A nemi vágyamat elégítette ki a szex – igaz történet

Nagyon furcsa dolog történt velem. A férfi kezétől izzani kezdett bennem a tűz, és ahelyett, hogy hűtlen férjemre haragudtam volna, ahelyett, hogy a féltékenységtől szikrákat szórt volna a szemem, lágyan belesimultam ölelő karjába.
Éreztem teste remegését, aztán átöleltem, és olyan izgalmas, türelmetlen vágy ébredt bennem, mint még sosem. A másik szobában lévő pár kuncogása távolinak tűnt, pedig ott simogatták egymást ők is a pici szobában. Nem kaptam jelzést az agyamtól, hogy ezt azért mégsem, hogy nyolc hűséges év után ezt nem lenne szabad, és egyáltalán, semmi más nem volt a tudatomban, mint az, hogy akarom ezt a férfit, és hogy az övé leszek.
Nem tudom, hogyan történt, de úgy éreztem, kettesben vagyunk. Talán az a néhány koktél tette, talán az, hogy az elmúlt évek szigorú, saját magam szabta kötöttségeitől, és az álmok elől, a gyerek utáni beteljesületlen vágytól menekültem…
Simogató, meleg ölelésében, a szenvedélyes egymásra találásban nem érzékeltem, hogy a férjem másik nővel szerelmeskedik a közvetlen közelemben. Végre enyhült bennem az elmúlt évek keserűsége okozta fájdalom. Vad csókja és a szenvedély, ahogy a beteljesüléshez juttatott, már önmagában vigaszfélét jelentett számomra – olyan vigaszt, amit a pszichológusomtól sem kaphattam meg… A teljes történet a tagi szexhírek oldalon itt található


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátort, dildót szeretnél? Személyen vásárolhatsz, online rendelhetsz innen!

Sexshopokban és online üzletekben annyi rezgő kütyü lett eladva, hogy a számok alapján mérár minden [...]

Ha a szex ritkul, mit lehet tenni a férfiaknál?

Azoknál a férfiaknál, akiknél alacsony a tesztoszteron szint a vérben, csökken az éjszakai erekciók száma [...]

Szexshop kellékek, érdemes benézni egy szexshopba, mindig van újdonság

Szexshop intim üzlet, szexbolt egy online áruház is, amely felnőtt termékek széles választékát kínálja, az [...]

Szexshopból az erotikus ajándékok mindkét fél örömére szolgálnak

Ha szexi ajándékot szeretnél, gyere el az Intim Center szexshopba. Sose tudhatok, hogy mivel állsz [...]

enhu