Az anál tágító alig akart kijönni a fenekéből

A butt-plug, vagyis az anális tágító hatalmas volt, és tökéletesen beszorult a lány formás fenekébe. El sem tudtam képzelni, hogy kerülhetett be oda, de benn volt, amikor lehúztam a tangáját. A puncija vörös volt, duzzadt és nedves. Megragadtam az online szexáruházakban kapható tágítót, megpróbáltam kihúzni. Tényleg hatalmas volt. A lány felnyögött, de tovább térdelt a padlón, és tűrte, hogy ki-be huzogassam az análdugó játékszert a szűk kis seggében. Nem úgy tűnt, hogy könnyen ki fog jönni.

Az anál plugot erősen meg kellett húznom, hogy egyáltalán megmozduljon – ebből is sejtettem, milyen nehéz lehetett betolni. Egyik nedves ujjamat a punciba nyomtam, de közben tovább mozgattam a tágítót. A lány rátolta forró punciját az ujjamra, és még hangosabban nyögött fel. Gyönyörű volt, napbarnított, melle kerek, mellbimbói sötétek. Rám nézett, aranyos arcának szenvedélye átvillant az eléhulló sötétbarna haj mögül.

anal-fenekdugo

Látszott rajta, hogy élvezi az anális kényeztetést, amitől a farkam vadul lüktetett a nadrágomban. Csak arra bírtam gondolni, milyen lenne, ha én dugnám meg ezt a tökéletes segget. Persze ahhoz először ki kell valahogy szednem belőle a tágítót.
– Basszus, ez hogy került beléd?
– Nagyon be voltam indulva.
– Azt látom. Egy kicsit próbálj meg nyomni, amikor húzom – javasoltam.
A szexshop üzletekben kapható análtágító kiszélesedő vége alatt a síkosító még friss és nedves volt, tehát nem a nedvesítés volt a gond, hanem a méret. Megint megpróbáltam kihúzni, ezúttal ő is nyomott rajta, így egy kevés láthatóvá vált a tágító vastag szárából. De fájdalomokozás nélkül így sem tudtam volna kihúzni. Minél erősebben húztam, annál hangosabban nyöszörgött a lány. Muszáj volt abbahagynom, és néznem, ahogy a tágító visszacsúszik a seggébe. Lehet, hogy előbb másféle lazítást kell alkalmaznom.
– Segítek ellazulni. Aztán majd megpróbáljuk újra.

anal-dugo-kivenni

A lány csak bólintott. Elég hevesen zihált. A hátára fordítottam, és észrevettem, hogy a mellbimbói elég merevek. Itt kezdtem, a balt a kezembe fogtam, a jobbot a számba szippantottam be. A lány felnyögött a kezeléstől. Csodás mellei voltak, gömbölyűek és simák, teltek.
Egyre lejjebb ereszkedtem, egészen az ágyékáig. Nyelvemmel a nedves ajkacskák közé hatoltam, és megkerestem a finom kis csiklóját. A lány erre a hajamba markolt, és a puncijához nyomta a fejem. Éreztem az államon az seggdugó végét, miközben a finom puncinedvet szürcsöltem. Éreztem, ahogy lüktet a farkam, ki akart szabadulni a nadrágomból, olyan kemény volt.

Egész sokáig bírta az orális kényeztetést, miközben próbálkoztam az análtágítóval is. A nyalás segített rajta, de még mindig nem tudtam kihúzni a testéből. Azon vigyorogtam, hogy vajon hogyan került a tágító oda be…
Jó mélyre dugtam a nyelvem Kati puncijába, fordítottam egy kicsit a tágítón, és meghúztam. Éreztem, hogy a hatalmas játékszer belülről a lány testének feszül. Még mindig nagy volt az ellenállás, minél erősebben húztam, a lány annál hangosabbakat nyögött. Nem akartam neki fájdalmat okozni, nehogy esetleg vége legyen a mókának, miután kiszedtem belőle a tágítót. Felültem, a lány fölé álltam, és gondolkodtam. A lány kinyitotta a szemét, és rámnézett.
– Nos, mi a véleményed? – kérdezte.
– Hát tényleg beragadt. De nem adjuk fel.
– Úgy látom, felizgat téged, hogy segíthetsz. Valami nagyon dudorodik ott…

analdugoval-sex

A farkam tényleg eléggé ágaskodott már.
– Le kéne ezt vegyük rólad… – kelt fel a lány, és már meg is ragadta az övemet. Egy pillanat alatt letolta a nadrágomat, és utána a boxeralsómat is. A farkam az arca előtt remegett és lüktetett, amitől ő szélesen elmosolyodott.
– Szép, Feri. Mindig benedvesedek és beindulok, ha faszt szophatok, lehet, hogy a tágító esetében is jót tesz majd – mondta a lány, megfogta a farkamat, és végignyalt a makkomon. Csodás érzés volt, főleg, amikor félig be is kapta. Közben én levettem a pólómat. Kati kegyetlenül jól szopott, és mivel már rég nem eresztettem ki a gőzt, párszor figyelmeztetnem is kellett, hogy fogja vissza magát, nehogy túl korán elélvezzek. Épp annyi ideig szopattam, ameddig előtte őt nyaltam. A végén a golyóim már szinte könyörögtek a megkönnyebbülésért.
anal-mi-van-benneÉreztem, hogy a golyóim ki akarnak ürülni. Persze nem akartam bénának tűnni és ilyen hamar elélvezni, úgyhogy a pózváltás mellett döntöttem, hátha úgy tovább bírom: kihúztam a farkamat, és a lányt a hasára fordítottam.
– Így jobban tudok dolgozni a tágítón – mondtam neki.
Kati elmosolyodott, és feltérdelt. Mivel épp nem nézett rám, gyorsan megráztam a makkomat, és meghúztam picit a golyóimat, hogy tovább bírjam. Persze az előttem éhesen tátongó punci és a popsiban lüktető análtágító látványa elég vadító volt. Megfogtam a tágítót, és csavartam rajta egy picit. A lány lehajtotta a fejét, és élvezettel felnyögött. Kegyetlenül tetszett a játék.
Sajnos a tágító még mindig be volt szorulva. Elengedtem, és a puncijához illesztettem kőkemény farkamat. Arra gondoltam, talán egy orgazmus segít majd kihúzni az análtágítót, mert akkor az élvezet elnyomja majd a fájdalmat. Kicsit aggódtam, hogy a kemény pumpálástól én is elélvezek majd, úgyhogy lassan, finoman mozogtam. Húzogattam a tágítót is, de a lány hirtelen megszólalt:
– Olyan óvatosnak tűnsz, Feri, mintha óvni akarnál. Minden rendben. Rákapcsolhatsz.
– Igazából már jó ideje nem csináltam ilyesmit, szóval nem sokáig fogom bírni – vallottam be.
– Ó, hát akkor csak élvezz el, és utána majd dolgozunk még a tágítón, amíg újra kemény nem leszel!
– Na és a védekezés?
– Szedem a bogyót, de a melleimre is élvezhetsz.

Ennyi már sok is volt. Még vagy kétszer keményen belévágtam a farkam, aztán kirántottam, és kiáltottam, hogy elélvezek, mire a lány megfordult. Az első fehér löket a mellére érkezett, és hosszan végigcsordult a hasáig. Kati izgatottan kiáltott fel, miközben keményen vertem a farkamat, és komoly mennyiségű gecivel fedtem be a testét. Sejtettem, hogy jó érzés lesz, de hogy ennyire, ezt azért nem gondoltam volna. Az izgalomtól és az eddigi kalandoktól rengeteg anyag termelődött bennem, úgyhogy befedtem a csaj testét a mellétől a puncijáig.
– Basszus! Elnézést, már régóta nem… – mondtam az utolsó cseppek közepette, de a lány félbeszakított:
– Nem kell elnézést kérj, ez király volt! Tinikorom óta nem láttam ennyi gecit!
– Hozok valami törlőkendőt – mondtam, és kimentem a fürdőszobába, felkaptam egy törölközőt.
Miközben visszamentem, a helyzet valószínűtlenségén tűnődtem. Az, hogy még nincs vége az estének, csak még különösebbé tette az egészet. A csaj nyugodtan feküdt, nehogy a geci az ágyra folyjon. El sem hittem, hogy a testét beborító folyadék tőlem származik. Alulról kezdtem a törölgetést, és lassan haladtam fölfelé. A farkam még mindig kemény volt, de nem akart lankadni. A melléről is letisztogattam a fehér, nyúlós folyadékot, és hátradőltem.
Mikor leszel újra kemény? – kérdezte Kati.
– Nemsokára, főleg, ha megint dolgozok egy kicsit az análtágítódon.
– Akkor lássunk hozzá! – jelentette ki, és megint négykézlábra emelkedett.

Ledobtam a törölközőt, és a lány mögé térdeltem. A puncija nedves volt, az ajkak kitágultak a farkamtól. Megkerestem a csiklóját, összecsippentettem, aztán megint hozzáláttam az análtágító kihúzásának. A popsija egész szépen tágult a tágító körül, de a játékszer még mindig nem akart kijönni. Még sosem láttam ekkora tágítót. Valamennyit kihúztam, a másik kezemmel pedig körékentem egy kis puncinedvet. A bőr körülötte kifehéredett, a lány hangosan felnyögött. Közben megint simogattam a csiklóját, ettől halkultak a nyögései.
A farkam megint kőkeményen ágaskodott. Kati lehajtotta a fejét, és élvezettel nyögdécselt. Meglepetésszerűen döftem a puncijába a farkamat.
– Nahát! Megint kemény?
– Mondtam, hogy nem tart sokáig…
– Király! Akkor bassz meg jó keményen!
Mivel már egyszer elélveztem, mostmár elég jól bírtam a menetet. Olyan keményen kúrtam a szűk kis nedves punciját, ahogy csak bírtam. Az análtágítótól csak még szűkebb lett. Kezdtem izzadni, a lány pedig már sikoltozott az élvezettől. Pont erre számítottam, és amikor azt kiáltotta, hogy elélvez, belassítottam, és finoman, de határozottan kihúztam az análtágítót.
– Kijött! – jelentettem ki. – Megcsináltuk!

A lány még mindig élvezett, úgyhogy csak nyögött és remegett a kőkemény farkamon. Persze ettől újra kefélni kezdtem, és közben gyönyörködtem csodás, kilazult fenekében és a kezemben lévő hatalmas tágítóban. Megpróbáltam a segglyukába nyomni a hüvelykujjamat: simán becsúszott. Az egész hüvelykujjamat betoltam a forró popsijába, amitől ő élvezettel sikoltott fel.
– Baszd szét a puncim és a seggem! Ez az, még, még!
Hát ilyen szexmániás csaj volt. Olyan keményen dugtam, ahogy csak bírtam, s közben a fenekét lágyan ujjaztam. A lány sikolyai és nyögései egyre hangosabbak lettek. Csöpögött rólam az izzadság, de egészen addig kitartottam, amíg a csaj megint el nem élvezett. Előrerogyott, lecsúszott a farkamról. Arcát a díványba temette, hevesen kapkodta a levegőt, én meg fölötte állva próbáltam szuszhoz jutni.
Nemsokára megfordult, és rám nézett:
– Köszi, Feri, nélküled biztos nem jött volna ki.
– Nagyon szívesen!
– Így olyan üres a fenekem, be tudnád tömni valamivel? – nézett a farkamra.
– Persze! – jelentettem ki lelkesen, mert alig vártam, hogy végre megbaszhassan a csodás kis seggét.
Felhúzta a lábait, és a dívány szélére csúszott. Annyi nedv került már a farkamra, hogy könnyedén a popsijába csúszott. Kegyetlenül jó segge volt! Teljes hosszomat elnyelte a forró, feszes hús. A lány élvezettel nyögött, hátraengedte a fejét, és úgy élvezte, ahogy felnyársalom.
– Ez az! Kurva jó az a hatalmas farkad a seggemben!
Ettől megint teljesen beindultam, a farkam szinte megnőtt és érzékennyé vált a csaj tündéri kis seggében, a felemelt lábai alatt. A csiklójával is játszottam, a mellével is, aztán megint a csiklójával, és jól begyorsítottam a seggében. Ez volt életem legjobb kefélése. Análoztam már máskor is, de nem ennyire jó csajjal. Folyton az fordult meg a fejemben, hogy talán csak álmodok. De hát nem ébredtem fel, úgyhogy mégiscsak valóság kellett legyen. Csodás látványt, és pláne csodás érzést nyújtott a lány seggében ki-be mozgó farkam. A golyóim megfeszültek, éreztem, ahogy a geci megint kitörni készül a testemből. Közeledett a vég, de Kati kijelentette, hogy így is el akar élvezni, úgyhogy koncentráltam, simogattam a csiklóját, és folyamatosan, keményen kúrtam a seggét.
– Ez az… tökéletes… ez az! – sikoltozta.

Nem volt könnyű dolgom, a golyóim megkönnyebbülésért könyörögtek, a farkam kőkemény volt, de azért sikerült elélveztetnem a csajt. Kiáltozta, hogy elélvez, és azt akarta, hogy vele élvezzek. Ez nem okozott gondot, még két lökés, aztán én is megfeszültem, már élveztem is. A farkam jó mélyen a lány seggébe engedte a gecit. Hihetetlenül jó érzés volt, és nagyon hosszan tartott. A lány vadul sikongott és remegett alattam. Amikor kihúztam a farkam, a lány feneke letörölt róla mindent – csak a végén maradt egyetlen csepp.
Kati mosolyogva nézett rám.
– Ez hihetetlen volt, te kis csődör!
– Ha bármikor beragad valami, csak szólj!
A lány erre felnevetett, letolt magáról, mellém bújt, és elaludt a karjaimban.

enhu