Ha egy szemfüles Blikk-olvasó nem leplezi le a párost, talán még ma is abban a hitben lennénk, hogy a hollywoodi filmproducer párja nem más, mint Tóth Éva. Az a szőke szépség, aki az elmúlt években rendszeresen feltűnt Vajna oldalán a fogadásokon és a partikon. A dekoratív hölgy mindig a producerbe karolva érkezett a jelentős eseményekre, így mindenki elkönyvelte, hogy talán egymásban találták meg az igazit. Nem így történt…
Információk szerint Tóth Évával – aki nem akart nyilatkozni az ügyben – két hónappal ezelőtt szakított a neves producer, s nagyjából erre az időszakra tehető az is, hogy megismerkedett Palácsik Tímeával. Ráadásul úgy, hogy fogalma sem volt arról, ki az a szépség. Amikor néhány közeli barátja mesélte neki, hogy ez az a lány, akit a rendőrségi feljelentés szerint megvert Damu Roland, Vajna állítólag arra is visszakérdezett, hogy ki az a Damu Roland…
A Blikk úgy tudja, először egy szilveszteri bulin mutatkozott együtt a producer és Tímea, ott keltettek kisebb szenzációt a baráti körükben. Azóta is tart a kapcsolatuk, amelyet a múlt héten egy berlini úttal fejeltek meg. A filmfesztiválon határozottan egy párként jelentek meg, olvasó-riporterünk szerint még csak titkolni sem akarták, hogy nem a fesztivál forgataga sodorta őket egymás mellé a vörös szőnyegen.
Volt pasi Damut nem érdekli az egész: Természetesen Damu Rolandot is megkérdeztük arról, hogy mit szól korábbi kedvese új kapcsolatához. A színészt különösebben nem verte padlóhoz a hír: “Nekem mi közöm van hozzá? Röhögök az egészen! Halálosan nem érdekel ez az egész!” Forrás Blikk.hu
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Az INTIM CENTER legjobb szexshopban jártam, mert elromlott a vibrátorom
Eh, egy klisés, fantáziátlan konzumidióta vagyok, fene a pofámat. Történt pár hete, hogy (OMG, épp [...]
Két lány közötti partnercsere, avagy mit motivál a dildó
Két lány között az úgynevezett férfi és női szerepek szinte kizárólag partnerfüggőek. És úgy cserélgetik [...]
Szexshop áruválasztékát teszteli a nő, ez a munkája
Az Intim Center szexshop Budapest weblapjának szexkellék blogján olvasni lehet egy szexshop teszter nőről, és [...]
A legjobb ajándékok feleségnek vagy barátnőnek egy szexboltból
Az ünnepek és az emlékezetes dátumok előestéjén a férfiak gyakran szembesülnek az ajándék kiválasztásának problémájával. [...]