A női orgazmusnál fontos a hüvelyizmok jó állapota. A női orgazmus, mint tudjuk, a szexuális izgalom és élvezet csúcspontja, amikor a hüvelyt körülvevő izmok gyors egymásutánban, reflexszerűen és ritmikusan, többször összehúzódnak. Ugyanilyen összehúzódások történnek a környező izmokban is, például a végbélnyílás záróizmaiban vagy a húgycső körüli izmokban (ami esetleges sajátos „női magömlést” eredményezhet). Egyszer-kétszer maga a méh is összehúzódik.
Ebből nyilvánvaló, hogy a hüvelyizmoknak fontos szerepük van a nő kielégülésében. Nem mindegy tehát, hogyan működnek ezek az izmok, képesek-e a gyors és erőteljes összehúzódásokra. Amiket persze nemcsak az orgazmusreflex válthat ki, hanem a szexuális izgalomtól függetlenül sok más inger is.
Ha például egy nő valamilyen oknál fogva fél a közösüléstől, akkor hüvelyizmai minden behatolási kísérletnél görcsösen összehúzódnak, s esetleg tartósan úgy maradnak, lehetetlenné téve a közösülést (vagy akár a nőgyógyászati vizsgálatot is). Ez az ún. vaginizmus vagy hüvelygörcs, ami még napjainkban is előfordul, bár szerencsére egyre ritkábban.
Mindenesetre nem árt tudni, hogy a hüvelyizmok nemcsak maguktól, reflexszerűen húzódhatnak össze, hanem szándékos mozgatásuk is megtanulható. Valahogy ugyanúgy vagyunk ezzel, mint a végbélnyílás záróizmaival, amelyek akaratlagos összehúzását vagy ellazítását már kisgyermek korában szinte mindenki megtanulja (a szobatisztaságra szoktatás során). Ugyanígy meg lehet tanulni a hüvelyizmok összehúzását, annál is inkább, mert beidegzésük azonos a végbélnyílás záróizmainak beidegzésével. Amikor tehát az utóbbiakat összehúzzuk, akkor a hüvelyizmok is összehúzódnak! Ugyanez történik az elernyesztésnél is. Csak persze aki nem figyel rá, az általában nem érzi a hüvelyizmok összehúzódását ilyenkor. (Azonkívül, ha a hüvelyizmok gyengék, akkor az összehúzódásuk is gyenge, így nehezen érzékelhető.)
Szerencsére tudjuk, hogy a gyakorlás erősíti az izmokat. S azt is, hogy az erőkifejtéshez valamilyen ellenállást kell leküzdeni. Ebből a szempontból tehát jobb, ha van valami a hüvelyben, ami megszorítható. Hogy a szorítást, összehúzódást biztosan érzékeljük, a legjobb, ha a saját, tisztára mosott és vékonyan bekrémezett ujjunkat vezetjük föl a hüvelybe, s így gyakorolhatjuk a szándékos izomösszehúzódásokat. Eleinte talán alig érzünk valamit, de a rendszeres – akár naponta történő – gyakorlás során egyre erősödő összehúzódásokat érzékelhetünk. Ez pedig azt jelenti, hogy a hüvelyizmok erősebbek, s mozgásuk könnyen kiváltható.
Gésagolyó: Az eredeti gésagolyó egy olyan vastag falú üveggolyó, amelynek a közepe üreges volt s egy másik kemény golyó rezgett benne sétáláskor, tornázáskor, stb. Akár az orgazmusig ingerelték magukat. A gésa golyók rendszeres használata a mai nők számára is igen kedvező, mert növeli a szeretkezés élvezeti fokát mindkét fél számára, segít megérezni a hüvelyi orgazmus újító erejét. A hüvelyizomzat erősítésén kívül a húgycső és a végbél izomzata is fejlődik.
A gyönyör kapujának edzése ezzel a pikáns segédeszközzel, nem csupán az orgazmus, illetve a szexuális együttlét javítását szolgálják, hanem különböző nőgyógyászati panaszok csökkentésében is nagy szerepet játszanak. És hogy hogyan lehet két fémgolyóval a csúcsra jutni? A hüvelyizom egy olyan csodálatos része testünknek, amely a legkisebb és a legnagyobb akár 60 mm átmérőjű hímvesszőt is meg kell, hogy tartson.
A mélyen hüvelybe dugott hímvessző vagy vibrátor kifelé húzását, meg kell akadályozni a hüvelyizommal. Ezt akkor lehet a legjobban végre hajtani, ha a férfi is erős kitolással vért pumpál a makkjába. Kis gyakorlás után szinte lehetetlen kihúzni, mert szinte fáj, de eszméletlen kéj-érzés. Azok az izmok, melyek a hüvely és a méh felfüggesztését, illetve feszességét szolgálják, és ezáltal elősegítik működésüket, röviden PC-izmoknak nevezzük.
Gondolom, nem szorul különösebb bizonyításra, hogy ez megkönnyíti az orgazmusreflex kiváltódását, s erőteljesebb orgazmusokat hoz létre. Éspedig még akkor is, ha semmi sincs a hüvelyben (mint például általában az önkielégítéskor).
A hüvelyizmoknak azonban nemcsak az orgazmusban van szerepük. A merev hímvessző bevezetésekor a hüvelyizmoknak el kell lazulniuk, hogy ne gátolják a behatolást. Majd pedig a hüvely alsó harmadának izmai ráfeszülnek a hímvesszőre. (A szexológusok ezt hívják „orgasztikus mandzsettának”.) Fontos tehát, hogy a hüvelyizmok rugalmasak és mozgékonyak legyenek. Újabb kutatások ugyanis megállapították, hogy a női orgazmus elmaradását gyakran a szóban forgó izmok gyengesége magyarázza.
Érdekes, hogy más kultúrákban, például a Távol- Keleten vagy az araboknál sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a nők alhasi izmainak. Az utóbbiaknál divatos hastánc is megköveteli a hüvely körüli és a farizmok tudatos mozgatását. Ezért van az, hogy a hastánc gyakorlása elősegíti nemcsak a nő szexuális tevékenységét, hanem még a szülést is! Ami nagyon is igénybe veszi az alhasi izmokat.
Hastánc – Mindenképpen ajánlatosnak tartom az alhasi izmok állapotának fölmérését, annak megállapítását, hogy nem túl gyengék-e, nem túl feszültek-e (mert ez is előfordulhat, s gyakori alhasi fájdalmakkal és fertőzésveszéllyel jár), s végül, hogy tudjuk-e szándékosan mozgatni ezeket az izmokat.
Igen ám, de hogyan lehet mindezt fölmérni? A legjobb természetesen az lenne, ha tudományosan kidolgozott módszereket vehetnénk erre igénybe. Vannak is ilyenek, bár nálunk nem könnyen hozzáférhetőek. Egy amerikai nőgyógyász, A. Kegel már a ’40-es években készített egy műszert, az ún. perineométert, amely mutatja a hüvelyizmok szorításának erejét. 1976 óta ennek már elektronizált változata is van.
Sokkal egyszerűbb – bár kevésbé pontos – mérés a saját ujj megszorítása (amit már említettem). De egy partner is sokat segíthet ebben, akár ujjának bevezetésével, akár a közösülés közbeni mozgásszünetben, ha a nő hüvelyizmaival megszorítja a hímvesszőt, s ezt a férfi érzi és visszajelzi. Ha semmit nem érez, akkor a hüvelyizmok gyengék. Ez utóbbival függ össze az is, ha a férfi túl tágnak érzi a hüvelyt.
A kérdés szakemberei ehhez az „öndiagnózishoz” kézitükör használatát is ajánlják: ha a nő hanyatt fekve, fejét párnára támasztva szétrakott lábai közé teszi a tükröt, s így húzogatja össze a hüvelyizmokat, akkor a hüvelynyílás és a gát táján észreveheti ezek mozgását. Némi gyakorlással az is elérhető, hogy a hüvelybejárat kicsit szétnyíljon és összezáruljon. A legfontosabb azonban a hüvelyizmok kitapogatása és a szorítások-lazítások ellenőrzése előbb egy, majd két ujjal. Az utóbbi esetben a gyakorlat lényege a hüvelybe vezetett két ujj összeszorítása a hüvelyizmokkal.
A lehetőleg naponta végzendő hüvelyizom-gyakorlat kb. 10 percet vesz igénybe. Itt is a fokozatosság elve az irányadó. Eleinte 1-2 másodperces izomösszehúzódásokat ennél kicsit hosszabb lazítások követnek – összesen tízszer –, majd az összehúzások ideje fokozatosan 5-6 másodpercre növekedhet. Ujjbevezetés nélküli hüvelyizom- gyakorlatokra napközben bármikor sor kerülhet, hiszen ehhez levetkőzni sem kell.
A punci (suna, punci, suna, szeméremtest, női nemiszerv, nuni, puni, puna, vulva) izomzatának egészségileg, és az élvezetek miatt is nagy jelentősége van. A petting és orgazmus a nők nemi életében ebben az emancipált világban előtérbe került. A nők és lányok orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
Előző részek: 1. A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el – 2. A női orgazmus, és a szex kezdése előjátékkal – 3. A női orgazmus, az önkielégítés a nőknek fontosabb – 4. Női orgazmus hogyan tanulható meg az önkielégítés – 5. A női élvezés petting és orgazmus – 6. A hüvelyizmok szerepe a női orgazmusban.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Sexshop Budapest, Károly krt-i üzlet és online webáruház ajánlója
Sexshop Budapesti üzlet Intim Center Astoria és online webáruház ajánlója. Régen az volt a közfelfogás, hogy akiknek [...]
Ezek a legjobb férfi vágyfokozók a potencianövelők garmadájából
Szerek a férfiak potenciájának növelésére! Potencia gyógyszer azt jelenti, hogy a férfi potencia külső jogorvoslat [...]
Vibrátort kaptam ajándékba, hogy használjam?
A vibrátor használata egyre elfogadottabb a köztudatban, így egyre több nőnek van vibrátora. A csiklóizgatós [...]
A nyúl vibrátor szexjáték, a nőket a mennyországba repíti
A nyúl vibrátor híres arról, hogy egyszerre stimulálja a hüvelyt és a csiklót, sőt néha [...]