Női ejakulációmmal lespricceltem

noi_ejakulacioRenitens női blogoló a napokban azon gondolkodott szex után, hogy mennyire igazságtalan dolog, hogy ritkán lehet találkozni pornóban azzal, amikor a nő jelöli meg a férfit élvezete jelével. Ez a női ejakuláció. (Hozzátette, tisztában van bele, hogy a pornó nem az élvezetről szól.) “Holott belőlünk is fröcsög és dől minden, és miért sokkal elterjedtebb a fordított verzió, ami a jó régi sémára építve a férfi élvezetjelöléséről szól a nő különböző testtájaira” – tette közzé gondolatait internetes naplójában. Minden ott kezdődött, amikor a pasija bevallotta neki, hogy inni akarja őt. Amivel meglehetősen felcsigázta a bloggerinát: “Nem voltam ellene, hiszen az utóbbi hónapokban a balansz az ő uralkodásáról szólt, így egyre erősebb lett bennem az, hogy egy picit én uralkodjak felette, úgyhogy tegnap mindebből fordított arcraélvezés lett. Miután kinyalt nagyon finom tempóban falatozó ragadozó módjára, megtettük, amire vágyott. Eleve imádom azt az érzést, amikor úgy érzem szex közben, hogy fel vagyok falatva, eszik belőlem, harapdál, nyalogat, kis gyönyördarabkákat vételez a testemből, de ez most más volt.” Tovább a teljes női ejakuláció bejegyzésre
[Lolita]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Nagy fasszal teremtő isten, csak hosszan tartó kemény erekcióval tudsz lenni

A merev pénisz a férfiasság jelképe. A petyhüdt nem az. Egy igazi férfi mindig készen [...]

Vibrátor használatára pózok, így masztizz és szexelj vibrivel

A szexjátékok élénk és emlékezetessé tehetik a szokásos pozíciókat. De milyen intim dolgokat kell használni [...]

Vibrátor és análkúp használata szex közben, ahogy mi csináltuk

Szexeltünk már sok helyen, most a lakására mentünk. Értem jött autóval, mint mindig. TV-t néztünk, [...]

Szexi stewardess csajok

Enjoy Flying a cég mottója! Mi a legjobb a repülésben? Természetesen a csinos légiutas-kísérők. Eljött [...]