Az elmúlt évtizedekben különböző németországi katolikus intézményekben fiatalkorúakkal szemben elkövetett szexuális bűncselekmények teljes feltárása mellett állt ki a német katolikus egyház.
A katolikus püspöki konferencia szerdán Bonnban tartott rendkívüli tanácskozása után Stephan Ackermann trieri püspök, az ügyben felelős egyházi megbízott közölte: a szóban forgó esetek feltárása érdekében a katolikus egyház vezető szervének számító püspöki konferencia lehetővé teszi az illetékeseknek, hogy 1945 óta valamennyi egyházi aktát tudományos alapon feldolgozzák. A konferencia hozzájárul ahhoz, hogy az aktákhoz az egyházhoz nem kötődő, független személyek is hozzáférjenek – közölte Ackermann. Hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház a történtek legőszintébb feltárása mellett van.
Az ezzel kapcsolatos botrány 2010 januárjában a berlini Canisius jezsuita elitgimnáziumban robbant ki, de nem sokkal később hasonló, elsősorban paptanárok által korábbi diákokkal szemben elkövetett visszaélésekről érkezetek hírek más németországi katolikus iskolákból és egyéb egyházi intézményekből is. Nem hivatalos adatok szerint az elmúlt évtizedekben száznál jóval több ilyen eset történt. Robert Zollitsch freiburgi érsek, a katolikus püspöki konferencia elnöke már korábban teljes körű vizsgálatot ígért, és Ackermannt bízta meg szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos kérdések tisztázásával, továbbá az ilyen jellegű visszaélések megelőzését célzó teendők koordinálásával.
A történtek feltárásával, feldolgozásával párhuzamosan folyik a szexuális bűncselekmények áldozatainak kártalanítása. A szóban forgó, a különböző egyházmegyékben jelentkező személyeknek a katolikus egyház 5000 euróig terjedő kártérítést fizet, egyes esetekben ennél nagyobb összegről is lehet szó. A trieri püspök szerint az utóbbi időben jelentősen visszaesett a jelentkező áldozatok száma.
A püspöki konferencia megerősítette, hogy független szakértők vizsgálataival a lehető legteljesebb mértékben le akarja zárni az egyház történetének ezt a “sötét fejezetét”. Állásfoglalásában utalt arra is, hogy az akták átvizsgálása mellett fontosnak tekinti a tettesek és az áldozatok megkérdezését is. Az így születendő tanulmányoknak elő kell segíteniük annak feltárását, hogy mi vezetett az elkövetett bűncselekményekhez, illetve az egyháznak miként kell kezelnie azokat. Ackermann szerint a hatékony megelőzéshez még több ismeretre van szükség. MTI
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Nagy méretű eres dildókat vesz gondjaiba Baráti Éva
Van aki nem szereti a vibrátorokat, mert az igazi pénisz nem képes rezegni, és az [...]
Ajándékot szexshopból is vehetsz! Itt a legjobb szexbolt és webshop!
Ajándékozz erotikát mindkettőtök örömére. Karácsony, névnap, születésnap, vagy Valentin nap? Ajándékot szexshopból is vehetsz, férfiaknak, [...]
A pénisz ha szex közben lágy lesz mit kell tennie egy férfinak?
Miért puha a pénisz, ha egy férfi nemileg izgatott? A gyenge erekció komoly problémát jelent [...]
A Boom Boom potencianövelő táplálékkiegészítő az egyik legjobb a piacon
A Boom Boom potencianövelő már 7 éve az egyik legjobb a piacon. A Boom Boom [...]