Vérfertőző apa terrorizálja a családját

verfertozo_apaNem elég, hogy unokát nemzett magának Károly, az ezért kapott három éves börtönbüntetésből szabadulva továbbra is egy fedél alatt él egykori feleségével, akit ideg-összeroppanásba kergetett. A gyógyszereken élő asszony lelki terror alatt neveli fiát és két unokáját. DNS-vizsgálat és jogerős bírósági ítélet igazolja, hogy L. Károly szexuális viszonyt folytatott a saját lányával, akitől gyermeke is született. Sőt, egykori feleségének, aki becsülettel neveli exférje lányát és unokáját, azt vágta a fejéhez: ő is hancúrozott a fiával! A helyzet kezelésére megkért Joshi Bharat azonban döbbenten tapasztalta, hogy Károly nem csak volt feleségét igyekszik lejáratni, de egyenesen tagadja tettét.
– Hatalmas bűnről van szó! Még ha “rövidzárlat” történt is, egy ilyen eset után bocsánatot kell kérni, és el kell bújni a világ elől. Nem tagadásba menekülni! Ezt tőlem szokatlan erélyességgel közöltem a férfival – mondta Joshi, akit szülőként különösen megviseltek a történtek. Nem csoda, hogy Julianna idegösszeroppanást kapott, és gyógyszereken élve neveli gyermekét és unokáit – azt is, amelyiket férje nemzett a tulajdon édeslányának –, egy fedél alatt élve volt férjével.
– Rokkantnyugdíjasként hetvenezer forintból tengődök. Károly ugyan nem emel rám kezet, de a lelki terrorja még ennél is fájdalmasabb. Több helyen is kértem segítséget, hiába – panaszolta az asszony.
– Bejelentés vagy a helyszínen észlelt körülmények alapján, megalapozott esetben a rendőrség elrendelheti a maximum 72 órás ideiglenes megelőző távolságtartást. A rendőrség az eljárás iratait soron kívül átteszi az illetékes bírósághoz, ahol az ügy összes körülményeit mérlegelve döntés születik – mondta Szalai Zoltán rendőr alezredes, a Szeghalmi Rendőrkapitányság vezetője. A sértett kérelmével közvetlenül is fordulhat a bírósághoz. Ott három nap alatt döntenek a legfeljebb harminc napra elrendelhető távoltartásról. A kijáró családsegítő szerint azonban ez sem jelentene megoldást. A helyi önkormányzat szociális osztályán úgy vélik, megoldódnának a gondok, ha eladnák a négyszobás lakást, és mindenki menne a maga útján. Csakhogy egy ekkora ingatlanért nem kapkodnak manapság. (Bors alapján)


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A prosztatamasszázs és prosztatamasszírozó használata

Van a férfiak testében egy pont, amelyről ugyan nem beszélnek szívesen, de a legnagyobb élvezetet [...]

Puha farkú férfiak és kis hímvesszők megmentője az Intim Center

A kis farkú férfiak és puha pöcsök megmentői vagytok, mondta egy vásárlónk, aki már sokadszorra [...]

Kétvégű dildóval szexel Garici Elena és Iscusitu Cristina

Garici Elena és Iscusitu Cristina Maria dildó szex. A pornóforgatáson a lányok szeretik a leszbikus [...]

Szexi fehérneműk nőknek a budapesti INTIM CENTER szexshopban

A fehérnemű az egyéniség tükröződése. Az erotikus fehérnemű a szekrény egyik eleme, amely a legjobban [...]

2 thoughts on “Vérfertőző apa terrorizálja a családját

  1. Pingback: Vérfertőző apa terrorizálja a családját | Hírbank indiszkréció

  2. Pingback: Vérfertőző apa terrorizálja a családját | Olimpiq.com szex innováció

Hozzászólások lezárva.