A Manager Kajdi Csabát irritálja, hogy dubajozó örömlányok modellnek próbálják eladni magukat! Kajdi Csaba futtatta fel mások mellett Ebergényi Rékát és Mihalik Enikőt.
– Gyarapodnak az Instagram-követőid?
Az másról szól. A buta, önjelölt celebekről készítek paródiát, akik teljesítmény nélkül válnak sztárokká a közösségi médiában. Irritál a cicimutogatós dilettantizmus. Az meg főleg, hogy dubajozó örömlányok próbálják modellként eladni magukat, és ezt a szót pofátlanul használják úgy, mint egy gyűjtőfoglalkozást.
– Egyébként mennyire követed a paródiák alanyait?
Hódi Pamelát például nemrég kezdtem el követni és egyelőre óriási rajongója vagyok. A közösségi média demokratikusan működik, senkit nem köteleznek, hogy kövesse például Zimány Lindát.
Az emberek azokat követik, akikről sokat hallanak a médiában. És akkor most visszakérdeznék: miért is szerepel a médiában Zimány Linda? Ő és a társai lettek az influenszervilág koronázatlan királynői, modellként aposztrofálják magukat igazi karrier nélkül – mert ugye nem gondoljuk komolyan, hogy Mihalik Enikőt vagy Palvin Barbarát bármiben is hasonlíthatjuk hozzájuk? Nézzük, mik nem ők még: nem élsportolók, nem színésznők, nem humoristák, nem újságírók, nem műsorvezetők, nem énekesnők – szóval akkor kicsodák is, és miért foglalkozik velük a média?
A lehető legnagyobb luxusból posztolgatnak a méregdrága kocsik, táskák, ékszerek közepette, miközben nem látunk mögöttük olyan teljesítményt, mint mondjuk Enikő vagy Barbara mögött, akik azért vannak a cannes-i filmfesztiválon, mert meghívták vagy azért vannak a Victoria’s Secret divatbemutatóján, mert beválogatták őket.
– A hivatásos reklámmodellek is bármit reklámoznak, bármihez bérbe adják az arcukat, a megjelenésüket.
Igen, de ők legalább modellek, egy szép karrierrel a hátuk mögött. Itt azért hozzátenném, hogy nagyon sok esetben vannak már olyan modellek, akiknek a karrierjük azért lendül meg, mert óriási a követőik száma, lásd például a Kendall Jenner és Kristen Jenner testvéreket, vagy Gigi Hadid és Bella Hadid testvéreket. Kevésbé jók, de a közösségi média nagyobb elérést biztosít, ezért ők kapják meg a munkákat. Annak idején azért egy modell a teljesítménye miatt lett sztár.
Például Ebergényi Réka. Aki ma már egy harminchét éves anyuka, és sajnos kevesen emlékeznek rá. Kizárólag azért nincs ma magas ismertsége, mert annak idején nem létezett a közösségi média. Pedig a kétezres évek elején ő volt a legnagyobb magyar modell.
– Mihalik Enikő viszont él az Instagram nyújtotta lehetőséggel.
Ő fiatalabb generáció. Ebergényi Réka minden hónapban címlapon volt valahol, de ma már nincs erre szükség. Nem azért kerülsz be a Victoria’s Secret show-ba mert jó csaj vagy, hanem mert több millió követőd van. Az Instagram-oldalam azért született, mert dühöngés helyett inkább azt választom, hogy röhögök az egészen.
– Neked csípik a szemed a felkapaszkodó emberek.
Nem annyira. Azt gondolom róluk, hogy nagyon rövid idő alatt nagyon magasra akarnak törni, aztán jól beverik a fejüket a plafonba. Nem sokra tartom a felkapaszkodott és újgazdag embereket, mert nem elég az ismertség és a pénz, ha nem párosul mellé tudás, műveltség, neveltetés és tradíciók. Néha azt gondolom, hogy megtehetem, hogy kézzel eszek az étteremben, mert tökéletesen tudom, hogyan kell ezüsttel enni.
– Összefoglallak: konzervatív, liberális, magyar, meleg fiú vagy.
Stimmel.Meghívtak egyszer a Vacsoracsata nevű műsorba, de kizártnak tartottam, hogy kereskedelmi tévék által felfuttatott senkikkel szerepeljek együtt.
– Mi a helyzet Kiszel Tünde lányának menedzselésével?
Annak idején azért vállaltam el Kiszel Donatella fejlesztését, mert potenciális jó csaj volt. Soha nem vennék fel egy lányt csak azért, mert ismert emberek a szülei. Akkor veszek fel egy modellt, ha jónak tartom. De hamar vége szakadt az együttműködésnek, mert azt kértem Kiszel Tündétől, hogy a gyerek az apja nevét használva, Hunyadi Donatellaként, így kerülve minél messzebb a Kiszel névtől. De Kiszel Tünde nem fogta fel a dolog jelentőségét, ezért elbúcsúztam tőlük. Az első ilyennél térde hullott és könyörgött, foglalkozzak tovább a lányával. De aztán megint együtt idétlenkedtek egy tévéműsorban. Ekkor örökre befejeztem velük.
A Palvin Barbara fotó fake. A dubajozás escort még mindig megy, ez fizet a legjobban. Forrás 24.hu, a teljes cikket itt olvashatod el.
Kajdi Csaba a modellekről
A közösségi oldalak megmondóembere foggal-körömmel harcol a tehetséges, profi modellek presztízséért. – Teljesen más egy olyan Insta-modell, aki csak ott, abban a térben létezik és fotózkodik, mint az, aki profiként dolgozik a valódi modellszakmában. Az előbbieknél gyakran látni egy teljes átalakítást is akár: megváltoztatják a járomcsontjukat, feltöltetnek ezt vagy azt. A profi modellek világában ilyenről szó sincs! A természetesség a lényeg, mert ha valaki erre a szakmára született, akkor nem lesz több, jobb, szebb attól, hogy átalakíttatja magát. Úgy jó, ahogy van, nincs szükség átszabásra.
– Nem egyszer fordult olyan elő, hogy szólnom kellett egy lánynak, aki modellkedni szeretett volna, hogy hagyjuk a zselés műkörmöt, a bevarrt hajat. Nincs ezekre szükség! Vagy alkalmas vagy erre a szakmára a természetes adottságaid miatt, vagy nem – mondta a 95.8 Sláger FM-en RádiósCyla.
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Kajdi Csaba sok mindent megtapasztalt már a modellszakmában töltött évei alatt, így azt a következtetést is leszűrte: a szépség nem elegendő, hogy valaki jó modell legyen.
– Olyan is előfordul, hogy valaki világszép, mégis alkalmatlan erre a szakmára. Az egyik modellemnek például nem sikerült megérteni a mozgójárda lényegét egy munka alkalmával. Azon kellett volna végigsétálnia. Nem értette, hogy erről le kell majd lépnie, így egyszerűen levetődött a végén. A 3000 eurós cipőjét pedig, amit az ügyfél adott rá, szépen bedarálta az egész szerkezet.
– Úgyhogy nem elég a természetes adottság, kell a rátermettség is ahhoz, hogy valaki helyt tudjon állni – árulta el a Sláger Reggel műsorvezetőinek Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak. Liptai Claudia és Gesztesi Károly lányából gyönyörű és magas tinédzser lett, akit felfedezett a divatszakma. Gesztesi Panka mutatta be a Sugarbird 2022-es kollekciójának egyik ikonikus darabját is.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Vibrátorokkal szexel a két pornós Szlanicska Szilvia és Vásárhelyi Bianka
Leszbikus szex, vibrátorokkal szereti egymást a két szép lány. Sokak fantáziáját birizgálja, hogy milyen lehet leszbikus lányok szexuális élete. Mit csinálnak, [...]
Dildók, gésagolyók és a fotós fasza Pál Alexandra pornó castingján
Az amatőr castingos lányok már szétszéledtek. Akinek jó kapcsolatai voltak, az saját weboldalt hozott létre, [...]
Férfi kényeztetők, maszturbátorok az Intim Center szexshopból
Pároknak és magányos férfiaknak is ajánljuk ezeket a kényeztetőket. Anyagukban, felépítésükben és tudásukban igen sokszínű [...]
A hét végén helyezd új síkra az erotikát
A hosszú távú kapcsolatok és a közös élet sok mindennapi szokást hoz az életünkbe, a [...]