Tinilányok felelőtlenebbek az első szexnél, mint a fiúk

Egy amerikai kutatás szerint a tinédzser lányok 30 százalékkal nagyobb valószínűséggel nem védekeznek az első közösülés alkalmával, mint a tini fiúk. Ami azt jelenti, hogy nem tanulnak semmit a megelőző szexuális nevelést célzó oktatásokon elhangzottakból.
Ez a nemzetközi kutatás egészen 1973- ban kezdődött, 5012 fő 11 és 19 év közötti fiatalokat érintett.
A kutatás szerint az egy évtizeddel ezelőtti fiatalok körülbelül 17,5 éves korúkban vesztették el a szüzességüket szemben a mai adatokkal, ahol ez már 15 évesen megtörténik. Illetve e korcsoportban a legmagasabb arányban fordul elő a szexuális úton terjedő betegségek kockázata.
Sok tizenéves nem védekezik szex közben: Az 5012 vizsgált fiatal 13 százaléka azt mondta, hogy az első közösülésük alkalmával nem védekeztek. Azok közül, akik nem védekeztek, 14 százalék nem volt vallásos, 86 százalék viszont igen.
A kutatás eredményeként meglepő volt a fiúk körében az az eredmény, hogy ők inkább kockáztatnak, mintsem védekeznek. A felmérés nem számítógépes kérdőíven történt, hanem a kérdező és a fiatal szemtől szembe ültek egymással, így ösztönözve a tiniket az igaz mondásra.
Meglepő, de az eredmény szerint a lányok azok, akik kockáztatva bele mennek a védekezés nélküli szexbe, mivel azt mondják a fiúnak, hogy védekezik, neki nem kell már, közben ez nem is igaz.
A megkérdezettek kevesebb, mint 1 százaléka 11 évesen, 2,5 százaléka 12 évesen, 6,7 százaléka 13 évesen, 13 százaléka 14 évesen, 16 százaléka 15 évesen, 20 százaléka 16 évesen, 12 százaléka 18 évesen és 5 százaléka 19 évesen élte át az első szexuális élményét.
A diákok több mint 80 százaléka részt vesz szexuális nevelésen az iskolában, illetve felvilágosítást kaphat szülőktől és szakemberektől. De ennek ellenére sok fiatal nem védekezik az első együttlét során.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A legjobb ajándékok feleségnek vagy barátnőnek egy szexboltból

Az ünnepek és az emlékezetes dátumok előestéjén a férfiak gyakran szembesülnek az ajándék kiválasztásának problémájával. [...]

Legjobb szexshop termékkategóriák és áruk, amik a mennybe repítenek férfiakat és nőket

Legjobb szexshop termékek ezekben a termékkategóriákban találhatók. Ezektől szex és maszturbáció közben tuti a mennyországban [...]

Merevedési zavarnál ki a hibás és mit kell tenni?

Annak érdekében, hogy egy férfi érzelmileg és fizikailag egészségesnek érezze magát, különös figyelmet kell fordítani [...]

A szexbolt webáruházának árujai azonnal megvásárolhatók az INTIM CENTER sexshop üzletben

Ha a webshopunkban kapható szexkelléket személyesen szeretnéd megvásárolni, akkor a budapesti szexshop üzletünkben megveheted, minden [...]