Mostohatestvér

Ez a történet néhány éve történt velem és a mostohaapám lányával. Együtt mentünk nyaralni a Balatonra. Először találkoztunk, ezért egy kicsit feszengtünk egymás közelében.
Ő kezdetben közömbösen viselkedett, nekem már rögtön feltűnt, hogy milyen gyönyörű arca és formás alakja van. Mikor odaértünk a Balatonra, gyorsan átöltöztünk fürdőruhába. Alig bírtam levenni róla a szemem és becsukni a számat. Anna időnként pajkosan és huncutul nézett rám, amitől egyre jobban beindultam. A vízben kioldódott a fürdőruhája, ezért megkért, hogy kössem be neki. Éreztem a bőre puhaságát és forróságát, alig tudtam megállni, hogy megcsókoljam. Annyira kívántam, hogy már szinte remegtem. Lejjebb hajoltam és a fülébe súgtam:
– Le fogsz égni.
Láttam, hogy libabőrös lett ott, ahol megérezte a leheletemet. Én még mindig nem tudtam tőle távolabb húzni arcomat. A szívem úgy dübörgött, hogy csoda, ha nem hallotta.
– És nem akarsz bekenni? – kérdezte szenvedélyesen. Bólintottam, kimentünk a vízből, és ő lefeküdt egy napágyra. Alaposan bekentem a hátát, utána Anna megfordult, és megkért, hogy a hasát is kenjem be. Elkezdtem kenni, és közben véletlenül egyre közelebb hajoltam hozzá. Erre ő felült. Közelebb húzott magához. Egy pillanatig sem ellenkeztem, ajkaink, majd nyelveink is összeértek, és ritmikusan kényeztették egymást. Megfogtam combját, és egyre feljebb simítottam, de ő megállította a kezem.
– Ne itt – suttogta.
Mivel a szüleink még a vízben voltak, a táskából lenyúltuk a szobakulcsokat. Elindultunk a szállodai szobánkba. A liftben újra egymásnak estünk, Anna ajkai gyengéden, de határozottan csókolgatták a nyakamat. Mikor felértünk a szobába, arrébb hajigáltuk a ruhákat, amik az ágyon voltak, utána pedig a helyükre feküdtünk. Levettük a bikini felsőket és a bugyikat, így meztelen testeink teljesen egymáshoz értek. Szünet nélkül csókolóztunk, és simogattuk a másikat, ahol értük. Anna elszakadt a számtól, végigcsókolgatta nyakamat, hasamat, végül pedig leért nedves puncimhoz. Először gyengén, utána egyre gyorsabban és határozottabban nyalta. Én minden nyalásnál felnyögtem, egyre hangosabban, és már a lepedőt gyűrtem, mert tudtam, mindjárt elélvezek. Anna kettő ujját belém nyomta, és ki-be húzogatta, én pedig már majdnem sikítottam a gyönyörtől.
– Ez az, gyerünk… ah, mindjárt megvan – nyögtem, és elélveztem.
Fáradtan dőltünk le az ágyra, és megöleltük egymást. A szüleinknek persze nem mondtunk el ebből semmit.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Puha pöccsel még ne legénykedj, csak ha már tartósan kemény vagy

A pasik szexuális működése potenciazavar miatt sokszor visszaesik, zavarok lépnek fel. A tesztoszteronszint csökkenése miatt [...]

Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagai is találhatók

A nemi szervek zavara számos összetett ok következménye, amelyek a szervezet működésének zavaraihoz vezetnek. A [...]

Sex shop üzletek és áruk, az INTIM CENTER az első és legjobb

Sex shop online üzletek, és új áruk nagy választéka a bejegyzésben! Lányoknak, nőknek: Légy olyan, mint [...]

Az erekció a férfi önbecsülése és legfontosabb kincse

Az erekció, a merevedés a pénisz keménységének elérésének és fenntartásának képessége, amely elegendő a nemi [...]