Csajok, csöcsök, pinák – extrém nők

Csajok, csöcsök, pinák extrém nők. Az írást főleg nőknek ajánlom: Ahogy mélyebb dekoltázst ölt egy nő, a férfiak figyelme azonnal megoszlik, képtelenek csak a szemébe nézni. Nem tehetnek róla, ösztönös ez az élénk érdeklődésük a női mellek iránt. Mi lehet az oka? Vegyük komolyan, és helyezzük „kirakatba” keblünket, ha hódítani szeretnénk?

Nemcsak a szex utáni vágy homályosítja el a pasik agyát ilyenkor? Komoly kapcsolat esetén is ugyanannyira mérvadó? Ennek jártunk utána…
A középkorban citromnak, a reneszánszban almának, a barokkban őszibaracknak nevezték, a 17. századi holland férfiak már dinnyének „becézték” a női mellet. A világ kultúráiban a nőiesség és az erotika szimbólumaként jelenik meg. Az egészen fiatal fiúcskáktól kezdve a felnőtt férfiakig érvényes, hogy tekintetük ugyan először a nő arcát fürkészi, de aztán rögvest átcsusszan a dekoltázsra.
A biológusok arra világítanak rá, hogy csak az emberi faj hordja elöl az emlőit. Ez a két lábra állás miatt alakult ki, és előtte ugyanúgy csalogatták a nőstények a hímeket párzásra, mint a gorillák vagy a csimpánzok: megduzzadt fenékkel. Talán ezért is olyan nagy a hasonlóság a női mellek és a fenék között, és valójában csak az evolúció trükközik már megint, hogy minél több párosodást idézhessen elő a férfiak és a nők között.
Egy német felmérés szerint, melyen 10 ezer megkérdezett angol, illetve német férfi vett részt, megállapították, hogy mindegyiküknek más forma tetszett. A végső összesítésben a németek kedvence a Pamela Anderson lufiszerű idomaira emlékeztető kebel volt, míg az angoloknak Halle Berry közepes méretű mellei imponáltak leginkább.
A Playboy kutatása szerint azért vannak témába vágó jellemzők az egyes nemzetek ízlését tekintve. Az argentin illetve brazil férfiaknál többnyire a szélesebb csípőjű, nagyobb popsival, kisebb mellel megáldott hölgyek élveznek több figyelmet, Mexikóban a szőke, skandináv egzotikumú hölgyek a menők, a közép-kelet-európai, így a magyar olvasók leginkább a tüzes, kerekded formákra indulnak rá, míg az orosz és ukrán Playboy kiadásokban gyakorta jelennek meg légies, éterien törékeny szépségek. Lengyelországot a természetes, földi nő bájai nyűgözik le, míg a holland kiadásokban gyakran tűnnek fel az ország etnikai sokszínűségére jellemző, egzotikus vonásokkal is rendelkező modellek. Az extrém jegyek a francia Playboyra jellemzőek, ott ugyanis gyakorta jelennek meg kifejezetten művészi jellegű aktok, ahol a mell formája és mérete teljesen hangsúlyát veszti.
Egy dologban azonban egyetért minden férfi: a szép mell legyen kerek, feszes és arányos.
Ez utóbbinak mond ellent az a drasztikusan növekvő tendencia, ami a mellnagyobbítás terén érzékelhető. Csak Európában évente fél millió 18 és 35 év közti nő végezteti el ezt a műtétet. Míg korábban a szórakoztatóiparban dolgozó nőknél vált elfogadottá a mellnagyobbítás, addig ma már ez a trend betört a mindennapi életbe is. A kockázati tényezők és a férfiak sokféle mellméret favorizálása mellett is képesek a nők irreális szilikon töltetet rakatni a bőrük alá, csak hogy kiszolgálják saját és környezetük vélt elvárásait.
Amiért a nők azt gondolhatják, hogy a minél nagyobb mell vonzza a férfiakat, az az utódok táplálásával függ össze. A férfiak párválasztásában kétségtelenül fontos szerepet játszik a nők fizikai vonzereje, így mellük mérete, alakja is. Mivel a mell egyik funkciója az újszülött utód táplálása, ezért az egyik első magyarázó elmélet éppen azon alapult, hogy a nagyobb mellű asszonyok több tejet képesek biztosítani gyermeküknek, akinek így megnőnek túlélési esélyei. Megvizsgálva az elmélet helyességét, Boguslaw Pawlowski, a lengyelországi Marie Curie-Sklodowska Egyetem munkatársa úgy találta, hogy nincs összefüggés a mell mérete és a termelt tej mennyisége között, tehát a nagyobb mellű nőknek nincs több tejük, mint kisebb keblű társaiknak.
A férfiak meghódítása nem a mellmérettől függ. Csupán ezzel a testrésszel még nem fogja egy férfi beérni, szüksége van egy sziporkázó, vidám és bájos személyiségre is mellé, akit komolyan tud venni és így érdemes vele hosszú távú kapcsolatot kialakítania.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Növelhető a potencia, hogy mindig felálljon amikor csak kell

A felálló pénisz, a hímvessző erekciója a férfi szexuális öröm egyik kulcsa… Hogyan kell aktiválni? [...]

A legjobb ajándékok feleségnek vagy barátnőnek egy szexboltból

Az ünnepek és az emlékezetes dátumok előestéjén a férfiak gyakran szembesülnek az ajándék kiválasztásának problémájával. [...]

Szexshop kellékek, érdemes benézni egy szexshopba, mindig van újdonság

Szexshop intim üzlet, szexbolt egy online áruház is, amely felnőtt termékek széles választékát kínálja, az [...]

A legjobb szex shop webáruház és budapesti üzlet az INTIM CENTER termékeiből ajánló

Az Intim Center a budapesti legjobb szex shop van belvárosi szexbolt  és online webshop. Ennek ajánlata, [...]