Baszás a kolleganővel a főnök asztalán

Egy ismert és elismert napilapnál dolgoztam, és bizony volt néhány ingerlően szép kolléganőm, akikkel szívesen incselkedtem, élveztem, hogy láthatóan nekik sem volt ellenükre ez a kis évődés-cívódás, amitől szikrák pattogtak közöttünk a levegőben. Mostanra már három év is eltelt, ők is, én is másutt dolgozom, így megírhatom a történeteinket, nem lesz belőle probléma.

Szóval ott tartottam, hogy ment az a finom csipkelődés, amikor mindketten tudjuk: irgalmatlan kefélésbe torkollik a szitu, csak azt nem még, mikor.
Akkoriban rendszeresen azzal szórakoztam, hogy finoman erotikus utalásokkal, pajzán ígéretekkel “zavartam meg” az arra fogékony kolleganőimet a szerkesztőség számítógépes hálózatán, és figyeltem a lányok arcát, amikor megkapták az üzeneteimet.

Irultak-pirultak, öröm volt nézni, ahogy azt hitték: mindenki látja rajtuk, hogy forró és nedves a bugyijuk.
Az első kolléganőmmel – Edinával – egy hétfői éjszakán történt meg az a bizonyos aktus, mégpedig nem is máshol, mint a főszerkesztő szobájában, egyenesen az asztalán. Éppen mellékletet raktam össze, ilyenkor az ember észre sem veszi, és elröpül az idő. Már 9 óra is elmúlt, és észrevettem, hogy szinte kettesben maradtam Edinával.

Megkértem, hogy dobjon haza, fél óra múlva végzek, közben azonban arra gondoltam, ha szerencsém lesz, perceken belül teljesen kiürülhet a szerkesztőség, és akkor magamévá tehetem.
Nem is csalódtam, elköszöntek az utolsó munkatársak, Edinán és rajtam kívül csak a halkan zümmögő faxgép maradt bent, na meg egy-két bekapcsolva hagyott gép neszelt.
Odasétált hozzám, leült az asztalom szélére, táskájával a vállán várta, hogy végezzek. Én persze már csak szöszmötöltem, s közben észrevettem, hogy a szeméremdombja eszelősen erotikusan domborodik.

Abban a pillanatban a nadrágom is lüktetni kezdett, és talán kicsit túl rekedtesre is sikeredett a bókom. Megjegyeztem, hogy ma igazán vonzó, tudtam, nem lesz nehéz levennem a lábáról, hiszen nap-nap után láthattam, hogy hiányzik neki egy jó alapos kefélés. Kellemesen gömbölyű csípője, és apró, de formás mellei voltak, a szemei pedig óriási, ártatlan, kissé hideg kékek, amitől mindig kicsit távolságtartónak tűnt.

Nagyon zavarba jött a bókomtól, tudtam, ez az én pillanatom. Belemarkoltam finoman a hajába a tarkóján, magamhoz húztam az arcát, egészen közel, de nem csókoltam meg, csak finoman, cirógatva végigpuszilgattam az arcát és a száját, hogy érezze a leheletemet. Ezzel gyakorlatilag meg is tört a zavar, amit akkor éreztünk mindketten, amikor tudatosult bennünk, hogy itt az alkalom egy hatalmas kefélésre, de még nem tettük meg az első lépést…

Szóval gyengéden elkezdtem simogatni, végigfuttattam a tenyeremet a csípőjén, a combján, gyengéden maszíroztam a karját, s közben hátradöntöttem az asztalomon. Egy pillanatig sem ellenkezett, teljes volt a győzelmi mámorom!!! Kibújtattam a pulóveréből, cseppnyi csipkés melltartó zárta be formás keblecskéit. Egyszerűen kibújtattam őket a fogságukból, és lágyan, érzéssel kőkeményre szoptam a vörös bimbókat. Ekkor már hullámzott a csípője.

Támadt egy “perverz” gondolatom. Belesúgtam a fülébe, hogy a főszerkesztő asztalán akarom megkefélni, de hogy ne legyen ideje nemet mondani, azonnal húzni is kezdtem magam után.

A nagyember szobájában már maga bújt ki a nadrágjából, miközben én is ledobtam a saját ruhadarabjaimat, és ott állt előttem hófehér tangában, csipkés melltartóban, a háttérben az ablakból a Vár kivilágított vonalai adták a kíséretet a látványhoz.

Letérdeltettem, és egyszerűen a szájába adtam az akkor már keményen lüktető, ízlésesen borotvált, de hatalmas farkamat, biztattam is: “Azt akarom, hogy szopjad, vedd a szádba a golyóimat is, szívd keményre, hogy az arcodra élvezhessek!”

A nyelvével játszott a makkomon, mint egy óvatos hangszeren, miközben kezével ügyesen maszírozta-verze-húzogatta duzzadó faszomat. Bizony nagyon jól szopott, ezért megérdemelte, hogy a barátja helyett – ha már ő nem teszi – alaposan szétkúrjam a lucskos pináját.

Felfektettem a hatalmas fekete asztalra, végigcsókolgattam a csöpögő, kellemesen fazonra borotvált, az izgalomtól szétnyílt, remegő barlangot, aztán egyetlen, lassú, de feltertóztathatatlan mozdulattal beledugtam a faszomat. Nem túlzok, olyan hatalmas sóhajtás szakadt fel belőle, hogy egy pillanatra félni kezdtem attól, hogy az irodaház őrzővédői megnézik, mi gond lehet.

De ez az érzés hamar megszűnt, mivel a makkomat és aztán a faszomat teljes hosszában elnyelte, magába szívta a rózsaszín vágás. Minden mozdulatnál éreztem, hogy egészen a méhéig hatolok a szerszámommal, hol lassítva, hol újra meg újra begyorsítva kúrtam a pináját, és Edi annyira élvezte, hogy gyors egymásutánban két óriási orgazmussal is megajándékozott, na és persze főleg magát:-)

Jó hímsovinisztaként persze azonnal eszembe jutott, hogy nem oda Buda, azért túlzásokba sem kell esni, kicsit összeszorítottam a farpofáimat, és csak keféltem, döngöltem, basztam a pináját, addig, amíg érezni nem kezdtem, ahogy a golyóimból és a prosztatámból elindul a gyönyör folyója.

Óvatosan kiemeltem a farkamat, föltérdeltem az asztalra: “A szádba akarok élvezni” – mondtam rekedten, és Edina engedelmesen kinyitotta a száját, s meg is emelte szőkésbarna fejét, hogy jobb célpont lehessen a torka.

Csillagokat láttam, és talán fél percig is élveztem egyfolytában. Mindent elárasztottam nyálkás gecimmel, a torkát, a száját, az arcát, a kis melleit, jutott a hasára, az asztalra, de még a szőnyegre is. Frenetikus baszás volt, főleg a szitu izgatott fel ennyire mindkettőnket.

Aztán persze takarítottunk vagy fél órát, mielőtt hazavitt volna. A portán úgy rohant át, mint egy gepárd, nehogy meglássák, hogy tiszta sperma a haja.

Másnap ahányszor ránéztem napközben, mindannyiszor szemérmesen elpirult.
Aztán megismételtük még néhányszor, ha nem is a főszerkesztő irodájában.
Mindenesetre ahányszor beléptem a főszerkesztői szobába (pl fizetésemeléskor is, mindannyiszor az ominózus kefélés jutott eszembe.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátor vásárlás, tippek és használat, nagy vibri tanácsadó

Nem minden lány, még akkor sem, ha tökéletesen ismeri a testét, és világosan érti, mire [...]

Valentin napi ajándéknak szexet kérek meg egy vibrátort

Valentin napi ajándéknak szexet kér a lány, meg egy vibrátort. A vibrátor vásárlás megoldásában tudunk [...]

Sexshop centrum Budapest, INTIM CENTER üzlet és webáruház a vágyak kielégítője

Az INTIM CENTER webáruház és bolt, szexshop centrum Budapest a legjobb budapesti szexshop, az első [...]

Barátnőm szexshop bevásárlása

Kiteszem a lábam pár napra, és amikor hazajövök az én drága kishúgom egy nagy halom [...]