Állatszex a kutyával

Editet egy szexpartin ismertem meg. Mosolygós, kis növésu, enyhén molett, amolyan segges-melles, harmincegynehány éves lány volt. Azt hiszem, a férfiak az ilyen típusra mondják azt: édes kis töltöttgalamb. Hamar összebarátkoztunk, közös volt az érdeklodési terünk (szex), és az ízlésünk, jól megértettük egymást minden téren, s gyakorta elofordult, hogy nálam töltötte az éjszakát, persze nem mindig alvási céllal. Mikor a lakásom felújításra szorult, felajánlotta, hogy néhány napra költözzek hozzá, (kb. 60 km-re innen, egy kis falu) amíg a munkák befejezodnek. Eloször szabadkoztam, nem akartam kényelmetlenséget okozni neki, de olyan kedvesen invitált, hogy a végén rábólintottam a dologra. Szépen felújított, régi típusú, tornácos parasztházban lakott, amelyhez hatalmas udvar és gyümölcsöskert tartozott. Hamar otthon éreztem magam, és nagyon jót tett a vidéki frisslevego, szinte újjászülettem már az elso nap után. Tulajdonképpen semmit nem csináltunk, csak élveztük a nyarat, ökörködtünk, sétáltunk a kutyájával, Agával, lejártunk a közeli bányatóra nudizni, és élveztük, hogy a fiatal srácok megbámulnak minket. Egy este aztán, néhány pohár jófajta vörösbor után azt mondta nekem. – Van egy kis füvem. Kérsz? – Miért is ne? – mosolyogtam rá. – Dobjuk fel még jobban a hangulatot. Gyakorlott mozdulatokkal sodorta meg a jointot, rágyújtott, majd átadta nekem. Hamarosan az egész szobát betöltötte a cannabis jellegzetes illata. Fecsegtünk összevissza, röhécseltünk, egyszeruen remekül éreztük magunkat. Rövidesen (mint általában mindig) a szexnél kötöttünk ki. – Próbáltad már az animalt? – kérdezte Edit mosolyogva. – Nem. És te? – Én már igen. – válaszolta. – Na ne hülyíts. Át akarsz baszni. – nevettem fel hangosan. – De komolyan. Hidd el! – bizonygatta. – Ugyan már! Csak szórakozol velem. – De tényleg! Hidd már el! Igazat beszélek. – Na persze, persze. És mivel? – Agával. Aga, a jól megtermett dog ott feküdt Edit lábainál, és a neve hallatán felkapta a fejét. – Ez most komoly? – kérdeztem hitetlenkedve, de a kétely már ott csengett a hangomban. – Becsszóra mondom. Nem akarod kipróbálni? Agának már van gyakorlata. – Nem, nem, köszönöm. De. Még most sem tudom elhinni. – Miért? – kérdezte. – Azt hittem, te nem vagy prud. – Persze, hogy nem. Nem is azért mondom. Csak meglepett a dolog. – Értem. – Na és milyen volt? – Szuper. Próbáld már ki! – Nem, tényleg nem. De ha egyszer. Szóval megnéznélek benneteket. Ha tényleg igaz ez az egész. – Most megfelel? – Most??? – Persze. – Had lássam. -vigyorogtam, s arra vártam, hogy azt mondja, csak tréfa volt az egész. Ehelyett viszont gyorsan ledobta pólóját, lerántotta bugyiját, és magához hívta a kutyát. Azt hiszem Aga megsejthette, hogy mi fog következni, mert izgatott farkcsóválás kíséretében orrát Edit ágyékához nyomta. – Nézd csak a körmeit. – szólt a barátnom. – Gondosan le vannak kerekítve, hogy nehogy megkarmoljon az akció közben. Töltöttem magamnak egy újabb pohár bort, és kényelembe helyezkedtem a fotelben. Edit felült a kanapé karfájára, és széttette a lábait. Aga tudta a dolgát. Nagy, húsos, rózsaszín nyelvével nyalni kezdte a puncit. Elég durvának tunt a dolog, attól tartottam, hogy ez fájdalmat okoz, ám Edit arcán egészen más érzelmek tükrözodtek. Csak néztem, ahogy az a hatalmas állat alaposan kinyalja gazdája punciját, és a látvány hatására fészkelodni voltam kénytelen. Edit rámnézett, és hamiskásan mosolygott. – Na ezt figyeld – mondta. – Fekszik! – parancsolt rá a dogra, mire az engedelmesen elterült a padlón. A hátára fordította, a kutya fegyelmezetten, rezzenéstelenül turte, hogy a barátnom azt tegyen vele, amit akar. Eloször a heréit masszírozgatta, aminek hatására a kutya vöröses fasza elkezdett kikandikálni a fitymából. (Jó szó ez ide? Más nem jut eszembe) Finom, kis kezét ráfeszítette a hímtagra, és fel-alá kezdte mozgatni, aminek a hatására egyre nagyobb és nagyobb rész bukkant ki az eres kutyafaszból. Én bámulva néztem, mert nem hittem a szememnek: hatalmassá duzzadt, szinte lüktetett. Edit átszellemült arccal hajolt az óriási, hajszálerekkel borított faszra. Eloször érzékien körbenyalogatta a végétol a tövéig, majd szépen lassan bekapta, és szopni kezdte. Járt a feje szorgalmasan, ajkai rátapadtak, és megpróbált minél nagyobb darabot bekapni belole. Én csodálkozni kezdtem magamon, mert rendkívül izgatónak tartottam a látványt. Néztem oket mozdulatlanul, s éreztem, ahogy a vér a puncim felé áramlik, és rendesen beizgulok. Abbahagyta a szopást, és ráhasalt a kanapéra. Aga rutinosan felpattant, mögé került, mellso lábait o is a kanapéra vetette, és párzó mozdulatokat kezdett végezni Edit fenekénél. A heves mozdulatok miatt azonban nem sikerült behatolnia, csak toporgott ott, és a fasza himbálódzott a levegoben. – Segíts már! – hallottam meg Edit rekedt suttogását. Hirtelen elhatározással felpattantam, odaléptem hozzájuk, megmarkoltam Aga hímtagját, (bizsergeto, izgató érzés volt, ahogy forrón lüktetett a kezemben) és beigazítottam Edit puncijába. Hangosan felnyögött, ahogy a méretes pénisz tövig nyomult belé, és az eb heves, vad mozdulatokkal kefélni kezdte. Elragadtatottan bámultam, ahogy a kutya lihegve, lógó nyelvvel magáévá teszi a gazdáját, és nem bírtam tovább magammal, lerántottam trikómat, bugyimat, és lágyan masszírozni kezdtem a csiklómat, és megkeményedett mellbimbóimat. Nem gondoltam volna, hogy az állatias ösztönök eme megnyilvánulása ilyen hatással lesz rám, hogy ez a szokatlan, soha nem látott helyzet ennyire fel fog izgatni. Olyan volt az egész, mintha kívülrol láttam volna magam. Talán a bor, talán a fu hatására mámoros ködbe vész azon percek emléke. Fogalmam sincs róla, hogy mennyi ido telhetett el, amíg lezajlott ez, a szó legszorosabb értelmében kutyapózban történo dugás, de egyszer csak azt vettem észre, hogy Edit lehúzza magát Agáról, és kifészkelodi magát alóla. Elkapta a nyakörvét, és odavezette hozzám. Sejtettem, hogy mire készül, de nem volt erom tiltakozni. Szétfeszítette a combjaimat, és az eb fejét a lábaim közé irányította. Igazság szerint az elso néhány nyelvcsapás eléggé kellemetlen volt, ugyanis nem állíthatom, hogy gyengéden csinálta, recés nyelvével erosen és határozottan nyalta a puncimat, de az enyhe fájdalom néhány pillanat alatt elmúlt, és átvette a helyét a zsigereim mélyén összegyulo gyönyörérzés, ami lassanként elárasztotta a testem. Persze lehet, hogy ebben nem kis szerepe volt annak, hogy barátnom közben elkezdte szívni, nyalni, szopogatni a melleimet. Amikor épp érezni kezdtem, hogy rövid idon belül elindulok a csúcs felé, Edit ismét átvette az irányítást. Elráncigálta tolem a szorgalmasan nyalakodó kutyát, és megszólalt. – Állj négykézlábra! – Miért? – kérdeztem, holott nagyon is jól sejtettem, hogy mit tervez. – Ne kérdezz semmit kedves, csak tedd, amit mondok! Engedelmeskedtem, és térdre ereszkedtem. O farral felém mögémtuszkolta Agát, aztán nyelvével jókora adag nyálat kent szét a puncimon, gondolom a könnyebb behatolás érdekében, (bár szerintem nem lett volna szükség rá, elég nedves voltam “magamtól”) majd az eb péniszét hátrahajtva a lábai között, lassan elkezdte azt belémvezetni. Mit mondjak, elég furcsa érzés volt, de egyben rettenetesen izgató. Feszített, betöltött. Forró volt, és hihetetlenül kemény. Nagyon-nagyon élveztem. Mivel Aga ebben a felállásban nem tudott mozogni, én kezdtem el oda-vissza hintáztatni az altestemet, miközben Edit gondosan ügyelt a megfelelo ritmusra, intenzitásra
, sot még arra is tudott figyelmet fordítani, hogy ujjaival a csiklómat izgassa. Nem tudom, hogyan írhatnám le azt, amit akkor éreztem, de azt hiszem, ezt csak olyasvalaki értheti meg, aki már átélt valami hasonlót. Nem akarom túlszaporítani a szót, lényeg: hatalmas orgazmusom volt. Szinte elbogtem magam a megkönnyebbüléstol mikor a csúcsra értem, kezem-lábam reszketett, testem verejtékben úszott. Alig volt erom felmászni a kanapéra, és levego után kapkodva, félig lehunyt pilláim alól néztem, ahogy Edit a fotelbe ülve, az elobbiekhez hasonló módon felnyársalja magát a kutyus faszára, és o is a csúcsra járatja magát. Itt valahogy filmszakadás van. Isten bizony nem tudom, mi a fene történt, meddig tartott a bódulat, csak arra emlékszem már, hogy lecsillapodva, összeölelkezve hevertünk egymás mellett, és szegény Aga még mindig merev hímtaggal toporog mellettünk, halk nyüszítéseket hallatva. Önkéntelenül csúszott ki a számon: – Szegény kutyus. – Elégítsd ki! – Ugyan már! – O megtette a magáét. Tartozunk neki ennyivel, nem gondolod? – kérdezte Edit kis nehezteléssel a hangjában. – Végül is… Lehet, hogy igazad van. – Na gyerünk! Szopd le! Hidd el, különleges élmény, élvezni fogod. És ne félj, segítek. – Rendben. Lemásztunk a padlóra, és két oldalról Aga hasa alá tornásztuk magunkat. Csupán néhány centire himbálódzott az orrom elott a hatalmas, vörhenyes kutyafasz. Nem tudtam mit tegyek. – Látom az arcodon az undort. De ne így gondolkozz. Engedd el magad, és tedd azt, amit a vágyaid diktálnak. Lehunytam a szemem, vettem egy mély lélegzetet, és óvatosan a számba vettem Aga hímtagját. Azt vártam, hogy kellemetlen íze lesz, és felkészültem, hogy esetleg hányinger fog elkapni, de meglepetésemre semmi ilyesmi nem történt. Tény, hogy furcsa érzés volt, furcsa illat, olyan… Nem is tudom, hogyan jellemezhetném. – Gyerünk! Szopjad! – biztatott barátnom. Mélyebben a számba vettem, nyelvem ráfeszítettem, és elkezdtem dolgozni a fejemmel. Csak szoptam, szoptam, és egyre jobban élveztem a dolgot. Bekaptam amennyire csak bírtam, teljesen betöltötte a számat, az orromon át is alig kaptam levegot. Hegyes vége a mandulámat, torkomat csiklandozta. Egy ido után elfáradtam, és kivettem a számból. – Remek, nagyon jól csinálod Mesikém. – mondta Edit, s míg én kifújtam magam, o nem tétlenkedett, szorgalmasan körbenyalogatta, bekapta kutyája péniszét, miközben erosen megmarkolta a tövénél, és verni kezdte. Amikor aztán úgy találta, hogy újra akcióra kész vagyok, rámparancsolt: – Gyerünk! Tedd ide a kezed! Úgy. Jó. Csináld, ahogy én! Gyorsabban! Gyerünk, szopjad! Nagyszeru, remekül csinálod! Még! Mélyebben! Gyorsabban! Szopjad! Éreztem, ahogy Aga izmai megfeszülnek. Párzó mozdulatokat tett, nekem már csak arra kellett figyelni, hogy ne engedjem ki a számból, mozgott o, szabályszeruen szájbabaszott. Minden átmenet nélkül jött a magömlése, meglepodtem. Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször, csak spriccelt a számba, folyamatosan próbáltam lenyelni azt a fura ízu valamit, de nem bírtam vele, egy része kifolyt a szám sarkainál, s rácsöpögött a melleimre. Azt hittem, már sosem hagyja abba, megállíthatatlan az a spermazuhatag, mert csak pumpálta belém az ondóját, hullámokban, újra és újra, és közben úgy éreztem, hogy hímtagja még óriásibbra duzzad a számban. Aztán egyszer mégiscsak vége lett. Ahogy kivettem a kutyafaszt a számból, még spriccelt egyet az arcomra, én pedig fáradtan hátrahanyatlottam. (Elég macerás úgy kifacsart pózban egy kutya alatt “feküdni”.) Ízlelgettem még egy ideig a számban maradt spermát, azon tunodve, vajon kiköpjem-e, vagy lenyeljem, s bár már mindegy lett volna, azért mégis a kiköpés mellett döntöttem. Miután a zuhany alatt alaposan ledörgöltük egymást, töltöttünk egy-egy pohár bort, és a hálószobában az ágyra heveredtünk. – Milyen volt? – kérdezte Edit huncut vidámsággal. – Érdekes. – ??? – Jó. – Eljössz máskor is? – Igen. Azt hiszem. – Ezekszerint nem bántad meg? – Nem, dehogy. – mondtam, és oszintén így is gondoltam. – Tudod, én már elég régóta… És nem csak Agával. A szomszédomnak van egy gyönyöru csodöre. És néha kölcsönkérem egy kis sétalovaglásra. – Komoly? – Bizony ám! Ha akarod, egyszer azt is kipróbálhatod. Végül is egy lófasz, az azért nem semmi. De az a nap még nem érkezett el…

Kutyasszex videók itt!


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Mikulásra, karácsonyra szexi jelmezek

Mikulásra, karácsonyra szexi jelmezek és fehéreműk! Szexi ruhák, minőségi erotikus jelmezek, mikulásra, karácsonyra, bulikba vagy [...]

Szexshop üzletben tuti hogy találsz ajándékot

Ha itt egy névnap, születésnap, karácsony, vagy egyéb alkalom, a közelsége miatt, már személyes vásárlást [...]

Intenzív spricceléssel hosszú orgazmusod lesz potencianövelő szerrel

A libidónövelő és erekció segítő szerek, segítenek felfedezni a minden elsöprő orgazmust és megtapasztalni a [...]

Maszturbálás és szex közben a legjobb szexjátékokkal szeresd magad

Mit kell tudni, mielőtt megvásárolná első szexuális játékát? Nagyon sok szexuális játék van. Az osztályozást [...]

Hozzászólások lezárva.