A mell a top csábítások egyike

mellekUraim! Engedjék meg hogy bemutassuk a női mellet! Senki sem tudja, mekkora az ideálisnak tekinthető mell nagysága, súlya. Szakértők 150–250 grammról beszélnek. Fontosabbnak tűnik a középkorból származó vélemény: tökéletes az a női kebel, amely pontosan beleillik a széptevő lovag tenyerébe.
A női kebel az esztendők során folyamatosan változik. Más az alakja és felépítése a nemi érés idején, más húsz, majd harminc év körül, illetve a klimax után.

A fejlődő mell
A gyermekkorban még mindkét nemnél azonos bimbóudvar és emlőbimbó. A kislányoknál a 10–11 év táján kezd változni, fejlődni. Először a bimbóudvar emelkedik elő a bimbóval együtt, majd a mell is nagyobbodni kezd. Idővel a bimbóudvar belesimul a mell szintjébe. A felnőttkorra jellemző forma két-három év alatt alakul ki. A mellek fejlődése gyakorta nem egyidejűleg történik, sőt fájdalommal is
járhat. A bimbóudvar alatt növekedő mirigyek feszülése okozhat fájdalmat. Ez főleg akkor szokta megijeszteni a kislányt és a szülőt, ha csak az egyik oldalon látható-érezhető a növekedés. Az aszimmetriának jelentősége nincs, néhány hónap késéssel a másik oldal fejlődése is megkezdődik. A mell egy-két évvel előbb kezd fejlődni, mint a szeméremszőrzet. Az első vérzés csak újabb egy-két év múlva – a hónaljszőrzet megjelenésével azonos időben – várható.

Az érett mell
A bimbó feletti rész laposabb, a bimbó alatti gömbölydedebb. A mellkas
domborúságától függően, a két mell tengelye többé-kevésbé széttér. Akár kisebb, akár nagyobb a mell, a bimbó tetején mindig található tizenöt-húsz pontszerű nyílás (a tejmirigy kivezetőcsöveinek nyílásai). A bimbóudvar szélén látható apró kiemelkedések voltaképpen nem működő, kicsiny tejmirigyecskék. A bimbóudvar alatt húzódik az igazi tejmirigy, amely körkörösen elhelyezkedő lebenykékből áll. A lebenykékből – akár a fák gyökerei – vékony, majd egyre nagyobb csövecskék vezetnek a mellbimbó felé. A tejjáratokat hámsejtek bélelik. A mirigyek és a tejjáratok zsírba vannak ágyazva. Az itt lévő zsír mennyisége ugyanúgy változhat, mint a test bármely pontján. Közvetlenül a bőr alatt szívós, szalagszerűen lefutó, teherbíró kötőszövet található, amolyan természetadta melltartó.
A mellben kizárólag a bimbó körül vannak piciny izomrostocskák, ezek hidegben, érintésre, szoptatáskor stb. akarattól függetlenül összehúzódnak, és kiemelik a megkeményedő bimbót. Olyan izmok azonban, sajnos, nincsenek, amelyek meggátolhatnák a keblek megereszkedését. Tornával egyedül az emlő alatti izmok fejleszthetők. A bőr és a kötőszövetes szalagok megnyúlását egyedül melltartó viselésével lehet lassítani.

A változó mell
A menstruációs ciklus második felében a mell teltebb, feszesebb, mirigyesebb tapintatú, gyakran érzékenyebb is. A változás azért következik be, mert ilyenkor bővebb a mell vérellátás, megnagyobbodnak a tejmirigy sejtjei, kitágulnak a tejjáratok, folyadék halmozódik fel a kötőszövetben. A periódus első hete után legkisebb és legpuhább a mell, ezért a havonkénti emlőönvizsgálatot mindig ilyenkor érdemes elvégezni. Terhesség alatt egyre kifejezettebbé válnak a menstruációs ciklus második felére jellemző elváltozások – a mell felkészül a tejtermelésre. Szülés után még nagyobbak lesznek a mirigyek, hogy a képződő tej kielégíthesse a csecsemő igényeit. A szoptatást a mell hámsejtjei sohasem felejtik el: mellrák még a változó kor bekövetkezte után is jóval ritkább azoknál, akik szoptatták is gyerekeiket. A nemi hormonok kiesése okozza a mell mirigyeinek és zsírszövetének sorvadását a klimaktérium után. Az egyre terjedő hormonkezelés nemcsak a csontritkulást akadályozza, hanem a mell szerkezetére, alakjára – szépségére – is jó hatással van. Szükség esetén a sorvadt mellek is képesek tejtermelésre. Afrikában, ahol mesterséges táplálásra nincs mód, az elhalt anya secsemőjét a nagyanya mellére szokták tenni. Az a tapasztalat, hogy ilyenkor előbb-utóbb ismét megindul a tejelválasztás.

A női mell a top 3 csábítási eszközök egyike. Akár sejtelmesen kandikál ki, akár szemérmetlenül, netán teljes valójában szex közben, minden egyes férfit képes az őrületbe kergetni. Tudják ezt a nők is, és naná, hogy kihasználják. „Amivel azonban még nincsenek tisztában, hogy nemcsak párjuk, de saját maguk élvezetét is fokozhatják vele!”- mondja Debby Herbenick, az indianai egyetem szakorvosa? Tovább a teljes cikkre


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Férfi szexfantáziák, ötletes szexshop termékek, ami szexkaland megéléséhez kell

Férfi szexfantáziák, 3 ötletes szexshop termék, ami szexkaland megéléséhez kell. A Szexpláza szexshopban szexuális segédeszköz [...]

Női vágyfokozók rendelése vagy vásárlás az INTIM CENTER szexboltból

A nők blogja is írja, hogy a női vágyfokozók, vagy más néven női potenicanövelők rendelése [...]

Online szex shop és szexbolt Budapest belvárosban, az Intim Center Astoria

Milyen a jó szexshop? A jó szexbolt garantálja a teljes intim életet. A szexuális játékok [...]

Növelhető a potencia, hogy mindig felálljon amikor csak kell

A felálló pénisz, a hímvessző erekciója a férfi szexuális öröm egyik kulcsa… Hogyan kell aktiválni? [...]