A lány már ötödszörre sétált el a bolt előtt, ami nagy, piros betűkkel hirdette magát, hogy SZEXSHOP.
Sosem volt még ilyen helyen. Mindig zavarba jött az ilyen témáktól, elég prűd volt ezekben a dolgokban. A lány inkább a sötétben szeretkezős, függönybehúzós és csendes fajta volt. A misszionárius póz épp elég volt, hogy túlessen az egészen, mivel nem is élvezte igazán.
Legutóbbi barátja, ezt tudomásul vette és megbékélt vele, hogy a lány a végtelenségig kiszolgálja őt mindenben, ő pedig elfogadta ezt. Ez addig működött, míg a lány rá nem nyitott a barátjára és egy nagymellű szőkére a nappali közepén állatmód hemperegve. A fiú és a szőke is gúnyosan nézték miközben ő megrökönyödve kihátrált a szobából.
Ezért volt most itt, mert ő balga, elmondott a legjobb barátnőjének mindent, az első csóktól az utolsó együttlétig. Ezer jótanács mellett ezt a címet adta neki. Azt mondta, hogy ez a szexshop különleges, itt megtalálja azt, ami kell neki, hogy végre élvezze a szexet és ne mulya virágocska legyen a sötétben.
Végül megállt a bejárat előtt – nagy levegő – és benyitott.
Először egy szimpla boltnak tűnt, aztán hirtelen egy egész új világ tárult a szeme elé. Jobbra és balra mindenfelé színes dobozok, tele a kielégülés ígéretével. Az eladó ránézett és ráköszönt, mire zavartan nézegetni kezdte a dobozokat. Nem is figyelte mit néz, de az eladó gyanúsan szélesen mosolygott és megszólította.
– Magadnak keresel valamit?
A szép lány összeszorított szájjal bólintott.
– Akkor egy sorral odébb nézd! Azok a guminők és a szexállatkák.
Pironkodva átsétált a másik sorba, majd leesett állal nézett végig a hosszú sorokban álló vibrátorokon.
– Segítsek?
Az eladó lépett oda hozzá. Magas volt, egész jóképű és határozottan barátságos arcú. Bár neki inkább egy bandatag jutott róla eszébe, mivel fülében apró fülbevaló csillogott, bal karján nonfiguratív tetoválások díszelegtek és teljesen feketében volt. Oldalán lánc lógott, a lábán pedig bakancs volt.
– Izé… – hebegte zavartan.
– Ha nem tudod, pontosan mire vágysz, akkor például itt van ez. – bökött rá a férfi egy dobozra.
A dobozban egy hatalmas rózsaszín vibrátor díszelgett kiálló alkatrészekkel, kapcsolókkal és egy szép hosszú tájékoztatóval. Csak bámulta a dobozt.
– Magadnak lesz vagy a pasiddal közösen? Nézhetünk valami egyszerűbbet, ha csak egy kis extrát akartok.
– Nem, csak nekem lesz. Ezért küldtek ide.
– Küldtek?
– Igen, a barátnőm. Szerinte itt megtalálom, ami nekem kell.
– Az biztos. De mi kell neked pontosan?
– Nem tudom.
– Akkor aludj rá egyet és holnap gyere vissza, ha kitaláltad! Biztos meglesz, amit keresel.
Erre hevesen bólogatott és kiment a boltból.
Este barátnőjével találkozott, aki csillapíthatatlanul kíváncsi volt az új szerzeményre és vigasztalhatatlanul csalódott, mikor bevallotta, hogy nem vett semmit. Alaposan körüljárták a boltban lezajlott másfél percet és határozottan kijelentette, hogy holnap megveszi azt a vibrátort. Erre a lány lehúzta utolsó felesét, amit eddig az asztalon őrizgetett.
– Hozok még egy kört!
Hosszú percekig furakodott át a tömegen a pultig és végre elkapta a pultos tekintetét, amikor a háta mögül egy férfihangot hallott.
– Két sört!
A pultos bólintott és már el is tűnt a poharak és korsók között.
– Hé! – fordult hátra ingerülten – Te?
A szexshopból az eladó állt mögötte.
– Helló! – köszönt a férfi nagy mosollyal – Kitaláltad már?
– Ö… Nem…
– Mit iszol?
– Tequilát. – mondta zavartan – Kettőt.
– Fú! Szomjas vagy? Vagy pasizol? – vigyorgott a srác és kikért két tequilát is.
– A barátnőmmel vagyok. – fintorgott miközben a férfi a kezébe nyomta a két italt.
– Aha. Üljetek oda hozzánk!
Pár perc múlva már négyen ültek az asztalnál. A barátnők és az eladó, és annak a barátja. A lány borzasztóan zavarban volt, pláne, hogy a másik pár szemmel láthatóan egymásra kattantak és heves flörtölésbe kezdtek. Perceken belül eltűntek a táncparketten és barátaik szeme elől is.
– Szóval a barátnéd küldött hozzánk? – kérdezte.
– Igen. Rá is emlékszel?
– Nem, de te elég emlékezetes vevő voltál. Mások is zavarban vannak, de nem ennyire. Akik félénkebbek, inkább rendelnek.
– Ez eszembe se jutott. Megspórolhattam volna magamnak egy kínos szitut.
– De akkor most nem iszogatnánk itt és ők meg nem táncolnának ott. – bökött a táncoló emberek felé a férfi.
– Ez igaz.
A fiúval beszélgetni kezdtek és végül elég alaposan kivesézték a lány egész élettörténetét. Ádám persze a sikamlósabb részekre volt igazán kíváncsi, de ennyi tequila után észre sem vette, csak mesélt. A sok és pocsék szexről a volt párjával és végül az ominózus rajtakapásról is.
– Ez hülyeség, hogy te érzed magad megalázva. Persze semmi perc alatt vissza tudnál vágni. – mondta végül.
– Hogyan?
– Úgy, ha szexelnél egy olyan oltárit, mint amilyet még soha.
– És dörgöljem az orra alá?
– Nem kell. Elég, ha te tudod, hogy vele gáz volt és mással meg lehet jó. Akkor tudod, hogy nem veled volt a baj.
Pár perc néma merengés következett.
– Igazad van. – mondta végül a lány.
– Naná!
– Van barátnőd?
Húsz perc múlva a lány lakásában voltak és vadul csókolóztak. A bejárattól lerúgott cipők és pár eldobott ruhadarab vezetett feléjük. Villámmozdulatokkal kigombolta a lány farmerjét és már le is vette róla. Fölé hajolt majd egy váratlan ötlettől vezérelve felkapcsolta a kanapé melletti kis olvasólámpát. Erre egyikük sem számított.
A lány irtó zavarba jött, de hamar elterelték a gondolatait a fiú izmai. A pólón keresztül nem látszott, hogy mennyire kidolgozott a teste. Így a tetoválások is sokkal szexibbek voltak. A férfi nyakában vékony aranylánc lógott, rajta egy kis kereszttel. Ettől még gerjesztőbben hatott a lányra.
– Fúha… – szakadt ki a lányból.
– Épp ezt akartam mondani. – felelte majd látva a lány kérdő pillantását csak ennyit mondott – Állati dögös vagy.
A lány felült és tarkójánál fogva magához rántotta. Erősen beleharapott a férfi ajkába, aki ettől kéjesen felszisszent. Átkarolta a nő derekát és visszaharapott. Végigsimított az izmos testen, egészen a férfi nadrágjáig. Kicsatolta az övét majd kigombolta a nadrágját és kezét becsúsztatta a kegyetlen ruhadarab alá, ami elválasztotta őt az úgy áhított testrésztől. A fiú elhúzódott és teljesen levetkőzött. Adott egy fél pillanatot, hogy a lány végigfuttassa rajta a szemét, majd mikor látta azt az apró szikrát a lány szemében, rávetette maját. Szinte letépte róla a melltartót és szájával a mellbimbók után kutatott. Megtalálta őket először az egyiket csókolta meg lágyan, majd a másikat. Hirtelen fogai közé szorította az egyiket, a lány másik mellét pedig a markába temette. Kitti eszét vesztve nyögött. Egész testében megfeszült megremegett.
– Még… – suttogta.
A fiú újba belé harapott, mire a lány újra és újra megrándult. Szabad kezét belecsúsztatta a lány bugyijába és vadul simogatni kezdte a csiklóját. A lány átkarolta a nyakát és belekarmolt a hátába. Felszisszent és megszorította a lány mellét. Egymást túlharsogva nyögtek és sziszegtek, ahogy végigtapogatták a másik testét. A lány erre megmarkolta a férfi péniszét és dörzsölgetni kezdte a makkját. A fiú levegő után kapkodott és lejjebb csúsztatta a kezét. Mutató és középső ujjával megkereste a bejáratot, amit a nedvesség könnyen leleplezett előtte, majd egy határozott mozdulattal a lányba csúszatta őket. A lány hangosan felnyögött.
– Csináld már! Kérlek! – lehelte erőtlenül a férfi nyakába.
A fiú kihúzta az ujját és letépte a bugyit. Az fehérnemű anyaga sikítva reccsent, amikor elszakadt, de kit érdekelt? Végre nem volt útban. A fiú egy utolsó pillantást vetett a lány forró, vonagló testéra, ad rámászott és beléhatolt.
A lány a dívány támlájába temette arcát, hogy tompítsa sikolyát. Végre!
Épp erre vágyott. Vad gondolatok és észnélküli pillanatok váltották egymást a fejében. Minden mozdulatot élvezett. A fiú minden lökésébe beleborzongott. Alig merte elhinni, hogy végre megtudja, hogy milyen a jó szex. Jó. Jó! Jó!
A fiú heves mozdulatai már-már agresszívnak hatottak, de nem volt rájuk panasz. Míg a lány félig kábultan kapkodott levegő után, a fiú a ritmusra mozgó melleket nézte, a lány kapálózó kezeit, ahogy némely erősebb mozdulatnál kapaszkodó után kutatnak. Teljesen elszédítette.
A tudat, hogy ez a lány, akit éppen lefektet, talán vele élvez el először, talán vele lesz az első “igazi” orgazmusa, talán ő lesz az első, akire a lány gondol, ha jó szexről van szó, teljesen felcsigázta. Ha nem adott volna bele mindent, most plusz rákapcsolt volna. Beleharapott a lány nyakába, aki szinte már nem is tudta, hogy hol van, annyira el volt veszve a benne feszülő férfi súlya alatt.
A lány szinte megszédült, mint akit fejbe vertek, mintha elájult volna. Nem tudta volna leírni az érzést, ahogy az orgazmus átvette fölötte a hatalmat csak azt tudta, hogy elvesztette a teste fölött az irányítást és, hogy olyan élvezetben van éppen rész, amit még sosem érzett korábban, de egy életen át akarja még. A fiú is feszesebb lett benne. Mintha hirtelen megnőtt volna. Vagy ő lett szorosabb? Nem tudta volna megmondani, de ahogy ezt észrevette, a férfi felnyögött és ő maga is lüktetni kezdett odalent. Ahogy beleélvezett a lányba, mindketten vadul pulzáltak. Remegtek, izzadtak, levegőért kapkodtak.
A fiú rárogyott és a nyakába sóhajtott. Két könyökére támaszkodott és a lány szemébe nézett.
– Tényleg állati dögös vagy. – mondta komolyan, mire a lány elmosolyodott – Mi az?
– Kitaláltam.
– Mit?
– Hogy mit veszek holnap. – ártatlan csókot lehelt a férfi ajkára – Tényleg abban a szexshopban találtam meg, amit kerestem.
A fiú elnevette magát.
– Te kis kandúr!
– Hm?
– Gondolod, hogy ezt meg tudnád ismételni?
– Naná!
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexshopban mutogatta melleit VV Dya, Kovács Diána
Budapesten sok sexshop található, közülük az Intim Center a legrégebbi a Károly körúton az Astoria [...]
Potencianövelő krém péniszre Taurix Extra Strong
Eropharm potencianövelő krém péniszre Taurix Extra Strong itt rendelhető meg. Bőrgyógyászatilag és klinikailag tesztelt, erekciósegítő [...]
A farkadat ezzel tudod csodásan kényeztetni, Satisfyer Men
A maszturábor és vagin kínálatunkból a férfiaknak az egyik legjobb maszturbátor Rocco ajánlásával, a Satisfyer [...]
Gésagolyót ajánlunk minden nő hüvelyébe – Sexshop 69 sexshop
Mit ad a golyók használata? Az ókor óta ismert szimulátorok, amelyek erősítik a hüvelyi izmokat az [...]