A transzszexualizmus már a születés előtt kialakul

transzvesztita_ferfi_nonek_oltozveAz emberek biológiai nemét az ivari kromoszómák határozzák meg. Létezik azonban egy ritka rendellenesség, amikor valaki úgy érzi, nem a megfelelő neműnek született. Ezt a férfiaknál és nőknél egyaránt előforduló nemi identitászavart csak most kezdik jobban megérteni a kutatók. Régebben úgy gondolták, hogy elsősorban a neveléssel, társadalmi tényezőkkel függ össze, mára azonban nagy biztonsággal tudjuk, hogy a transzszexualizmus veleszületett állapot.
A transzszexualizmus olyan állapot (sokak szerint betegség), amelyben a beteg testi neme és pszichoszexuális neme egymásnak ellentmond, azaz más nemű a teste, mint amilyen neműnek belül érzi magát. Az állapot tartós rossz érzést, kínokat okoz az illetőnek. Már egészen korán, akár 5 éves korban jelentkezhet, de sokan hosszú ideig igyekeznek titkolni “másságukat”. A Scientific American Mind legújabb számában Jesse Bering, a belfasti Queen’s University pszichológusa foglalta össze a transzszexualizmus kutatásának legfrissebb eredményeit.
A jelenséget az 1960-as években kezdték el tudományos alapon vizsgálni, és tanulmányozása révén értették meg a kutatók, hogy a biológiai nem, a nemi identitás és a szexuális irányultság az egyén három elkülönülő, egymástól független tulajdonsága. A transzszexualitás hátterében álló három változó közül talán a biológiai nem a legegyértelműbb. Normális esetben ezt két ivari kromoszóma (X és Y) határozza meg. Ha a fogamzáskor két X-kromoszóma (XX) kerül össze a petesejtben, az utód nőnemű, ha X és Y kromoszóma (XY) áll párba, akkor hímnemű lesz. (Léteznek olyan genetikai rendellenességek, amikor hiányoznak, vagy feleslegben vannak jelen az ivari kromoszómák, és ez kihat az utód nemi jellemzőire is. Ezeket a kromoszómahibákat azonban nem sorolják a transzszexualitás körébe.)
A transzszexuális emberek anatómiájuk szerint (az ivari kromoszómák által meghatározottan) férfiak vagy nők, akik pszichológiailag a másik nembe tartozónak érzik magukat. Ez a rendellenesség vezetett a pszichológiai nem (angolul gender) fogalmának kidolgozásához, amely jelentősen különbözik a biológiai nemtől. A nemi identitás a “férfiség” vagy “nőiség” szubjektív érzése. A legtöbb esetben a biológiai és a pszichológiai nem megegyezik egymással, ha azonban elkülönül egymástól, akkor súlyos nemi identitászavar léphet fel. Ez az állandó negatív érzelmi állapot jelentős tényezőként járul hozzá, hogy a transzszexuálisok jó része előbb-utóbb nemátalakító műtétnek veti alá magát.
Nemi irányultság: A biológiai és a pszichológiai nemmel kapcsolatban álló harmadik változó a nemi irányultság. A biológiai férfiak többsége a biológiai nőkhöz vonzódik, és fordítva. Maga az a tény azonban, hogy léteznek homoszexuálisok és biszexuálisok, ráadásul közöttük is nagyok az eltérések, egyértelműen mutatja, hogy a szexuális orientáció is elkülöníthető mind a biológiai nemtől, mind a nemi identitástól. Hangsúlyozni kell, hogy a homoszexualitás önmagában nem transzszexuális viselkedés. A homoszexuális férfiak általában nem akarnak nővé válni, és a leszbikus nők sem férfivá. A transzszexuális emberek viszont egyaránt lehetnek szokványos vagy homoszexuális irányultságúak.
A három összekapcsolódó, de elhatárolható építőelem, a biológiai nem, a nemi identitás és a nemi irányultság szétbontása közben a kutatók egyre inkább kezdik megérteni a transzszexualitás jelenségét. Az eredményekből kiderül, hogy még a transzszexuális közösségen belül is nagy a változatosság. Például a magát nőnek érző férfi lehet homoszexuális vagy szokványos nemi irányultságú. Ezen kívül még számtalan keveredés és összekapcsolódás lehetséges a három tényező között, amelyet még csak most kezdenek “kibogozni” a kutatók.
Chastity Bonoból Chaz lett: A nemi identitászavarban szenvedők egyik leghíresebb képviselője Chaz (korábban Chastity) Bono, a két énekes, Sonny Bono és Cher lányként született gyermeke. Miután felnőtt életének jelentős részét leszbikusként töltötte, 2008-ban bejelentette, hogy valójában transzszexuális, és elkezdte az átalakulást a leszbikus Chastityből a heteroszexuális férfi identitású Chazzé. “A nemed a két füled és nem a lábaid közt van” – nyilatkozta egy interjúban. “Gyerekkoromban minden egyértelmű volt. Fiúnak éreztem magam… Idősebbé válva ez egyre több bonyodalmat okoz, mert hirtelen nagyobb lesz a nyomás, hogy megfeleljünk a ránk osztott nemi szerepnek. Így sok nőből-férfi transzszexuális köt ki a leszbikus közösségben, mivel ez tűnik egyedül értelmes dolognak.”
Szinte valamennyi nőből-férfi transzszexuálisnak hasonló a története: nagy többségük homoszexuális, azaz nőkhöz vonzódik. A férfiból-nő transzszexuálisok csoportja viszont sokkal összetettebb úgy a szexuális irányultságot, mind a transzszexualitásuk pszichológiai hátterét tekintve. Veleszületett állapot: Az utóbbi időben a transzszexualitás kialakulása körül is oszlik a homály. Régebben úgy gondolták, hogy elsősorban a neveléssel, társadalmi tényezőkkel függ össze, mára azonban nagy biztonsággal tudjuk, hogy a transzszexualizmus veleszületett állapot. Még a születés előtt alakul ki, oka valamilyen születés előtti kóros hormonális hatás.
Átfogó kutatások kimutatták, hogy egy férfiból-nő transzszexuális agya nem férfi, hanem női felépítésű, s ez radiológiai vizsgálatokkal és pszichiátriai személyiségtesztekkel is igazolható. Ha egy fiú magzat agya nem kap férfi hormont, akkor női agya lesz. Hasonlóképpen, ha egy lány magzat agya férfi hormon hatásának van kitéve, agya férfiaggyá válik. (Ez az elváltozás akkor is létrejöhet, ha a fejlődő agyban lévő, tesztoszteront érzékelő receptorok hibásan működnek, és emiatt rosszul vagy nem érzékelik a férfihormon jelenlétét.) A hormonális eltéréseket sok minden okozhatja, például közrejátszhatnak benne gyógyszerek, stressz és a környezetszennyezés is.
Ahogy a transzszexuálisok egyre nyitottabbakká válnák a részvételükkel folytatott kísérletekre, a kutatókban úgy tudatosul, hogy a transznemű viselkedés nemcsak az emberi változatosság egyik figyelemreméltó kifejeződése, hanem egy rendkívül informatív területe a szexualitás legtitokzatosabb eltéréseinek. A transzszexualitás természetünk olyan aspektusa, ahol a biológiai nem, a nemi identitás és a nemi irányultság találkozik, illetve gyakran külön utakra válik – fejezi be cikkét Jesse Bering.
[Szex Dr] Thaiföld lady vagy ladyboy vagyis fiú vagy lány –  Farka van baszdmeg a csajnak – Eddie Murphy perverz szexvágyai


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Glory Cafe szexklub

A hely jellegéhez igazodva szinte minden lehetséges. Főleg attól függ, mit szeretnétek. Leginkább ismerkedésre és [...]

Hosszú szex, hatalmas élvezés egy 💊 kapszula, és bika leszel másnap is

Biztos volt már, hogy stresszes helyzetben nem jött össze az erekciód! Vettél már be potencianövelő [...]

Kipróbáltam egy potencianövelőt, durván hatásos

Először vásároltam potencianövelő terméket. Negyven éves elmúltam. Az erekcióm mindig könnyen kialakult eddig is, de [...]

Szexkütyük hatalmas élvezésekhez az online szexshop és Szexbolt választékból

Több mint három évtizede fedezünk fel új örömpontokat, bemutatjuk a felnőttipar legújabb innovációit, és hangulatot [...]