Kiskorú kárára elkövetett szexuális zaklatás és gyilkossági kísérlet miatt tizenhét évi börtönre ítéltek egy atlétaedzőt.
Nagy örömmel irányította tizennégy éves tanítványa futóedzéseit a 43 éves az angol David Moynihan. A Tunbridge Wells-be való férfiről azóta kiderült, hogy a 100 m-es távon igen tehetséges vágtázónak tartott kisleányt öt alkalommal szexuálisan zaklatta. Mivel a tinédzser elárulta ezt a titkát az édesapjának, ebből következően hamarosan szorult a hurok Moynihan körül. Az édesapa kapcsolatba lépett az illetővel, arra utasította, hogy hagyja békén a lányát. Moynihan erre persze nem volt hajlandó, sőt, azt ígérte, hogy megöli az édesapát.
A fenyegetően fellépő tréner azóta bíróság elé került. Szexuális zaklatás miatt tizenegy évre ítélték el, további hat esztendőt pedig azért kell rács mögött töltenie, mert gyilkossággal fenyegetőzött.
– Ez az ember beteg és a személyében most a sátánt ítélték el – jelentette ki a kislány édesapja az ítélethirdetés után.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Potencianövelés, a leghatékonyabb tabletták és szerek az erekció érdekében
Potenciazavarról erektilis diszfunkcióról, röviden ED akkor beszélünk, ha a férfi nem tud olyan erekciót elérni [...]
Az első szexshop az országban Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva minden nap!
A szexshopok erotikus töltése vitathatatlan. Főleg ha a gyártók és beszállítók ilyen promóciókat tartanak. Sok [...]
A női potencianövelőkről, ha csökken a libidó
Amikor szóba kerül a vágyfokozás témaköre, akkor általában a férfiak azok, akik szeretnének tenni a [...]
Mikuláslány jelmezt hol vegyek? Az INTIM CENTER szexshop üzlet és webáruházból!
– Hol vegyek Mikuláslány jelmezt? – vetődik fel gyakori kérdésként többször. Rendelni szeretnél házhoz futárral vagy postával, [...]