Iránban foglyokat bottal vagy szódáspalackkal megerőszakoltak

Csütörtökön egy újabb forrás – a parlamenti vizsgálóbizottság egyik tagja – erősítette meg, hogy Iránban az elnökválasztás után a börtönben megerőszakoltak letartóztatott tüntetőket. A bizottság meg nem nevezett tagja az interneten közölte, hogy “bebizonyosodott számunkra, hogy néhány foglyot bottal vagy szódáspalackkal megerőszakoltak” – írta a képviselő. A kormányzat alaptalannak minősítette az ilyen tartalmú állításokat, amikor Mehdi Karubi volt elnökjelölt a nyilvánosság elé állt velük. Ali Laridzsani parlamenti elnök azonban kijelentette a múlt héten, hogy figyelembe fog venni minden dokumentumot, vagy más bizonyítékot, amit Karubi be tud nyújtani. A mérsékelt reformista ellenzéki politikus azt állítja, hogy négy személy is kész tanúskodni a parlament előtt a börtönben elkövetett szexuális visszaélésekről, ha garantálják a biztonságát.
Egy reformista honlap, a Mosarekat szerint a vizsgálóbizottság több tagját megfenyegették, ezért benyújtották lemondásukat, de Laridzsani kérésére utóbb folytatták a munkát.
A június 12-i elnökválasztás és az utána kitört tüntetések és zavargások az iszlamista Irán három évtizedes történetének legsúlyosabb belső válságát okozták. Több száz embert, köztük vezető ellenzékieket és reformistákat tartóztattak le, és négy tömeges per folyik ellenük.
Az ellenzék pártjára kelő tekintélyes hitszónok, Hoszein Ali Montazeri nagyajatolláh figyelmeztette a hatóságokat, hogy tevékenységükkel maguk alatt vágják a fát. “Remélem, felébrednek, mielőtt még nem késő, és nem szennyezik be tovább az iszlám köztársaság hírnevét… és nem okozzák önmaguk és a rendszer bukását” – írta internetes oldalán.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A potencianövelők által elért merevedés tartós és többszöri

Hogy mennyire hatásosak a potencianövelők, nem tudni pontosan, akik megveszik, nem dicsekednek azzal, hogy a [...]

Korai magömlésre tanácsok és Long Love magömlés késleltető szer

A korai magömlés szexuális diszfunkció, amelyet az jellemez, hogy a férfi nem képes ellenőrizni az [...]

Vajon ki milyen szexkellékért jön be az INTIM CENTER szexshopba?

Az első alkalom egy felnőtt boltban nagyon ijesztőnek tűnik egyesek számára. Valójában nagyon érdekes. És [...]

Szex segédeszközöket, érdekes szexkütyüket próbálgat a fiatal lány

Mivel maszturbáljak otthon? Bizony ez egy gyakori kérdés. Vicceskedve szóba jöhet a dezodorosflakon, üveg, banán, [...]