Kelemen Anna megúszta

Kelemen Anna ellen feljelentés érkezett a II. kerületi rendőrség közlekedési szabálysértésért, ám az eljárást megszüntették, ugyanis nem találták meg Annát – A II. kerületi rendőrkapitányság pedig lakcímbejelentés elmulasztása miatt a helyi önkormányzatnál feljelentette. A Blikk információi szerint azonban a kerületi rendőrkapitányságra újabb feljelentés érkezett ellene, ugyanis nem szívódott fel, nemrég kétszer tilosban parkolt a Nyugati pályaudvar környékén.
– A hölgynek valóban volt közlekedési szabálysértési ügye, de megszüntettük, mert nem állapítható meg a lakhelye – mondta Csillag Melinda, a BRFK sajtóügyeletese. – Ezért nincs reális esély az eljárás befejezésére, így a hatályos jogszabályok szerint megszüntettük azt. A II. kerületi önkormányzat hatáskörébe tartozik viszont a lakcím-bejelentési kötelezettség elmulasztásának szabálysértése, ami miatt a II. kerületi rendőrkapitányság feljelentést tett náluk – tette hozzá a BRFK sajtóügyeletese.

A kerületi önkormányzat sajtóreferensétől pedig megtudtuk: valóban fel kellett kutatniuk Kelemen Annát, de nekik ez könnyedén sikerült. Egyszerűen felhívták telefonon a nyuszilányt. – Lakcím-bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt indult szabálysértési eljárás, amit a rendőrség kezdeményezett nálunk Kelemen Annával szemben, aki ügyvédjével jelent meg. Közölte, hogy a bejelentett lakcímén is tartóz kodik időnként. Még nem született határozat arról, hogy kap-e valamilyen büntetést – közölte Balaton Balázs sajtóreferens. A jelek szerint Annácskának kedveznek a szabályok, amiket következmények nélkül megszeghet. Kelemen anna seggbe dugva – videó (Blikk)


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szereti a vibrátorát Márkus Petra a pornóforgatáson is

Szereti az online sexshopban is kapható vibrátorát a szép szemű modell. A csiklóizgató vibrátorát otthon felejtette Márkus [...]

Segg tágítások, turkálások, ökölszex kézzel és dildóval

Az egyik extréme szexuális tevékenységként a fisting a legtöbb emberből talán azért is vált ki [...]

Kötözd meg

Bilincs, kötél és a többiek, amiket szexshopban szerezhetsz be. Ha uralkodni akaruk szerezzünk be valamilyen [...]

Felcsatolható dildóval dugja egymást Erdei Judit és Tánczos Zsuzsanna

Az online szexshop internetes webáruház dildó választékából, a felcsatolható péniszek közül egy kisebb méretűt választott a [...]

Hozzászólások lezárva.