Análerotikus hidromasszázs

beontesAz análerotikus-hidromasszázs, mint a női orgazmus elérésének egyik lehetséges eszköze.
Mint tudjuk, már régóta, a frigiditás ellenében, kivételesen szükségesnek látszott, egy eszközrendszer kifejlesztése, mely az általánosan vett női orgazmus kiváltását célozza. Ezen eszközrendszer fejlesztésére tett erőfeszítések túlmutattak a címben megfogalmazott elsődleges célon. Így, interdiszciplináris jelleggel, több ezirányú kutatási eredmény összevonva, mintegy 20 év alatt sikerült átütő eredményt elérni a címben jelzett kutatási téma irányában.
A kutatást, a teljes, moduláris eszközrendszer kifejlesztése követte. A céltartalékok folyamatos átirányításával, és a meglévő eszközrendszerbe újabb erőforrásokat bevonva, folyamatosan előállt mindazon financiális háttár, minek invesztíciója elegendőnek bizonyult. Itt jegyezzük meg, hogy a nyerési esély lehetőségének korlátjának minimálisra csökkentése a bevont erőforrások viszontbiztosítása mellett volt elérhető.
Tágabb értelemben a kutatás, az eddigi szexológiai munkák ismeretében, a szorosan vett análszex irányában indultak el. Ekkor még a kutatást végző team munkája csak a szűken vett kutatási projektirányra, mint az anális erogén zóna ingerlésének hatása a női orgazmusra, tárgykörre korlátozódott. Ezt követte egy közel teljeskörű mintavétel a szexet intenzíven gyakorló lakosság aktuális célcsoportjában. Ennek statisztikai elemzése meglepő eredményt hozott. Ennek kapcsán a team lefolytatott egy célzott szexuál-pszicho-szociológiai vizsgálatot, amelyik a társadalom mélyrétegeiben vett interjúkkal operált. Tehát, értékes eredmények lettek a produktumba beépítve. Köszönhető ez annak, hogy mindazon háttérstruktúrák, amelyek az innovatív K+F tevékenységet célozták, megfelelő helyen és időben rendelkezésre álltak. Már a prototípus próbája is több mint jelentős eredményt hozott. A kötelező laborvizsgálatok szerint is, a sikeres, eredményekkel kecsegtető megoldás létrehozásán fáradozó fejlesztőteam tevékenységéhez kapcsolható innováció, a megfelelő marketingstratégia, és promóció alkalmazása mellett, célszerűen javasolt az eszköz kereskedelmi bevezetése.
Mi az Analerotic-Hydromassage terápia? Már az ókorban is ismert üdítő eljárás volt a belek tisztítása. A római fürdőkben is külön szoba volt rendszeresítve erre a célra. A középkorban is igen elterjedt volt ez az eljárás, gondoljunk csak Moliere képzelt betegére, vagy XIV. Lajosra, a Napkirályra. A Napkirály orvoslásában a mindennapos beöntés rendszeres volt. Mellesleg a Napkirály 97 évesen halt meg. Éppen a Napkirály étrendje hasonlatos a mai ember étrendjéhez. A mértéktelen evés most ugyanúgy túlterheli az emésztőrendszert, mint a Napkirály idejében. Valószínű a Napkirály a folyamatos méregtelenítésnek köszönhetően élt meg szép kort. A ma embere étrendjén igen nehezen változtat. Jóval kevesebb rostot eszünk, ami éppen a megfelelő béltartalom alapja, mint a régi emberek. Ellenben rengeteg, a belek falán kirakódó zsírt fogyasztunk. A belek falát ez leszigeteli, így nem jöhet létre a hatékony méregtelenítés. A szervezetünkben fölhalmozott mérgeket, amit a vastagbél választott ki eddig, most a vese és a bőrünk kénytelen kiválasztani. A másik ellenségek a rövid láncú poliszacharidok, azaz a cukrok. A föl nem szívódott cukrok a bélben erőteljesen erjednek, így az éltető oxigént vonják el a bélfal sejtjeitől, mintegy lebontva azt. Mindez kellemetlen bélgázok képződésével is járhat. Az alap eljárást Amerikában fejlesztették ki, főleg 45 fölötti molett hölgyek bőrének kisimítására. A kozmetikusok ugyanis észrevették, hogy azoknak a hölgyeknek, akik valamilyen egyéb más okból végeztek beöntést maguknak, tisztább feszesebb a bőrük. Ennek, min ma már tudjuk, az a magyarázata, hogy nem a bőrön keresztül távoznak a különböző méreganyagok, hanem egy másik, sokkal természetesebb, hatékonyabb úton. A ma embere elutasítóan viselkedik a béltisztítás módszerével szemben. Legtöbb hölgynek a szülésre való fölkészítés jut eszébe. A feszítő kellemetlen nyomás visszatartja a pácienseket a terápia alkalmazásától. Ugyancsak elutasítóak a kellemetlen szaggal és látvánnyal szemben. Viszont, le kell szögezzük, hogy a terápia megfelelő ismertetése nagymértékben segíti elterjedését, amit eddig a tudatlanság korlátozott. Ugyanis a terápia kifejlesztői a legmesszebbmenőkig figyelembe vették a kor emberének igényeit. A kellemetlen bélfeszülést sikerült teljesen kiküszöbölni, A kiáramlás egy teljesen zárt rendszerbe történik, ami egyenesen a toalett lefolyójába vezet. Tehát nincs látvány, és nincs kellemetlen szag, csak magas hatásfokú méregtelenítés van. A szervezet méregtelenedik felfrissül, megfiatalodik.
Mi az Analerotic-Hydromassage lényege? A terápia során a tisztított víz föloldja a béltartalmat. A szervezete leghatékonyabban saját maga méregteleníti, így a bélrendszer ürítő mozgását erősítjük. A bélfalakon kirakódott lipidek leválnak, nem szigetelik le a szervezetünk egyik leghatékonyabb méregtelenítő szervét. Ez jótékonyan hat az alhasi vérkeringésre. A béltartalom akadálymentesen távozik a szervezetből.
Miből áll az Analerotic-Hydromassage műszere? A műszer kifejlesztésénél több elsődleges szempontot vettek figyelembe: A terápia kényelmes legyen, ne legyen bélfeszülés teltségi érzés. Ezt úgy oldották meg, hogy teljes mértékben a végbél perisztaltikus mozgása vezérli az ürítést. A másik pedig, hogy a kellemetlen látvány és szag egy teljesen zárt csövön távozzon el. A műszer két fő részből áll: a vízvezérlő egység, ami egy szűrőrendszert, és egy hőfok beállító rendszert, valamint egy pulzátort tartalmaz. A másik rész az úgynevezett lövetcső, ez egy kb. másfél cm vastag, 8 cm hosszú gömbölyített végű cső, amelyik beadagolja a vizet a végbélbe, de ugyanakkor a föloldott laxificandum, ezen keresztül is vezetődik el. Ez a lövetcső tartalmazza azt a speciális szelepet, amely az ánusz záróizmokhoz hasonlóan működnek. Ez a lövetcső van közvetlen összeköttetésben a wc-vel.
Hogyan végezzük az Analerotic-Hydromassage terápiát? Mindenek előtt a gát és a végbélrózsa masszázsával megnyitjuk a külső záróizmot. Megkérjük a pácienst, hogy térdelő könyöklő állásba helyezkedjen, kicsit emelje ki a farpofákat, és lazítson, mélyeket lélegezzen, közben enyhén stimuláljuk a belső záróizmokat. Javasolni szoktuk egy nagyobb méretű csak kakaóvajból készült kúp fölhelyezését, ami elolvadva síkosítja, és befogadóvá teszi a végbelet. Amennyiben a kellő ellazulás megtörtént úgy bevezetjük a lövetcsövet. A lövetcső a terápiás kezelés végéig bennmarad. A víz bevezetésével elkezdődik a terápia. Váltott hőmérsékletű 30-38, pulzáló nyomású, lassú, mintegy 2-3 deciliter/perc víz kerül bevezetésre. Mindaddig, amíg az első ürítés meg nem történik. Majd az ürítés-öblítés után a vízbevezetés ismétlődik. Ezt 15-20 ismétlést jelent, így az egyszeri kezelés eltarthat 35-40 percig is. A kezelés befejeztével a páciens hozzájárulásával, a normál bélflóra visszaállítása érdekében egy reparon végbélkúpot helyezünk föl. Egy kúra 2-3 naponként végezendő 5-6 kezelésből áll. Különféle gyógynövény főzetek hozzáadásával is kombinálható a terápia.(Pl.:Régebben ismeretes volt a kakukkfüves beöntés megfázás esetén.)
Hogyan készüljünk föl az Analerotic-Hydromassage terápiára? Előtte való napokban lehetőleg olyan ételeket fogyasszunk, ami nem okoz székrekedést. Kerüljük a nehezen bomló rostos ételek fogyasztását. Ide tartozik a szőlő, a narancs és az egyéb citrusfélék. Mindenképpen gondoljuk végig a terápiát és igyekezzünk önszuggesszióval rábírni magunkat a kezelésre, hiszen nem fáj, ellenkezőleg felüdülve, felfrissülve, megfiatalodva térünk vissza. Vessük el szégyenérzetünket, hiszen minden egy zárt rendszeren keresztül távozik. A második kezelés, már korántsem fog annyira feszélyezni. Próbáljuk ki a mélylégzéses lazító technikát, ami abból áll, hogy miközben lassan de erőteljesen nyomunk mély lélegzetet veszünk.
Hogyan kombinálható az Analerotic-Hydromassage terápia a szex-szel? Hangsúlyozzuk, ez csak külön a páciens beleegyezésével lehetséges! Fölmerült a kérdés, ha már minden együtt van, a erogén zónák, a stimulus, akkor miért ne lehetne ezt élvezetessé is tenni?
Mint ismeretes a végbél különösen alkalmas a női orgazmus kiváltására. Egyrészt a végbélrózsa beidegződése, másrészt pedig az újra felfedezett G-folt (nem G-pont!) ingerlése lehet a gyönyör kiváltója. Míg az előbbi kívül helyezkedik el, könnyen elérhető. Viszont a titokzatos G-folt kisebb-nagyobb anatómiai különbségektől eltekintve, térdelő-könyöklő helyzetben a végbél hüvelyi, azaz elülső oldalán, mintegy ujjnyira található. A G-folt ingerelhetősége több okra vezethető vissza, egyrészt a méh hátsó boltozatának kezdetével van összefüggésben, a méhet függesztő szalagokkal együtt. Másrészt a bemenetet is egyúttal stimulálodik. Ez a kettős inger adja az alapját a gyönyörérzésnek. A terápia során a pulzáló víz egy stimuláló hatást vált ki a végbél, sőt a vastagbél alsó traktusaira nézve, ezzel az öblítéskor kiváltott kellemes ürítő érzés vegyül. A páciens kifejezett hozzájárulásával ilyenkor egy olyan lövetcsövet helyezünk föl, amelynek végében a pulzáló víz hatására kinyomódó gömb stimulátor van elhelyezve. Ez a lüktető folyadék mintegy enyhén végig simogatja a G-foltot. Ezzel jönnek létre az orgazmus csodák. Ezt már a második kezelésnél fölajánlhatjuk a páciensnek.
Hol végzik az Analerotic-Hydromassage terápiát? A terápia otthon is végezhető, a terapeuta házhoz megy. Nem kell hozzá más, mint egy hálózati vízlecsatlakozás. Pl.: egy zuhanycsap. Valamint elérhető közelségben egy wc. kagyló.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátorral kéjeleg Nagy Eliza szex bevetés előtt

A szexmunkában MILF beosztású, 30 feletti Nagy Eliza művésznevén Candy Strong egy online szexshopban kapható, [...]

Valósághű műpuncik rendelhetők vagy megvehetők, van művagina élvezkedő női hanggal

Realiszitus punci vibrátorral és ki és bekapcsolható nyögdécselő, kéjelgő női hanggal. Szuper vagina maszturbátor valósághű [...]

Üzemzavar a hálószobában, mit tehet a doki és te, ha nem áll fel?

A potenciával kapcsolatos problémákról beszélve általában merevedési zavarra gondolnak – olyan állapotra, amelyben az erekció [...]

Olcsó potencianövelő kapszulák, rendelés vagy bolti eladás

Az online szexshop és szexbolt potenicanövelő kínálatából potencianövelő bolti vagy webshop eladás, vágyfokozó vásárlás vagy [...]