Merevedési zavarként jelentkezik, majd egyre inkább gondot okoz az ágyban az a hormonváltozás, amit a férfiaknál is klimaxnak nevezünk. A szexről azonban idősebb korban sem kell lemondani.
A nőknél egy kicsit később, úgy 55 éves kor körül kezd csökkenni a férfiak szervezetében a tesztoszteron nevű hormon, és ez ingadozó hangulattal, változó közérzettel, a nemi vágy csökkenésével jár együtt. Mivel a hormonális eredetű potenciazavar nem jár betegségtudattal, az érintettek ezért nem is fordulnak orvoshoz. Pedig a hormonszint-vizsgálattal, a hiányzó hormon pótlásával vagy a hormont termelő szerv serkentésével a gond orvosolható.
– A férfiklimax gyakorlatilag tünetmentes állapot, sokan úgy mondják, ez a korral jár – fogalmazott Kovács Gergely főorvos. – Az öregedés során az erősebbik nem esetében szintén bekövetkezik a szexuálhormonok termelődésében egyfajta változás, annak ellenére, hogy a nemzőképesség gyakorlatilag életük végéig megmaradhat.
Az elsősorban a herék által előállított férfihormon termelődése ötvenen túl csökkenni kezd, de nem szűnik meg teljesen. Azonban velejárója, hogy apad a szexuális vágy, visszaesik a teljesítmény. Ilyenkor a férfiak ingerlékenyebbé válnak, kudarcélményként élik meg, hogy a dolgok már nem úgy működnek, ahogyan a húszas éveikben.
– Mivel a klimaxos panaszok oka a csökkent hormontermelődés, így a legkézenfekvőbb megoldás a tesztoszteron pótlása – mondta a doktor. – A férfihormon adagolásának azonban vannak veszélyei, ezért csak urológiai ellenőrzés mellett szabad alkalmazni, mivel elősegítheti a már esetleg meglévő prosztatarák növekedését.
A rostokban gazdag egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás, sportolás, a megfelelő testsúly beállítása sokat segít. Ezenkívül vannak olyan, a merevedést elősegítő, a potenciát fokozó természetes alapanyagú, gyógynövényekből álló szerek, amelyek segítenek a férfiúi önbizalom helyreállításában, a vágy fokozásában. Ezek közül azonban csakis megbízhatót válasszunk, olyat, amit megfelelő engedélyek birtokában legálisan forgalmaznak. Legelőnyösebb az, amelyik nemcsak alkalmilag, hanem hosszabb távon növeli a férfierőt.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A legjobb péniszpumpa, más néven vákuumpumpa infók és vásárlás
Ennek az eszköznek a fő funkcióiról szólva a pénisz paraméterek növelése, mind a hossz, mind [...]
Potencianövelő krém péniszre Taurix Extra Strong
Eropharm potencianövelő krém péniszre Taurix Extra Strong itt rendelhető meg. Bőrgyógyászatilag és klinikailag tesztelt, erekciósegítő [...]
Kicsi a péniszed és nagyobb farkat szeretnél?
Mi a teendő, ha kis péniszed van? A farok mérete növelhető? A test és a [...]
Vibrátorokkal szeretkezik Ziegler Nikoletta és Nagy Eliza
Az is érdekes eset volt, amikor egyik leszbijelenet után, a lányok mondták, hagyjuk magukra őket [...]