Tagadja a török férfi, hogy megerőszakolta a húszéves kecskeméti szépségkirálynőt. Erkan azt állítja: bár a lány nagyon kihívóan viselkedett, ő egy ujjal sem nyúlt hozzá.
Makó Sándor, a török férfi ügyvédje nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, de nem tartja kizártnak, hogy valamiféle bosszú állhat a védence elleni vád hátterében. Erkan tíz éve él magyar feleségével és kislányával Kecskeméten, s egy nyomdaiparhoz kapcsolódó vállalkozásban érdekelt. Az asszony a második gyermeküket várja – hét hónapos terhes –, így különösen nehezen viseli előzetes letartóztatásba helyezett férje távollétét. A férfi szülei a fiuk elleni rendőri nyomozás miatt a napokban Törökországból Kecskemétre utaztak.
Mint a Bors megírta: a múlt héten öngyilkosságot kísérelt meg Kecskeméten az a húszéves szépségkirálynő, akit állítása szerint Erkan megerőszakolt. A lány életét sikerült megmenteni. A fiatal nő azt állítja: Erkan éjszaka csapódott a társaságukhoz, majd a csapat egy kadafalvi házban fejezte be a bulit. Itt erőszakolta meg őt a vállalkozó.
– Ehhez képest úgy tudom, hogy az előzetes igazságügyi orvos szakértői vizsgálat során negatív lett a kenetminta eredménye, azaz ondót nem sikerült kimutatni. A szakértő kizárta az erőszakos közösülést, illetve az erőszakos behatolást – mondta tegnap Makó Sándor. A török a vallomásában azt mondta, hogy a társasághoz tartozó lány kihívóan viselkedett vele, próbált közeledni hozzá. Szexuális kapcsolatba azonban nem keveredtek. Már csak azért sem, mert ő a kadafalvi házban ledőlt, és álomba szenderedett. Ügyvédje megfellebbezte az előzetes letartóztatás elrendelését. A Bors telefonon érte utol a megerőszakolt lányt, aki annyit mondott: megviselték a történtek, súlyos lelki sérülés érte, s a tárgyalásig nem akar a történtekről beszélni – írja a Bors.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexshop üzlet a Facebookon
A Szexpláza csak online szexshop értékesítéssel foglalkozik, nyílt árusítású üzlete nincs. Mivel egyre nagyobb az [...]
Barátnőm szexshop bevásárlása
Kiteszem a lábam pár napra, és amikor hazajövök az én drága kishúgom egy nagy halom [...]
Pénisznövelő szerek és eljárások, így lehet nagyobb a farkad
A férfiak körülbelül fele álmodik egy hosszabb péniszről, látva azt a férfiasság garanciájának és a [...]
A folyékony vibrátor, izgalmas intim szer gél vagy krém formájában
A folyékony vibrátorok micsodák? A szexuális játékipar soha nem szűnik meg meghökkenteni és meghökkenteni még [...]