Mit lehet tenni, ha 10-12 éves korban, alig kilépve a gyermekkorból, úgy néz ki a kislányod, mint egy kis nő, és kezdi lekezelni a szüleit? De vajon valóban koraérett-e a kislány? Vagy egyszerűen csak a nagylányokat vagy az általa példaképnek tartott modelleket, reklámokban szereplő hölgyeket, színésznőket szeretné utánozni? Ez a Lolita jelenség.
Általában 10-11 éves korban mutatkoznak a serdülés első jelei a kislányoknál, azaz kezdődik a pubertás, ami 14 éves kor körül bontakozik ki. Növekszik a mell, kerekedik a csípő, emelkedik a testsúly. A hormonok egyszerre nagy fizikai és pszichés átalakulást eredményeznek ebben az életszakaszban. Pedig a szülők még mindig azt gondolják a leánykáról: hiszen még gyerek… Ha a csemete már a serdülőkor küszöbén “kis nőként” akar viselkedni, ideje szülői taktikát váltani.
Még csak 10 éves, de már sminkel – Ha a kislány a serdülővel azonos magatartást vesz fel, inkább utánzásról, a “nagylányokkal” való egyezési vágyról van szó, mint koraérettségről. A fizikai, pszichés fejlődése szerinti tempót kellene felvennie viselkedésében, öltözködésében, szórakozásában. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor nagy szüksége van a megfelelő szülői irányításra.
A serdülőkor közeledtével a felnőttektől való elhatárolódási, eltávolodási vágyát a szülőknek el kell fogadniuk. Fokozottan kell figyelni, hogy nyomós ok nélkül ne sérüljön a gyermek önállósági törekvése. Miért ne járhatna egyedül haza az iskolából – persze, ha nincs különösebb közlekedési vagy földrajzi ok. Egyébként pedig sokkal inkább játssza a fiatal lány a csábító Lolita szerepét, ha nem bíznak benne, mintha tudja, hogy a szülei támogatják őt, és védelmezve segítik a felnövésben. Ha nincs mögötte támogatás, a nagylányok lesznek a minta, és úgy fog viselkedni, ahogyan azt tőlük látja – írja a Life.hu
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A kötözős szex sokak titkos vágya, váltsátok valóra
Együttlét megkötözve? Mindegy, hogy bilincs, netán egy szexi selyemsál akad a hálószobában, de ezekről párodnak [...]
Tuti jó pozíciók kemény vagy mélyre hatoló szexhez
Elképesztő és nagyon klassz szexpozíciók, amit ki kell próbálnod. A tanácsokat csak akkor szabad használni, [...]
Dildó, műfarok szex Krisztin Laura és Alács Veronika leszbikus lányokkal
A Szexplázában dildó szex szép leszbikus lányokkal. A Szexpláza online szexshop változatos dildó műpénisz választékából [...]
Intim Shop budapesti szexshop és online webáruház
Mikor jártál utoljára szexshopban? Mit értesz azon, hogy soha? Az ilyen üzletek eladói azonban azt [...]