Amatőrök kerestetnek 1. rész

Egy csinos fiatal lány lépett be a lépcsőház ajtaján. A lenyugvó nap miatt még szüksége volt az utcán a napszemüvegére, amit most feltolt a sűrű göndör hajához. A folyosón hangosan kopogott Noémi magas sarkúja. A másodikon lakott, így munka után nehézkesen mászta meg a lépcsőket. Amint felért az emeletre, sietősen elővette táskájából a lakáskulcsát. Ezen a szinten alig jött be az ablakon természetes fény, így fel kellett kapcsolnia a világítást. A lámpa fénye, megcsillant a lány nadrágjának flitteres derékövén, ami kiemelte formás hátsóját. A kulcscsomón nehezen találta meg a megfelelőt, amely nyitotta volna a lakása ajtaját. Csak nem rég költözött ide. Otthagyta a szülői házat és most a párjával lakott. Amint belépett az előszobába, meglátta magát a tükörben, s észrevette, hogy szeme alatt apró fekete kosz volt. A sminkjét kenhette el, mikor dörzsölte a szemét. Korrigálta gyorsan a hibát. Még egy ideig figyelgette magát a tükörben, ahonnan egy bájos az, csodaszép kék szemekkel tekintett vissza rá.
A lakásban is elég sötét volt, az összes redőny le volt húzva. Ezt kicsit furcsálta a lány, mivel úgy emlékezett, hogy reggel felhúzta, s párja kamionozik, s valahol külföldön tartózkodott. Még sem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Pedig kellett volna.
Bement a hálószobába, s hirtelen elkapta egy álarcos hátulról. A férfi, erősen megragadta Noémi karját, és az ágyra lökte. Mielőtt az megfordult volna, a támadó gyorsan rávetette magát. Az ijedt lány sikítani próbált, de befogták a száját.
– Sokáig keresgéltem, de se pénzt, se ékszert nem találtam, ellenben itt vagy te, úgyhogy veled kell beérnem – fenyegetőzött az álarcos.
A lány szabadulni akart a fogságból, de az erős szorítás ellen tehetetlen volt. Pityeregni kezdett.
– Ne sírj – mondta a férfi, miközben elvette a lány szája elől a kezét.
– Mit akar velem tenni?
Az álarcos a hason fekvő áldozata domborodó fenekéhez nyomta ágyékát.
– Kapsz valamit, amit mindketten élvezni fogunk. Érzed már? – erősebben nyomta a csípőjét a lányhoz.
– Nem igazán – félhangosan Noémi.
A támadó, felemelte áldozata csípőjét, majd annak nadrágját próbálta levenni. Hiába mozgatta erre vagy arra a nadrág gombot, az nem akart kikapcsolódni. A férfi egyre kétségbeesetten matatott a lány ágyékánál.
– Miért kellett nadrágot felvenned?
Noémi felpattant az ágyról, s saját magától levette a nadrágját.
– Így most jó lesz? – kérdezte a támadóját, aki időközben levette az álarcot.
– Nem, nem jó. Én nem bírok ilyeneket eljátszani. Nekem ez nem megy. A farkam sem áll fel erre.
– Pedig drágám, ez már egészen jó volt – ölelte át kedvesét a lány. Érzem, hogy kezdesz belejönni. Még egy kis idő és menni fog. Nem is számítottam, hogy itthon leszel. Nagyon felizgultam
Simogatni kezdte Noémi a férfi farkát, de a párját ez nem hatotta meg.
– Én nem vagyok alkalmas az ilyen játékokra, s ha nem haragszol, most el is ment a kedvem a szextől.
A férfi felkelt az ágyról és a számítógép asztalhoz ült.
– Nekem nem – sóhajtott a lány halkan, s kiment a fürdőszobába letusolni, ahol nem csak testét, hanem kicsit vágyait is lehűtötte.
Bő félóráig volt Noémi a fürdőben, mikor visszatért a hálószobába, párja még mindig a gépet bambulta, pedig a lányon csak egy törölköző volt. Kecsesen odalépdelt kedveséhez, majd az ölébe huppant.
– Mit nézel? – kérdezte a lány.
– Áh, semmi érdekeset.
– Na, mond már el – rebegtette szempilláit barátjára.
– Csak a kocsihoz nézek tunning cuccokat. Az téged nem érdekel.
– Persze, hogy nem
Noémi letérdelt párja elé, elővette a farkát, s óvatosan szopni kezdte.
– Nagyon fincsi vagy – cuppantott egyet a lány. Tudod mit? Szilviék a szomszédban most vettek kézi kamerát. Lefilmezhetnénk magunkat szex közben.
Gábor közben még mindig a monitort leste rá sem hederített barátnőjére. Csak azon gondolkodott, hogy miből tudná a kocsiját felszerelni spéci cuccokkal.
– Hallod, amit mondok? – kiáltott rá Noémi.
– Tényleg ne haragudj, hosszú utam volt. Alig van erőm, nagyon fáradt vagyok.
– Akkor jobb, ha ma egyedül alszol. Átmegyek a vendégszobába.
A lány kiviharzott a hálóból. Kedvese még órákig nézte az autós oldalakat. A végére már kezdett a szeme fáradni. Lefekvés előtt még ráment néhány pornó honlapra. Megjött a kedve a szexhez, barátnőjét mégsem kelthette fel, így önkielégítéssel segített magán.
A maszturbáció után, mosolygósan feküdt bele az ágyába. Egy ideig töprengett, hogyan valósíthatná meg álmát, ami egy erős, jól felszerelt autó volt. Tapogatta maga mellett az ágyat. Barátnőjére gondolt, akit nagyon megbántott. Gábor szerette a lányt, de nem bírt annak vad, perverz vágyaival. A férfi, az egyszerű szexet kedvelte, nem komplikálta soha sem túl. Visszaemlékezett, arra a pornó jelenetekre, amit az este látott. Volt egy, ahol egy profi stáb vett fel aktus közben, s azok pénzt is kaptak érte. Hirtelen valami megvillant az eszében. Már tudta, hogyan engesztelhetné ki párját, s tudta, hogy miből telik majd a tunning alkatrészekre. Nyugodtan aludt el Gábor, úgy érezte sikerült a tökéletes tervet kieszelnie.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A legjobb potencia szereket itt veheted meg, vagy rendelheted online

Vannak olyan helyzetek az életben, amikor az intimitás során téged vagy a másik fontos személyt [...]

Női vágyfokozók rendelése vagy vásárlás az INTIM CENTER szexboltból

A nők blogja is írja, hogy a női vágyfokozók, vagy más néven női potenicanövelők rendelése [...]

Pénisznövelő szerek és eljárások, így lehet nagyobb a farkad

A férfiak körülbelül fele álmodik egy hosszabb péniszről, látva azt a férfiasság garanciájának és a [...]

Puha farkú férfiak és kis hímvesszők megmentője az Intim Center

A kis farkú férfiak és puha pöcsök megmentői vagytok, mondta egy vásárlónk, aki már sokadszorra [...]