A Blikk információi szerint még Orbán Viktor sem tudott személyes tanácsadója, a 42 éves Habony Árpád friss románcáról. Úgy tudjuk, a férfi és a modellből színésznővé avanzsált 32 éves Kapócs Zsóka még nem költözött össze, noha Zsóka állítása szerint elsöprő szerelem az övék.
A miniszterelnök tanácsadója már hetek óta egy párt alkot Kamarás Iván volt párjával, akivel január végén Rogán Antal születésnapi partiján ismerkedett meg. Zsóka tegnap a Blikknek elárulta: valóban egy párt alkotnak, és köszönik szépen, nagyon boldogok. A volt szépségkirálynőnek azonban még várnia kell a sorára, ha komolyan szeretne „lecsapni” a bizalmi pozícióban dolgozó Habonyra, mert a férfi – noha több mint egy éve nem él együtt feleségével – papíron még mindig házas. Válásuk javában tart, de a procedúrát hosszabbítja, hogy felesége gyermeket is szült neki.
Zsóka azonban boldogabb, mint valaha, barátai szerint teljesen kivirult – írja a Blikk.
Kapócs Zsóka húszévesen nem akart semmi mást, csak szépségkirálynő lenni. Abban a percben, hogy Kapócs Zsókát megkoronázták, elvesztette a célját, és emiatt hatalmas űr keletkezett a lelkében. A következő héten iratkozott be Gór Nagy Mária színitanodájába.
Megpróbáltam a Színművészeti Egyetemet, de csak egyszer, huszonhárom évesen. A harmadik rostáig eljutottam – amire nagyon büszke vagyok -, végül arra hivatkozva nem vettek fel, hogy nem illenék bele az induló osztályképbe” – meséli Kapócs Zsóka, aki elárulja, hogy milyen társra vágyik.
– Imádom a renitens embereket, amilyen én is vagyok. A sorból kilógó, vicces, humoros és lázadó embereket. Rájuk ‘vadászom’, de sajnos kevés van belőlük. Nem tudnék olyan férfival együtt élni, aki nem ilyen. Volt idő, amikor azt hittem, az is elég, ha valaki nagyon szeret engem, hiányosságokkal. Sajnos az idő nagyon gyorsan bebizonyította, hogy ez kevés. Gyűlölöm, ha birtokolni akarnak, és el akarják venni a szabadságomat. Mindig irgalmatlanul szerettek, de mégsem mindig úgy, hogy én is jól érezzem magam. Mert szerintem úgy kell szeretni, ahogy azt a másik is szeretné. Egy biztos: olyan típusú ember vagyok, aki minden percet meg akar élni, és meg is él.
További bejegyzések a témában: Kapócs Zsóka pinája – Orbán bizalmasa dugja Kapócs Zsókát – Kapócs Zsóka fotózásának videója – Kapócs Zsóka CKM szexképek.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Melyik a tuti potencianövelő? Már mondjuk is!
Potencianövelő vásárlásnál, hogy melyiket vegyük, a döntés nagyon nehéz! A potencianövelő szerek százai elöntötték a [...]
Online szex shop és szexbolt Budapest belvárosban, az Intim Center Astoria
Milyen a jó szexshop? A jó szexbolt garantálja a teljes intim életet. A szexuális játékok [...]
Valósághű műpuncik rendelhetők vagy megvehetők, van művagina élvezkedő női hanggal
Realiszitus punci vibrátorral és ki és bekapcsolható nyögdécselő, kéjelgő női hanggal. Szuper vagina maszturbátor valósághű [...]
Erotikus ajándékkal is lepd meg a partnered
Hosszasabb együtt élés után, férfiaknak, nőknek, pároknak is felvetődik a kérdés, hogy szexshopban mit is vegyél [...]