Szextárgy vagyok, mert úgy akarom… a nők többsége mára elfogadta szextárggyá való silányítását. A női önbecsülés ma abban merül ki, hogy a Playboy villa bombázói önként szétteszik a lábukat, hogy egy vén kecske kedvére töcskölgethesse őket. Ráadásul büszkék is rá. A címlapért cserébe leszalad róluk a bugyi. Hanem arra, hogy ők önként, felvállalva szerepük jó és rossz oldalát ezt választották. Szerintem ez épp úgy az egyenlőség diadala, mint az, hogy mostanra a nők már szavazhatnak, tanulhatnak és dolgoznak.
A feminizmus divatot megelőző időkben egy nő lány volt, azután feleség, majd anya. Boldog idők voltak, tudom, amikor már akkor eldőlt egy ember sorsa és szerepe, amikor kibújt az anyja hasából, és meglátták, hogy mi van a lába között. Ha egy nő nem azonosult a szabályokkal, amiket a közösség, meg persze az ura felállított neki, céda lett. Kitaszított, szinte törvényen kívüli, aki csak a nemi ösztönök kiélésére és megvetésre volt érdemes… A teljes videós cikk itt található.
Cikkek szexista, hedonista témában: Izgat ha kúrják és szopatják a feleségem – Saját feleségéből csinált szexrabszolgát – Urománia pisiszex hugyozd le a csajod – Szexelnek a nők az állásért, a főnökkel dugni kell.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexshopban kapható szexuális segédeszközök, Intim Center vásárlási tanácsadás
Az Intim Center Szexshop Budapest belvárosi üzletének ajánlata, a vásárlók véleménye alapján válogatva. A termékeket [...]
Szexshop online webáruház árukereső
Szexplaza.hu erotikus weboldal és online szex shop áru és tartalom kereső. Írd be a keresendő [...]
Tuti jó potencianövelők! Rendelés vagy vásárlás az INTIM CENTER szexshopból
A szexet a férfiak és a nők is az élet egyik nagyon fontos dolgának tekintik, [...]
A kétvégű műfaszt szeretik a leszbikus lányok, Suppan Klaudia és Farkas Szilvia
Dupla, kétvégű dildót szeretnek a leszbikus lányok, Suppan Klaudia és Farkas Szilivia magyar pornósztárok. A [...]