A lány csendben állt, míg a férfi visszafordult hozzá, karjait a lány köré helyezte, melleit a kezeibe fogta. Nina a férfinek dőlt, s Bob gyúrni és cirógatni kezdte őket. A férfi látta, hogy Nina mellbimbói megduzzadtak, és meggy színűbe borultak, ami az izgalom jele volt. Bob hüvelykujjai és mutatóujjai közé vette a mellbimbókat, görgette és csavargatta őket, kitapogatva alakjukat és a bőr felszínét. Az egész bimbóudvar és a cicik csúcsa kiemelkedett és mozgott a férfi ujjainak mozgása nyomán
A férfit megdöbbentette a lány melleinek látványa, ahogy keményen, kis ereszkedéssel kiálltak a mellkasából. Miközben játszadozott velük, nézte, hogy ringanak és himbálóznak. Elbűvölten tapogatta ujjaival a rugalmas húst. A lány bőre sima és hibátlan volt, mint a selyem, úgy mozgott és olyan képlékeny volt, mintha folyadék töltené ki, s közben meleg és kemény volt a férfi ujjai alatt. Bob rájött, hogy Nina észrevette az erekcióját, és lassan masszírozni kezdte a fenekével. Ettől a kis mozgástól eltekintve a lány csak állt, karjai az oldalánál lógtak, fejét hátra hajtotta a férfi mellkasára, s passzívan fogadta a férfi cselekedeteit..
– Biztos vagy benne, hogy ezt akartad? Fájdalmat okoztam a múltkor, és most is fájdalmat okozok, ha megbüntetlek – suttogta lágyan Bob a lány fülébe..
– Igen, biztos vagyok benne. Nem sértette fel mélyen a bőrömet a múltkor, csak egy kis ideig fájt, és ma egyáltalán nem fog fájni. Szükségem van rá, hogy megbüntessen, gazdám. Szükségem van rá, hogy megint elfenekeljen és megkorbácsoljon, ha úgy akarja -válaszolta a lány, s közben feneke még intenzívebben járt a férfi ágyékán..
Bob megfordította a lányt, és gyengéden az előtér felé tolta. Nina megállt az asztalnál, és mikor Bob a háta mögé ért, megfordult. A férfi látta, hogy két darab zsinór van a lány kezében, s Bobnak nyújtja őket. Mikor a férfi elvette a kötelet a lánytól, látta, hogy az egyik az a horgonykötél volt, mellyel a múltkor csapkodta meg a lány testét, a másik pedig egy rövid pamutzsinór..
– Arra az estre, ha meg akarna kötözni – csak ennyit mondott Nina, s lesütött szemmel és fejjel állt a férfi előtt, kezeit maga elé tartva..
Bobba belehasított a felismerés, hogy a lány a rabszolgatartás művészetének újabb fázisába kalauzolja őt. A férfi arcát és egész testét elöntötte a forróság, mely ágyékából tört fel, és szétáradt benne. Mintha Bob agya elhatárolta volna magát attól, hogy teste reagált a lány kívánatosságára és kiszolgáltatottságára, hideg és számító gondolatok jártak benne Ninával kapcsolatban..
.
Fontolgatni kezdte, milyen lehetőségek és alternatívák tárulnak fel előtte, s szinte vigyorgott a rátörő heves érzéstől. Kezével hurkot kötött a pamutkötélre, majd a lány csuklójára csúsztatta, és néhány gyors tekerő mozdulattal megkötözte..
– Tudod, hogy mit csinálsz? – kérdezte halkan. – Tudod, mit kockáztatsz? Azt hiszed, elég jól ismersz engem ahhoz, hogy ilyesmire bátoríts, és rám bízd az életed? Nem gondolsz arra, hogy halálra kínozhatlak, aztán bedobhatlak a tengerbe, és soha senki nem tudná meg?.
Bob érezte, hogy utolsó szavai alatt a lány testén enyhe remegés futott át, majd borzongva levegőt vett, és azt mondta:.
– Igen, gazdám. Bármit tehet velem. Az öné vagyok. A foglya vagyok..
Mikor a lány a fogoly szót kimondta, a férfi durván a mellbimbójába mart, égő, fehér de forró fájdalmat küldve a lány testébe. Nina feje hátra csapódott, szeme tágra nyílt a fájdalomtól és a rémülettől, s nyitott szájjal kapott levegő után. Térdei megrogytak a kíntól, s csak Bob makacs szorítása tartotta a talpán, s ezért újabb és erősebb fájdalommal jár, hogy mikor lefelé zuhant, testének súlyát csak mellének csúcsa tartotta meg. Lábszárai megfeszültek, hogy felemeljék a lányt, s így valamivel csökkent az égő fájdalma. A levegő, melyet az imént zihálva beszívott, most egyetlen fájdalommal és félelemmel terhes tömbben szakadt ki belőle..
A lány állt, reszketett a félelemtől és fájdalomtól, miközben nézte a kezet, mely simogatásával annyi örömet adott, s mely most oly sok kín forrása lett..
– Látod, mi történik, ha hülyeségeket csinálsz, Nina! Hülyeség volt, hogy ma rám erőltetted ezt a dolgot, anélkül, hogy a következményekre gondoltál volna. Ha büntetést akartál, most meg is kapod. Megkapod a butaságod miatt. Talán tanulsz majd belőle – morogta Bob a fogai között..
Elengedte a lány mellbimbóját, Nina levegőért kapott, és remegve mély lélegzetet vett. Bob körbe forgatta maga előtt a lányt, megfogta a szalagot a lábszármelegítőjén, és egyetlen rántással letépte a lány lábáról. Majd átfogta Ninát, áthúzta a szalagot a lány két lába között, rángatva felhúzta az ágyékáig, s kezét pedig az ölére rángatta. Aztán a könyökénél lekötözte a lány bal karját, majd a jobbat is, majd a kötél alatt még egyszer átvitte a kötelet a másikra. Úgy megfeszítette a köteleket, hogy ezzel, hátraszegezte a lány könyökét és vállát. Megkötözött csuklóját felemelte, mellkasát és mellét előre tolta. Erőteljesen megrántotta a kötélnek azt a végét, mely a lány lábai közül kandikált ki, s így a lány fenekének vágásába kényszerítette. Bob előrecsúsztatta a kezét, és kitapogatva a kötél végét. Előre-hátra húzogatta, hogy a szeméremajkak közé helyezhesse. Aztán megint megrántotta hátul a kötelet, hogy a lány nemi szervébe, s mélyen a fenekébe temesse. Még néhány igazítást tett a lány karján, végül megcsomózta a kötelet, s ott állt a lány gúzsba kötve, csak egy darab zsinór lógott le a fedélzet deszkájára..
– Kigyógyultál már a hülyeségedből, Nina? – kérdezte a férfi halkan..
– Nem, gazdám – válaszolta a lány..
– Sejted már, hogy hibáztál? – faggatta Bob kitartóan..
– Nem tudom, gazdám..
– Hát, akkor talán segíthetünk, hogy rájöjj – morogta a férfi..
Bob a mennyezetre nézett, és megpillantott a fülke keresztboltozatába ágyazva egy gyűrűs csapszeget. Bob megfogta annak a kötélnek a végét, mellyel Ninát megkötözte, átfűzte a végét a gyűrű lukán, és szorosan meghúzta. Feljebb húzta a lány könyökét, így arra kényszerítette Ninát, hogy előre hajoljon, és saját súlyával vaginája ajkai közt és fenékvágatában megfeszítse a kötelet..
-Jahh – sikoltott a lány, amint a kötél lágy húsába mart. Kapálózva próbálta lábait maga alatt tartani, lábujjhegyre emelkedett, hogy inkább ily módon támassza alá a súlyát, mint könyökével a lába között..
.
Bob néhány percig ilyen felfüggesztett helyzetben tartotta a lányt, majd alig észrevehetően lazított a kötélen, hogy a lány a lábaira állhasson. Nina nehezen lélegezve állt, feje lelógott, s kissé lábujjhegyre emelkedett, hogy könnyítsen a kötél kényelmetlen szorításán. Bob a lány egyik mellbimbóját az ujjai közé vette, és gyengéden morzsolgatni kezdte..
– Kényelmes így? – kérdezte a férfi könnyed hangon..
– Nem …gazdám – lihegte Nina, s közben Bob ujjait figyelte.
– Helyes..
Bob elengedte a lányt, és az elülső kabinba ment, majd néhány másodperc múlva visszatért, kezében vászon vitorlázó cipőt tartott. Könyökénél fogva megragadta Ninát, és úgy fordította, hogy a lány feneke merőleges legyen a férfi testére..
– A múltkor saját bőrömön tapasztalhattam, hogy nem a legjobb, ha a kezemmel fenekellek el. Talán ez is megteszi – mondta Bob a lánynak..
A testéhez emelte a cipőt tartó kezét, és lecsapott a cipő talpával Nina fenekére, csak úgy visszhangzott a csattanás..
– Juuu – rikoltott Nina, s hihetetlen erőfeszítéssel előre szökkent, hogy elszökjön az ütés elől. A megfeszülő kötél azonban durván megállította, Nina megrándult, és elveszítette az egyensúlyát. A lába kicsúszott a teste alól, s Nina könyökénél, puha fenekénél és vaginájánál fogva himbálózni kezdett, nagy fájdalmak között..
– Jiiii, jiii – csaholta a lány újra meg újra, amint himbálózva erőlködött, hogy lábai földet érjenek, és ne vájjon a kötél testébe. Bob belemarkolt a lány hajába, hogy megtartsa fejét, nehogy beleüsse valamibe kapálózás közben..
– Na, most azt hiszem, rájöttél, mivel jár, ha ész nélkül csinálsz valamit. Most választhatsz, állsz, és eltűröd a büntetésedet, vagy ugrándozol és összevagdalod magad a kötélen. Ezúttal gondolkodj, mielőtt bármit is tennél – mondta Bob a lánynak, s karját hátralendítette a következő ütéshez..
A cipő megint a lány húsára csapott. Nina felkapta a fejét, nyögött, és kézzel-lábbal próbálta megtartani az egyensúlyát, hogy talpon maradjon. Mikor visszanyerte az egyensúlyát, Bob megint megütötte. A lány nagy nehezen talpra állt, meghajolt a férfi előtt, és várt..
Ez a körforgás újra meg újra megismétlődött, Bob időnként a lány másik oldalát vette kezelésbe, hogy véletlenül se kapjon kevesebbet Nina fenekének egyik fele, mint a másik. A lány többnyire meg tudta tartani az egyensúlyát, fájdalmában jajgatva és sírva. De időnként megcsúszott, vagy egy-egy különösen jól elhelyezett csapás hatására lógva találta magát, s a kötél fájdalmasan testébe vágódott, felsértve és megvágva vaginájának gyenge húsát.
. Nina ereje egyre fogyott. Bobnak talpra kellett segítenie őt, s a lány csak állt , zokogva és hajlongva, mellei lüktettek ziháló mellkasán, feneke remegett a megrázkódtatástól és a verés fájdalmától, miközben a következő csapást várta..
– Eleget kaptál? – kérdezte Bob, s a lány fölé hajolt, hogy szemügyre vegye könny áztatta arcát. .
– Igen… igen, gazdám – zokogta Nina, arca eltorzult a fájdalomtól..
– Hát, lehet, hogy ebből elég is. De sajnos nem elég a büntetésből – mondta Ninának Bob, s leszedte róla a kötelet, hogy biztosan állhasson a padlón. .
.
Abból ítélve, ahogy a lány összekuporodott, s megpróbálta eltávolítani a lágy hártyákra tapadt kötelet, nyilván nagyon fájtak szeméremajkai és a gátja..
– Fáj egy kicsit arrafelé? – kérdezte tettetett ostobasággal Bob..
– Ó, igen, nagyon – lihegte a lány..
– Jól jönne ott egy kis segítség? – kérdezte a férfi enyelegve..
– Igen, gazdám. Mindent megtennék azért, hogy levegye a kötelet. Kérem, gazdám? – könyörgött a lány zokogva..
– Bármit? – kérdezte Bob..
– Ó, igen, gazdám. Csak kérem, vegye le..
– Látod, milyen bajba sodrod magad, ha nem vigyázol? Bármit megtennél, mi? Például mit?.
– Bármit, amit csak akar, kérem – esdekelt Nina, miközben fájdalmában ide-oda forgolódott..
– Lássam csak. Mi lenne, ha lehajolnál, és én a fenéklukadba gyömöszölném magam, szárazon? .Mit szólnál, ha bedugnám négy ujjamat a kis vaginádba, vagy akár az egész öklömet, ha már itt tartunk?.
Bob nevetgélve tekerte le a lány testéről a kötelet, utoljára a lába közül szedte ki, kihúzta a szeméremajkak közül, Nina nagy megkönnyebbülésére. A lány kezeit azonban megkötözve hagyta. Néhány percnyi pihenőt tartott, s közben megvizsgálta Nina fenekének állapotát, majd a lány elé került, és egy oszlophoz húzta Ninát, mely hat hüvelyk átmérőjű, egyenesre faragott tölgyfa volt, mely az árboc súlyát és nyomását viselte a tönkön..
Bob a lány elé hajította a szoknyáját, és azt parancsolta Ninának, hogy térdeljen rá, s mikor a lány engedelmeskedett, a férfi Nina csuklóit az előtte álló oszlophoz kötözte..
Bob a konyhába ment, öntött magának egy csésze kávét, és visszament, megállt a térdelő lány mögött. Nina felkötözött karjaira fektette a fejét. Még mindig mélyen lélegzett. Bob észre vette, hogy a lány összeszorította a fenekét, és megpróbálta egymáshoz nyomva mozgatni a combját, mintha valamit meg akarna dörzsölni..
Kis rázkódás szaladt végig a lány alsótestén, feje kissé megmozdult, mikor alig hallhatóan levegőért kapott..
“Ez a kis szajha úgy próbálja meg kielégíteni magát, hogy összedörzsöli a lábszárát” – döbbent rá Bob meglepetten. A fenekeléstől forróbb lett a vére, mint egy két dolláros pisztoly. Nicsak, nicsak! Remélem, végül is nem sértettem fel a bőrét..
– Nina – mondta gyengéden Bob. A lány azonnal abba hagyta a mocorgást, szinte megmerevedett..
– Rossz kislány vagy, magaddal játszol?.
A lány a karjaira ejtette a fejét, teste zavarában összeroskadt..
– Muszáj, gazdám. Kell. Kérem, engedje – jajgatott..
– Nyisd szét a lábadat, Nina – jött a halk parancs..
– Ó, kérem, gazdám, kérem… – könyörgött a lány, vállán át a férfire nézve..
– Most!.
A lány szemei tágra nyíltak, és az ugatásszerű parancs hallatán teste megrándult, lábai szinte ösztönösen széjjel csúsztak..
– Nem azért végezzük ezt a kis testmozgást, hogy jól érezd magad közben, igaz? – kérdezte a férfi, hideg mosollyal..
– Nem – válaszolta a lány, még mindig a férfit nézve..
– Hanem azért, hogy emlékeztessen arra, hogy nem szabad hülyeségeket csinálni..
– Igen..
– Nem leled örömöd a dologban, amíg meg nem engedem, igaz?.
– Igen, gazdám..
– Helyes – Bob egyetlen korttyal befejezte a kávéját, és a pultra tette a csészét. Aztán letérdelt Nina mellé, anélkül, hogy a lány egy percre is levette volna róla tekintetét. Bal kezét a lány csípőjére csúsztatta, puha hasára és alatta szőke, göndör szőrzetére. Néhány másodpercig ujjai a lány kis bozótjával játszottak, majd alászálltak, hogy a szeméremajkakat fogják meg..
Nina becsukta a szemét, és halkan zihált, miközben a férfi ujjai átsurrantak a lány nagyajkai között. Nina medencéjével a férfi felé körözött, hogy jobban érezhesse a ráhelyezett kezet, s megpróbálta gyengéden a férfi kezébe lökni magát, hogy kielégüléshez jusson..
– Ejnye, ejnye. Hogy tudtál így átnedvesedni? – kérdezte Bob kedvesen..
– Ó,…gazdám…- zihálta a lány..
– Tetszik, amit veled műveltem?.
– Igen… nem… Az jó volt, hogy gazdám csinálta,… de nem… tetszett….
Bob nézte a lány arcát, melyen az érzelem hullámai tükröződtek. Anélkül, hogy megmozdította volna bal kezét, felemelte jobbját, és megpaskolta a lány jobb oldali fenekét..
– Ne mozogj!.
Nina torkából morgás tört fel, amikor az ütés célba ért a lábán, és teljesítette a parancsot, térdelő helyzetében megdermedt, levegőt is alig vett..
– Majd szólok, ha azt akarom, hogy élvezz…emlékszel?.
– Igen, gazdám..
– Azt szeretnéd, ha játszanék egy kicsit veled, igaz? – kérdezte a férfi, s ujjai könnyedén a külső szeméremajkak között mozogtak..
– Igen, ó, igen – suttogta a lány..
– Nina, … állj fel – mondta Bob, s a lány háta mögé lépett. Nézte, ahogy Nina talpra áll, észre vette, milyen vörös Nina fenekének domborulata. Olyan volt, mintha izzott volna, mint a kohóban felhevített fém..
Bob megfordult, a szekrényhez lépett, és kivett belőle egy darab alumíniumcsövet. A cső szétszedhető evezőlapát része volt, és a felfújható csónakhoz tartozott. Körülbelül három lábnyi hosszú volt, és másfél hüvelyknyi az átmérője, és, gondolta Bob, elég vaskos a célhoz..
Eloldozta Ninát az oszloptól, és kikötözte a kezeit is. A lány állt, karját és csuklóját dörzsölgette, és nem nézett férfira. Bob megfordította őt, hogy Nina a dívánnyal szembe kerüljön..
– Hajolj le, és fogd át a bokádat, a lábaidat pedig tartsd egyenesen – utasította Bob. – Homlokodat tedd az ülőkére, és karold át, magad..
Miközben Nina megcsinálta, amire Bob utasította, a férfi kezeivel végigszaladt a lány fenekén. Érezte, hogy tüzel, majd ujjaival a fenékvágatba siklott, s végigtapogatta a horzsolást, amit a kötél okozott. Nina megrándult, mikor Bob a sebeihez ért. Bob a lány térdei mögé helyezte a csövet, és összetolta lábait..
– Karold ezt át, és tartsd kezeiddel a lábszáradhoz..
Kis kezdeti ügyetlenkedés után Bobnak sikerült úgy odaillesztenie a csövet, hogy a lány erősen a térdhajlatába szoríthassa könyökének belső hajlatával. Bob gyorsan letérdelt, a kötélhurkot a lány csuklója köré csúsztatta, rátekerte és megkötötte, erősen összekötözve a lány kezeit. A férfi hátra lépett, és a lányra nézett. Nina előregörnyedt, gerincének kis dudorai kitárt, szembetűnő fenekéig futottak. Az erőltetett póztól a lány popója büszkén felfelé állt, ágyékának kis fügéje a selymes, göndör szőrzettel lábszára mögül kandikált ki..
.
Bob hátranyúlt, és levette az asztalról azt a darab kötelet, melyet odakészített, kettéhajtotta, és megfogta a huroknál..
Nina mikor hátra pillantott, és meglátta, mit csinál a férfi, nyöszörögni kezdett, és megpróbált elmozdulni helyéről. Bob kinyújtotta a kezét, s a lány hátára és csípőjére helyezte..
– Ne mozogj – mondta halkan..
A férfi keze lecsúszott a lány hátán a fenekéig, cirógatta és csipdeste a két gömbölyű testrészt, kicsit lejjebb a lábszárait is, majd újra feljebb, vaginája biggyedő ajkait. Ujjait fel-le mozgatta a kis barázdában, tapogatta, cirógatta, masszírozta a nedves alsó ajkakat, szétnyitotta és széttágította őket, mint valami virágot..
Nina vacogott és mocorgott egy kicsit, lihegett és sóhajtozott a férfi keze ténykedése nyomán. Bob meg volt elégedve a lány reakciójával, s a kezét lecsúsztatta a lány egyik lábszárán, ami szemmel láthatóan csalódást keltett Ninában. A férfi még néhány percig tovább simogatta és tapogatta a lányt, hogy kezének érintésével megnyugtassa Ninát..
Bob feljebb csúsztatta a kezét, majd könnyedén a lány hátsó felére fektette, s közben lassan felemelte másik kezét a kettéhajtott kötéllel. Aztán lecsapott vele a kiálló fenékre, végigvágott a leghúsosabb részén..
– Júúúúj …- sikított Nina, lábaiban és egész testén hullámzott a váratlan ütés okozta tüzes fájdalom. A lány megrogyott, mintha össze akarna esni, de Bob kezeivel megtámasztotta a hátát..
– Állj fel. Gondoltam, ez tetszeni fog – mondta Bob. Nos, ha tetszik, kaphatsz belőle többet is – s hogy szavait tett kövesse, módszeresen csapkodni kezdte a lány fenekét a kötél végével. Mikor egy teljes tucatnyi ütéssel megvolt, átment a lány másik oldalára, és folytatta a büntetést. Nina visított és sikított a fájdalomtól, kiabált, hogy Bob hagyja abba, könyörüljön rajta. Kiáltozásába szavak és artikulálatlan hangok vegyültek, amint az ütések a fenekére záporoztak. .
Mikor már néhány tucat ütést mért a lányra, Bob arra lett figyelmes, hogy a lány kiabálása már nem olyan sürgető és követelődző, egyszerűen csak az ütésekre ad velük választ. A férfi úgy döntött, hogy a jelenlegi célpont érzéketlenné vált, lejjebb helyezte támadása célpontját, és a lány lábszárának felső részét kezdte verni.. Nina azonnal sikoltozva és a fájdalom valódi panaszával díjazta..
– Ó, gazdám… az Ég szerelmére… kérem, gazdám… ott ne… kérem… kérem…- zokogta, de hiába próbálta meggyőzni a férfit, hogy hagyja abba..
– Itt nem akarod? És mit szólsz helyette ehhez? Az utolsó szónál újból lesújtott, ezúttal rövidebben és máshová, a kötél végei a lány formás fenekének árkába csapódtak, s a nagyajkak lágy nedvességébe temetkeztek..
.
Nina megvonaglott, mintha áramütés érte volna. A lélegzet zihálva hagyta el tüdejét, feje a végletekig hátra csapódott, szája kínjában kinyílt. A kötélnek feszítette magát, izmai csomóban rándulva, mereven álltak lábszárain, fenekén, hátán és karjain az erőfeszítéstől, hogy elmenekülhessen. A lány mellkasa felhevült, a levegő bezúdult a tüdejébe, hogy aztán fájdalmas és szégyenteli sikollyal törjön ki..
– Aaarrrrrrr…- sikoltott a lány, és előrezuhant. Feje és mellkasa az ülésen maradt..
– Nem! Állj fel! – hangzott a parancs, a következő ütés társaságában, mely a comb belső oldalát érte. – Uaaaaaaaaaa… – hallatszott az üvöltés a lány ajkairól, aki közben megpróbálta megtartani testhelyzetét..
A kötél vége megint a lány puha erszénykéjébe csapott, tovább fokozva a mély, égő fájdalmat..
– Ooooaaaa…- jajgatott megint Nina az ütés okozta kíntól..
– Most már elég mély fájdalmat okoztam? – morogta Bob a lány fülébe. A lány még előrehajolva remegett a megerőltetéstől, ujjait és lábujjait egyaránt összeszorította a kín..
– Iiii…gen gaz..dám…ké…rem… gaz…dám -zokogta Nina.
.
Bob hosszasan nézte a lányt, figyelte, hogy reagál mozdulataival a fájdalomra, melyet ő okozott neki, nézte, hogy piheg a lány mellkasa a zokogástól, hogy nyeli hatalmas kortyokban a levegőt. A férfi kinyújtotta kezét, megsimogatta a pirosra csíkozott popsit.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A hagyományos rúdvibrátorok sok nőt juttatnak a mennyországba
Az innovatív technológiák gyártásba való bevezetésének köszönhetően a különféle szexuális eszközök gyártói a legigényesebb vásárlók [...]
Ha merev pénisszel a teremtő isten akarsz lenni, szex előtt dobj be egy potencianövelőt
Problémás erekció esetén ne kockáztass, ne égesd magad a nő előtt soha. Mindig legyen nálad [...]
A legjobb szex shop webáruház és budapesti üzlet az INTIM CENTER termékeiből ajánló
Az Intim Center a budapesti legjobb szex shop van belvárosi szexbolt és online webshop. Ennek ajánlata, [...]
Szexuális termékek ajánlója a legjobb szexhoptól, az INTIM CENTER minden nap nyitva!
A N°1 szexshop Budapest belvárosában, minden nap nyitva tart ✓ Nőket, férfiakat és párokat szeretettel [...]