Larion Zoé lett Miss Július

Larion Zoé (28) ugrál örömében: a modellként és hostessként dolgozó éppen munkanélküli lányt választották meg olvasóink a hónap szépének. A szépség meglepődött, hogy őt látták a legdögösebbnek, bár azt lapunknak elárulta, titkon azért bízott abban, hogy az ő számát tárcsázzuk majd azért, hogy gratuláljunk neki.
Noha a mondás úgy tartja, nem jó előre inni a medve bőrére, Zoé mégis ezt tette. Bízva abban, hogy továbbjut és versenybe szállhat a fődíjért, felkeresett egy személyi edzőt, hogy az ő segítségével kezdjen el készülni az év végi összecsapásra, ahol a tét óriási: egymillió forint készpénz, és egy szexi fotósorozat a CKM magazintól. – Ez őrület! Nagyon boldog vagyok! Megmondom őszintén, reménykedtem benne, hogy én leszek a hónap szépe, pedig nem is láttam a felhozatalt.
Már napokkal ezelőtt az edzőteremben felkerestem egy személyi trénert, hogy foglalkozzon velem, mert szeretnék még csinosabb lenni a döntőn! Azt mondta fogynom nem kell, de az izmosítás és a szálkásítás mindig jól jön! Diétázni nem diétázom, de minden nap járok továbbra is sportolni, hogy a fődíjat is én zsebeljem be! – mesélte lelkesen a Blikknek Larion Zoé, aki azért is büszke magára, hogy lekörözte a többieket, mert ő nem buzdította szavazásra az ismerőseit.
– Olyan vagyok, mint Mátyás, az igazságos, ezért másokkal ellentétben nem kampányoltam, nem kürtöltem szét, hogy szavazzanak rám! Szerintem így érdemes versenyezni! Pont ezért vagyok mérhetetlenül büszke, hogy nyertem! – mesélte a Blikknek lelkesen Larion Zoé, aki bízik abban, hogy a szereplése a Blikkben meghozza az álommunkát számára, mert december óta munkanélküli. – Állandó munkám nincs, most éppen alkalmi munkákból és a tartalékaimból élek. A magasságom miatt divatbemutatókra nem járok, de fotózásokra azért elhívnak, általában fotósoknak tartott tanfolyamokon modellkedek – árulta el a szépség. Forrás: Blikk.hu


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Potencianövelés, a leghatékonyabb tabletták és szerek az erekció érdekében

Potenciazavarról erektilis diszfunkcióról, röviden ED akkor beszélünk, ha a férfi nem tud olyan erekciót elérni [...]

A potencianövelők egyre kedveltebbek magyarországon

Péniszméret: A 18 cm-es merev pénisz valódi rekord, és kevesen büszkélkedhetnek ilyen mérettel. Annak ellenére, [...]

Erotikus ajándékot Valentinra és alkalmakra rendelj vagy INTIM CENTER üzletünkben vásárolj

Ajándéknak a rutinosabbak inkább a romantikus randira, mozira vagy vacsorára voksolnak, és persze ott van [...]

Úristen hogy vegyek szexshopból ajándékot, mit válasszak meglepetésnek?

Úristen! Hogyan vegyek szexis ajándékot? Mit vegyek? Ez a kérdés, amikor erotikus ajándékot szándékozunk adni [...]