Az elmúlt héten olyan hírek kaptak szárnyra Kecskeméten, hogy egy diáklányt több fiú is megerőszakolt a Kurucz-téri iskola mosdójában. Utánajártunk, mi is történt valójában.
Múlt héten a Petőfi Népe egyik olvasója jelezte: úgy tudja, nemrég nemi erőszak történt az egyik kecskeméti iskolában. Más forrás már konkrétan állította, hogy a Kurucz-téri iskolában az egyik szünetben több fiú is szexuális kapcsolatot létesített egy lánnyal. A szóbeszéd elindult, ezért megkerestük a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola Speciális Szakiskolájának intézményegység vezetőjét és igazgatóját, hogy tisztázzák a pletykát.
– Nem történt nemi erőszak – szögezte le a beszélgetés elején Madaras Edit, az intézményegység vezetője. – Az viszont sajnálatos tény, hogy körülbelül másfél hete az utolsó, azaz az ötödik óra után egy 17 és fél éves lány két fiúval a férfi mosdóba ment. A bent történtekről már ellentmondóak a nyilatkozatok, annyi biztos, hogy legalább az egyik fiút önszántából orálisan kielégítette – sorolta az igazgatónő. Kérdésünkre, hogy miként derült fény a légyottra, megtudtuk: a lány édesanyja fordult az iskolához segítségért, miután lánya otthon részletesen beszámolt az aktusról, és semmi kivetnivalót nem talált abban, amit csinált.
Amint azt korábban megírtuk, tavaly októberben bilincsbe verve vitték el a rendőrök a kecskeméti Kocsis Pál Szakközépiskola két diákját. A 17 éves Cs. Cs-t. és a 16 esztendős V. Zs-t azzal gyanúsítják, hogy orális szexre kényszerítettek a mosdóban egy középiskolás lányt. A bűncselekményt végig kellett néznie a sértett egyik diáktársának is. A fiúk tagadják a vádakat.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Vibrátorok és dildó Müller Niki szexkalandjában
Az adult szakma egyre inkább beveti a szexshopban kapható vibrátor választék és dildó kínálat legjobb [...]
Lolipop szexshop
Az Intim Center kulcsszó és 33 éve bevezetett az erotikában, vigyázz mert más szexshopok is [...]
Szexshop kellékek, érdemes benézni egy szexshopba, mindig van újdonság
Szexshop intim üzlet, szexbolt egy online áruház is, amely felnőtt termékek széles választékát kínálja, az [...]
Szexi fehérneműk és szexjelmezek az Intim Center kínálatából
Elő a szexi fehérneművel! Mivel a pasikat elsősorban a látvány hozza lázba, egy vadító fehérnemű [...]