Tudtad? A menő csajok óriási pénzt kapnak hogy szexelnek. Jól szexelnek, mindent megcsinálnak amit a férfi kitalál.
Az évi 18 milliárd forintnyi megkeresett dollárral a világ legjobban fizetett sportolójának számító golfozóról napról napra több negatív hír lát napvilágot. Mint ismert, a lavinát a sztár állítólagos autóbalesete indította el, amely után kiderült, hogy Woods többször is megcsalta feleségét, a svéd Elin Nordegrent. Az eset óta eddig 11 hölgy jelezte, hogy viszonya volt a dúsgazdag sportolóval. Legutóbb Veronika Siwik-Daniels – aki Joslyn James néven pornószínésznőként lett ismert – mesélte, hogy lefeküdt a sztárral.
Woodsék egyelőre nem nyilatkoznak, pedig lenne miről, hiszen kedden egy mentőautó szállította kórházba a golfozó anyósát, aki lányához érkezett Floridába. Barbro Holmberg, aki Svédországban megyei kormányzó, a hírek szerint a fürdőszobában lett rosszul, gyomorfájdalmakra panaszkodott, de szerencsére már elhagyta a kórházat.
Rájár a rúd a teniszezőre a szeretői és fáradhatatlan szexuális vágyai és perverziói miatt.
Már a PETA állatvédő szervezet is plakáton viccelődik szexbotrányán és pornófilm is készül Tiger Woods szexkalandjairól. Tiger Woods tízmillió dollárt fizetett a szeretői közül Rachel Uchitelnek.
Valami aprópénzt Joslyn James fétis pornós, és Holly Sampson pornós is kapott, de keveslik és könyvet jelentetnek meg a kalandokról.
Azt sejteni lehetett, hogy Woods fizetett neki is a hallgatásért, és 2-5 millió dollárról szóltak a pletykák. Tovább a teljes cikkre
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Férfi kényeztetők, maszturbátorok az Intim Center szexshopból
Pároknak és magányos férfiaknak is ajánljuk ezeket a kényeztetőket. Anyagukban, felépítésükben és tudásukban igen sokszínű [...]
Mindig kemény legyen a farkad, legyél potens férfi a szexben
Hogyan lehet növelni a férfiak hatékonyságát? A potencia az erősebb nem termékenységi időszakában a fő [...]
A folyékony vibrátor, izgalmas intim szer gél vagy krém formájában
A folyékony vibrátorok micsodák? A szexuális játékipar soha nem szűnik meg meghökkenteni és meghökkenteni még [...]
Dugtad már a farkad péniszpumpába?
Mindannyian láttunk az interneten egy hirdetést: “Hogyan lehet növelni a péniszt 10 cm-rel SMS és [...]