Időskori szex

oreg_noBizonyára sokan emlékeznek arra az évekkel ezelőtti botrányra, amit egy híres-hírhedt amerikai fotóművész, Andres Serrano egyik képe okozott Budapesten, még a fotókiállítás megnyitása előtt.
A tárlatot hirdető plakátokon ugyanis egy idős meztelen nő volt látható, és csak pár napig maradhattak hirdetőoszlopokon, ugyanis egy hivatalos felszólítás után (közszeméremsértésre hivatkozva) a szervezők kénytelenek voltak beszedni azokat az utcáról. Megkockáztatjuk, a képpel semmilyen probléma nem lett volna, ha egy fiatal női testet ábrázol, és nem egy olyan témát feszeget, ami valamiért tabunak számít, és megbotránkoztatja a közönséget: az időskori szexualitást. Egy német fotóművész még ennél is messzebb ment: a 28 éves Katrin Trautner egymással szeretkező idős embereket (homoszexuálisokat is) ábrázol Reggeli szerelem című fotósorozatában, amihez a modelleket hirdetés útján találta meg. Azoknak, akik az időskori szexualitást ízléstelennek találják, megrázó lehet az alábbi galéria, és ezzel Trautner is tisztában van – pontosan erre akarja felhívni a figyelmet: az öregeknek is vannak szexuális vágyaik és igényeik. Vannak? A kérdére 1959-ben már Golde és Kogan is kereste a választ, és egészen lehangoló eredmény született. Egy tanulmány során egyetemistákat kértek arra, hogy fejezzék be a következő mondatot: „A legtöbb idős ember számára a szexualitás…”. Szinte alig volt olyan fiatal, akinek nem az lett volna a véleménye, hogy „elhanyagolható”, „már a múlté”, illetve „nem fontos”. A Szexpláza korosodó Plázamamáit itt nézheted meg.

[x69]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Top potencia szerek, rendelés és személyes vásárlás szexshopból

Erekciós problémáról, potenciazavarról akkor beszélhetünk, ha a kívánt szex valamilyen ok folytán nem következik be. [...]

A férfi erő növelése így lehetséges, ha potenciazavarod van

A férfiak gyakran szembesülnek olyan problémával, mint a potencia csökkenése. Ennek fényében sok következetlenség, hatalmas [...]

Pénisz kényeztetés péniszgyűrűk, péniszpumpák, műpuncik

A pénisz tartozékokat úgy tervezték, hogy változatosságot adjanak a férfinak, és sokszor mindkét partner által [...]

Az Intim Center a legjobb budapesti szexbolt és online szexshop

Ha intim shopot keresel, akkor a legjobbat megtaláltad. Az Intim Center szex shop a legjobb [...]

1 thoughts on “Időskori szex

  1. Pingback: Plázamamák megbaszva és szopatva Szexplaza.hu | Hírbank indiszkrét provokáció

Hozzászólások lezárva.