Magyarország szépe 2015 szépségverseny lányok

A nyárral együtt a szépségverseny szezon is elstartolt, hiszen elkezdődött több verseny is. Hamarosan kiderül ki lesz a Magyarország szépe verseny nyertese. Több mint ezer jelentkező közül kerültek ki azok a lányok, akik június 21-én a Duna csatorna élő adásában mérkőznek meg egymással a Magyarország szépe címért. A képen Kulcsár Edina:

Vajon Kulcsár Edina után ki kapja a Miss World Hungary, vagyis Magyarország Szépe koronát: Aranyi Tímea, Bencze Tímea, Blessing Agata Nmekini, Bordás Cintia, Dukai Babett, Katona Ráhel Csenge, Késmárki Rebeka Enikő, Kenyeres Anna, Kiss Daniella, Koroknyai Virág, Kulcsár Edina, Lepp Dorina, Mike Szabina, Orosz Rea, Steingruber Virág,Tóth Tímea, Viczián Viktória.

A lányokat a szépségük mellett rátermettségük, nyelvtudásuk, tájékozottságuk alapján választotta be egy szakmai zsűri a legszebbek közé – hangzott el a verseny pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Magyarország Szépe - Sajtótájékoztató

A középdöntőbe ötvenen, a döntőbe huszonegyen jutottak tovább, akik a végső megmérettetésig egy felkészítő táborban vesznek részt. A szépségverseny döntőseiről, bikinis képeket a lányokról itt nézhetsz.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Pénszgyűrűk, vibrátoros csiklóizgatós potenciagyűrűk a legjobb szexshopból

A péniszgyűrű igazából nem más, mint egy szexkellék a szorító gyűrű nem orvosi változata. Magyarországelső [...]

A vibrátort minden második nő nagyon szereti

Minden második nő kedvenc játékai között szerepel a vibrátor, derült ki egy friss tanulmányból, amely [...]

Dildós szex pornó casting Somogyi Nóra és Stibla Krisztina

Egy kisérletben meleg, leszbikus, és heteró pornót mutattak nőknek és férfiaknak. Az eredmények szerint a [...]

Nemi gerjesztők férfiaknak és nőknek bombasztikus szexhez

A modern élet gyors üteme néha olyan helyzetekhez vezet, ahol a partnerek közötti szexuális vágy [...]

enhu