Börtönben maradt a pornósztár Kocsis Brigitta

Börtönben maradt a (Kocsis) Brigitta Bulgari pornósztár, a vizsgálóbíró megtagadta tőle a szabadlábon való védekezést. A 27 éves nőt azért tartóztatták le, mert egy diszkóban kiskorúak előtt lépett fel.
Egy hete a venetói Belluno börtönében vár tárgyalására az Olaszországban Brigitta Bulgari néven ismert nő. A csendőrség május 23-án tartóztatta le egy februári, a gyanú szerint kiskorúak jelenlétében lezajlott fellépés miatt. A diszkóban történtekről számos vendég mobiltelefonjával készített felvételeket, ezeken látható, hogy a meztelenre vetkőzött Kocsis Brigitta megengedte, hogy 15 évesek nyúljanak intim testrészeihez. A letartóztatást elrendelő perugiai ügyész Giuliano Mignini nem emelt ugyan kifogást az ellen, hogy Kocsis szabadlábon védekezzen, az ügy vizsgálóbírója, Claudia Matteini viszont úgy ítélte meg, hogy fennáll a bűncselekmény ismételt elkövetésének veszélye, ezért elutasította a szabadlábra helyezést.
“Meglepő döntés, váratlanul ért bennünket” – nyilatkozta a pornósztár egyik ügyvédje, Bruno Oberto. Szerinte semmi sem indokolja büntetlen előéletű védence további cellában tartását, miközben a Kocsissal együtt letartóztatott diszkótulajdonos szabadlábon védekezhet. Oberto fellebbezésében azt kérelmezte, Kocsist legalább házi őrizetbe helyezzék, egy Venetóban élő magyar otthonában vagy a pornósztár menedzserének római lakásában. A menedzser, Riccardo Schicchi a hírügynökségeknek eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy megrázta őt a bírói döntés.
“Ez abszurd” – értékelte saját helyzetét Kocsis Brigitta, másik ügyvédje Luca Milanese beszámolója szerint, aki utoljára pénteken találkozott védencével a bellunói börtönben. Milanese elmondta, hogy a nő naplót ír a börtönben, és nagyon szomorú. Ügyvédjén keresztül a pornósztár ismételten hangsúlyozta, hogy nem akart semmi rosszat tenni, a történtek áldozata. Egyedül az vígasztalja, hogy rajongói a bellunói börtön előtt tüntettek érte.

[Bulvár] Brigitta Bulgari Bellissima pornóvideó – Kocsis Brigitta pornóvideó


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Mire jó a szexbaba? Hol vegyek, és hogy használjam?

Hogyan működnek a szexbabák? Ismerje meg a szexbabák jellemzőit, olvassa el ezt vásárlás előtt! Gondoltad [...]

Az amatőr pornós Gyúró Ildikó a castingon a dildót is szereti

A Szexpláza online szexshop nagy vibrátor és dildó árukészletéből egy realisztikus, valósághű dildót is szeret [...]

Szexi fehérnemű, erotikus jelmez rendelés és vásárlás szexshopból

Egy kapcsolatban nagyon fontos, hogy a pár mindkét tagja kellő időt és energiát fordítson ennek [...]

Vásároljon szexi erotikus jelmezt a sexshopban az INTIM CENTER a tuti

Manapság az erotikus ruhák elválaszthatatlan jelei sok pár intim életének. A szexológusok pedig feltétlenül azt [...]