Szexuálisan bántalmazták a CBS riporternőjét a kairói tüntetők

Egyiptomi nők és katonák mentettek ki egy újságírót Kairóban múlt pénteken, miután tüntetők támadtak rá és stábjára. A CBS amerikai televízió szerint a tüntetők szexuálisan bántalmazták a tévé riporternőjét Mubarak elnök lemondása után.
A CNN által idézett közlemény szerint a 39 éves Lara Logan újságíró a Tahrír téren készített riportot a “60 Minutes” (60 perc) című műsornak a Hoszni Mubarak elnök lemondása utáni ünneplésről, amikor 200 dühöngő tüntető körbevette őt és a stábot. Az újságírót elszakították a többiektől, majd ütlegelték és szexuálisan bántalmazták – állt a közleményben.
Az újságírót egyiptomi nők egy csoportja, illetve 20 egyiptomi katona mentette ki. Logan miután megkereste a csapatát, visszatért a szállodába, majd szombaton hazarepült az Egyesült Államokba, ahol kórházi kezelést kapott. További információt a társaság nem adott arra hivatkozva, hogy Logan családja magánügyként kezeli a történteket.
A dél-afrikai születésű, fehér bőrű Lara Logant korábban a katonaság fogta őrizetbe, még február 3-án. “Nem az őrült tömeg támadott meg minket a Tahrír téren” – mondta Logan akkor egy politikai blognak. Elmondása szerint őt és stábját február elején megbilincselték, bekötötték a szemüket és fegyvert rájuk szegezve elvezették őket, a sofőrjüket meg is verték.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexi stewardess csajok

Enjoy Flying a cég mottója! Mi a legjobb a repülésben? Természetesen a csinos légiutas-kísérők. Eljött [...]

Nincs puncid akivel szexelhetnél? Két lehetőséged is van!

Nincs puncid akivel szexelhetnél? Kevés a szex? Alacsony a partnered nemi vágya? Az egészséges, boldog [...]

A merevedési zavar legyőzése nem is olyan nagy dolog

A kínaiak már több ezer éve ismerték az impotencia jelenségét, és a taoisták sajátos módszert [...]

Minden nap nyitva az Intim Center szexshop Budapest, Károly krt. 14. félemelet

Most is nyitva tartó szexshopot keresel Budapesten? A legjobb a minden nap nyitva tartó szexshop, [...]