A volt énekesnő Szűcs Judit (54) a pornóban már csak MILF, az érett nő műfajban érvényesülhetne, de e téren csak annyi a kapcsolat, hogy rajong a melegekért. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy állandó szereplője és résztvevője a bulijaiknak. Az énekesnő különlegesen kötődik a homoszexuálisokhoz: amellett, hogy rendszeresen utánozzák dalait, véleménye szerint érzékenységükkel és megértésükkel a legjobb barátok. Egy új melegbarát szórakozóhely nyílik, amelynek egyik díszvendége Szűcs Judith lesz. Az énekesnő elárulta: örömmel lép színpadra a homoszexuálisok előtt, hiszen úgy érzi, szeretik őt és nagyon örül annak, hogy szimpatikus a melegeknek. Ahogy ők is az énekesnőnek.
– A szórakozóhely tulajdonosai nagyon jó barátaim, ezért mondhatni természetes volt, hogy részt veszek a megnyitón. Biztos nagyon szuperul érezem majd magam, hiszen ezek a bulik frenetikusak szoktak lenni. Legutóbb a melegek fesztiválján voltam sztárvendég. Úgy gondolom, ilyen meghívásokra nem lehet nemet mondani – árulta el Szűcs Judith, aki már alig várja, hogy szombaton együtt bulizhasson velük.
– Nincs semmi problémám a homoszexuálisokkal. Nem értem, miért kell őket megkülönböztetni másoktól, hiszen ugyanolyan emberek, mint bárki más. Már rengetegszer énekeltem nekik, és nagyon hálás közönség! Imádnak engem is, meg a dalaimat is – tette hozzá az énekesnő, aki olyannyira belopta magát a homoszexuálisok szívébe, hogy a melegbárok porondjain rendszeresen utánozzák őt.
– Állítólag én vagyok az egyetlen hazai díva, akit leutánoznak, és még a dalaimat is éneklik. Őrületes, hogy bele tudják élni magukat, és milyen lelkesen énekelnek a színpadon. Észrevettem azt is, hogy még a mozdulataimat is megfigyelték, hogy minél tökéletesebb legyen az összhatás. Büszkeséggel tölt el, hogy ennyire szeretnek engem.
Hiába készült el Szűcs Judith (57) új lemeze, már több mint egy éve az énekesnő „polcán” porosodik. Judithtal megtörtént az, amitől minden zenész és énekes retteg: a befektetők nem látnak benne fantáziát. Az énekesnő kezébe vette az irányítást, és maga kezdett el kopogtatni a potenciális szponzorok ajtaján.
– Készen van már a lemezem, tavaly októberben szerettem volna megjelentetni, de nem tudtam, mert nem találtam rá szponzorokat. Nem segít senki, egyedül próbálok támogatókat találni – sóhajtott Judit. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz piacra dobni egy albumot. Régebben nem voltak ilyen problémák, más világot éltünk. Nem tartom kínosnak, hogy magam keresek szponzorokat, szerintem nincs ebben semmi kivetnivaló. Nagyon bízom abban, hogy őszre öszszejön annyi pénz, hogy végre a boltokba kerüljön. Sokat várat magára, de annál jobb lesz – mondta derűsen Szűcs Judith.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Brutális élvezéshez szexshop áruválasztékából férfi és női szexjátékok
A szex és a technológia hosszú utat tett meg az elmúlt évtizedben, és a szexuális [...]
Szexshopból mindenképp vásárolj ajándékot kedvesednek, hisz te is élvezője leszel!
Mit vegyek ajándékba vagy magamnak egy árukkal teletömött sexshop boltban, vagy online sexshop webáruházban? Kinek [...]
Legyen saját puncid, ez vibrálni is fog, és soha nem fáj a feje
Az élethű punci vibrátorral, férfiknak készül önkielégítésre mint az igazi pina: a csikló és szeméremajkak [...]
Legyél laza szex közben, az élvezéssel se lesz gondod
Elsősorban a lelki lazulás a fontosabb. Természetesen minden lány gyönyörűnek és szexinek akar látszani, miközben [...]