Liptai Claudia meztelenre vetkőzött kubai partnerével. A meztelen testét és a melleit fogdossa egy félvér kubai kan. Izzott a levegő a stúdióban, amikor Liptai Claudiát fotózták a Playboy nyuszis magazin számába.
A forróvérű színésznő erotikus kisugárzása megizzasztotta a stábtagokat, és azt a kubai származású modellt is, akit Claudia maga választott ki szexis képeihez partnerként, és akivel bemutatásuk után két perccel már annyira oldottak voltak, hogy nem volt gond, még a magát szemérmesnek valló Claudiának sem, hogy az összes ruha lekerült róluk… Liptai Claudia és Martin már a fotózás elején egy hullámhosszon voltak, így hamar lekerült róluk az összes ruha.
A hazai Playboy-történelem feltehetően legszexisebb képsorozatának a témája a hét fő bűn közül a bujaság, amelyhez Liptai Klaudia partnert szeretett volna. A modellkatalógusokat lapozgatva a sztár szeme egyből megakadt a volt kosaras, majd 2 méter magas kubai származású Martinon, akiről kiderült, nagy hódolója a színésznőnek. Az egyik stábtag szerint Martin és Claudia azonnal egymásra hangolódtak és kizárták a fotózás kedvéért a külvilágot is.
– Az első perctől egy hullámhosszon voltak, mi csak néztünk, mi lesz ebből – mesélte. – Jól is néztek ki együtt, mintha mi ott sem lettünk volna, annyira elmerültek a munkában…, majdnem egymásnak estek. Pedig Martin izgult a fotózás előtt.
– Gyönyörű, szexis nő Claudia, nagy rajongója vagyok – árulta el Martin. – Iszonyatosan vártam a fotózást, külön készültem, edzettem, hogy elnyerjem a tetszését a művésznőnek, akivel a kisugárzása miatt könnyű volt erotikus hangulatba kerülni, ez szerintem látszik a képeken…
Megkérdeztük Liptai Claudiát is, aki nagyon büszke a nemrég készült képekre.
– Jól sikerültek a fotók, Martinnal tényleg könnyű volt együtt dolgozni, gyakorlatilag két perccel a bemutatkozás után már meztelenül álltunk egymás előtt – mondta nevetve a vörös démon.
Liptai Claudia a magyar televíziózás nagyasszonya, aki már a Szomszédok című kultikus sorozatban is szerepelt (vajon hányan emlékeznek erre), aztán a Csíííz pimasz műsorvezetőjeként szerzett még nagyobb ismertséget magának, és ma már elképzelhetetlen egy RTL Klubos show nélküle.
A mostanában a Mestercukrászban háziasszonykodó, és még mindig csak 49 éves színész-műsorvezetőről biztosan sokan tudják, hogy bő egy évtizede a széles nyilvánosság előtt is megmutatta bájait. Hogyne emlékeznénk rá, hiszen Claudia – akkoriban szokatlan módon – komoly szerepet vállalt a Playboy-fotózás tematikájának kitalálásában, és az újságot is teljes erőbedobással promótálta.
A híres férfimagazin 2009-ben ünnepelte fennállása két évtizedes évfordulóját, és a kerek jubileumot valami igazán nagy dobással akarták megünnepelni. Így került az októberi szám címlapjára Liptai Claudia, aki a szaftos, szokatlanul merész képeken a hét főbűnt, illetve a Játék a kastélyban témát keltette életre – írja a Prompotions.
Az összes Liptai Klaudia pinás kép és botrányos cikk itt olvasható a Szexplázán.
Nunez: Claudia nem a nőideálom!
Sokan kövérnek tartják Liptait. Van rajta túlsúly, az nem vitás. Korábbi nyilatkozatával szemben, a 27 éves modell a napokban elárulta, nem olvadt el Liptai Claudia testétől.
– Claudia nem a nőideálom, én másfajta nőket kedvelek. Bevallom, nem alakult ki vonzalom bennem Claudia iránt. Lehet, hogy hihetetlen, de nem nézegettem, nem méricskéltem őt. Nekem ez egy munka volt és semmi több; próbáltam követni a fotós instrukcióit és a legjobbat teljesíteni!
Az INTIM CENTER a legjobb szexshop
az első az országban. Ha férfiaknak ajánlott termékeket szeretnél vásárolni, akkor Budapesten az Astoriánál található a legjobb szexbolt. Ha az Intim Center szexshop webáruház kínálatából rendelsz, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.
Személyes vásárlás az üzletben: Intim Center Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek is kaphatók!
Claudia nem csak meztelen volt, hanem szeretkezést imitált
Liptai Claudia Playboyban megjelenő fotói nem csupán egy meztelen női testet ábrázolnak. Sokkal szenvedélyesebb lett a Playboy legújabb száma, mint arra bárki is előzőleg számíthatott. Liptai Claudia ugyanis nem csupán egyedül pózolgatott a fényképésznek: egy kubai férfi modellel, Nunez Martinnal imitált szenvedélyes szeretkezést.
Egy celeb esetében még a nyuszis magazin is óvatosan bánik a testből megmutatható felületekkel. Ezt az íratlan szabályt Claudia esetében nem tartották be. Merészen új sorozatot készítettek.
A forró szeretkezést imitáló jelenetekben az érett szépségű vörös démon és az izmoktól dagadó kubai modell teste szinte összeolvadt, s a műsorvezető minden szemérmességét legyőzve adta át magát az élménynek. Ez derül ki a magazin honlapjára felkerült werkfilmből.
Nunez Martin azt is kikotyogta, hogy Claudia nagyon bejön neki. „Kifejezetten olyan karaktert kerestek a munkára, amilyen én vagyok. Nem ez volt az első ilyen jellegű képsorozatom, ezért nem izgultam” – nyilatkozta korábban Martin.
Ezeket láttad már?
Ringasd el magad
Ha hiszed, ha nem, a gyerekek már egészen kiskorban el kezdik felfedezni a testüket. Simogatják, [...]
Ezek a lányok az Intim Center szexshop vibrátoraival és szexkütyüjeivel élvezkedtek
A Szexpláza pornófilmekben látható szexkütyüket, vagy a producer, vagy rendező vette meg az Intim Center [...]
Növelhető a potencia, hogy mindig felálljon amikor csak kell
A felálló pénisz, a hímvessző erekciója a férfi szexuális öröm egyik kulcsa… Hogyan kell aktiválni? [...]
BDSM szex és felnőtt szexbolt kellékek Szeresdmagad szexshop
A BDSM a hatalom és az öröm művészete. Már régóta nem tekinthető perverziónak, a kapcsolatok [...]
Kovi leszbikus pornófilmben látná szívesen Liptait!
Régóta szeretne sztárokkal foglalkozni az ismert felnőttfilm-rendező – Kovi, azaz Kovács István egyik alkotásában is szívesen látná a nemrég meztelenül fotózott Liptai Claudiát…
A vörös hajú démon nyuszis magazinban megjelent fotói merészebbek lettek, mint amire Kovi számított. A pornófilmrendező elárulta, régóta foglalkoztatja a gondolat, hogy más területen ismertté vált sztárokkal forgasson.
Liptai Claudia igazi buja szépség, aki tökéletes lenne – de tudja: kár is lenne megkeresnie ilyen ajánlattal, mert nincs az a pénz, hogy a műsorvezető igent mondjon. A Napi Ász információi szerint Kovi a Playboy-os képek két-háromszorosát is fizetné Claudiának, melyre ő nem kívánt reagálni. Azt viszont elmondta: leszbikus jelenetben tudja leginkább elképzelni Liptait – adta hírül a Napi Ász.
A csinos vörös hajú műsorvezető képeire a Playboy több éven át várt – nem egyszer került szóba, hogy pózolhatna Liptai Claudia is, de a sztár sosem bólintott rá a fotózásra.
Egészen mostanáig, a nyuszis magazin októberi száma ugyanis már az ő erotikus képsorozatával jelent meg. A fotók a hét fő bűn sémáját követik, Claudia huszonhat oldalon keresztül látható benne.
A címlap is különleges lett: csak a címlaplány két szeme látszik ki, amely Liptai szerint egészen merész húzás, hiszen így azért nem egyszerű eladni egy lapot. Azt azonban ne feledjük, hogy a buja szépség képeire nagyon sokan vártak már kíváncsian, így azok megjelenését hatalmas érdeklődés övezte.
Az emberek pedig csak még inkább felcsigázta, hogy a vörös démon egy feketebőrű férfit választott partnerének, vele fotózták együtt. A pletykákat azonban, amely szexcsatákba torkolló munkáról szólt, mindketten nevetségesnek találták.
Claudia elmondta, ő szerette volna, ha a kisportolt Martin a partnere, de úgy látta, a fiú nagyobb zavarban volt, mint ő. Ettől ő kicsit felbátorodott, mert úgy érezte, “meg kell menteni szegényt”. Martin azonban leszögezte, Liptai nagyon kedves volt és jól érezték magukat együtt, sokat beszélgettek – de neki sosem volt Claudia a nőideálja. Hozzátette: szerinte ő éppen lazán viselkedett, nem érezte magát feszültnek a fotózás alatt.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexi fehérnemű, erotikus jelmez rendelés és vásárlás szexshopból
Egy kapcsolatban nagyon fontos, hogy a pár mindkét tagja kellő időt és energiát fordítson ennek [...]
A kielégületlen nő bűn, potencia problémával irány az INTIM CENTER szexshop
A nemileg kielégületlen nő vétek, irány a szexshop! Ha potencia probléma miatt hiánya van a [...]
Milyen egy szexbolt belülről? Nézd meg az Intim Center szexshopot!
Nem számít, mennyit beszélünk a nézetek szabadságáról és a társadalom gátlástalan természetéről, a – Voltál [...]
Síkosító zselé hüvelyi szárazságra is, K-Y Lubricating Jelly gél amit az orvosok is ajánlanak
Síkosító zselé hüvelyi szárazságra is, K-Y Lubricating Jelly gél amit az orvosok is ajánlanak. A [...]