Ismeritek a mondást a különböző szervízekben és szolgáltató cégeknél : “Gyors, Olcsó, Minőségi – e háromból kettőt Ön választhat’ Nos, az én chates ismerkedéseimre a következő jellemző : “Öreg, csúnya, dagadt” – e háromból kettőt én választhatok.
Azonban most áthágva e szabályt megismerkedtem Henivel egy chat oldalon. Heni 22, vagyis nem öreg, vékony is tehát nem dagadt. Viszont talán mégsem szabálytörés hiszen a ‘csúnya’ az ő esetében duplán is igaz.
Ha nem kedveltem volna meg hirtelen ennyire, simán leírnám itt hogy a feje egy ragyaverte majomivadék és egy szamár kereszetződésére hasonlít, akkora karvalyorral, amivel szántani lehetne. Emiatt véraláfutásosak és táskásak a szemei, haja vékonyszálú és akkor ordas szemüvegkerete van hogy még ez a Cyrano-i orr is épp hogy elbírja. Mozgása nem túl kecses, tartása görnyedt és hosszú vékony karjaival egy gibbon benyomását kelti. Azonban mindezt nem írom le, mert megkedveltem.
Jeleztem neki már chaten, hogy szándékaim teljesen tisztátalanok, elsősorban a vágy hajt. Úgy tűnt ez neki is megfelelő így este hatkor találkoztunk is Kálvin-téren. Nem késett, sőt előttem ért oda. Élőben még egy fokkal ijesztőbb volt mint a fotón, rögtön mondtam is neki mosolyogva hogy “sokkal helyesebb vagy ám élőben mint a fotón”
Kiderült h kocadohányos így a CD-FŰ nevű rettenetet kihagytuk, ahol a felszolgálók teljesen be vannak sztondulva a zöldtől mindig, és beültünk vmi más helyre melyben még nem voltam és nem is emlékszem a nevére.
Azonban rövidúton kiderült hogy a rettentő külső isszonyat jófej embert takar. Azonnal teljesen oldott volt a társalgás, röpködtek az önirónikus poénok. Leszámítva persze azokat a pillanatokat mikor egy-egy szexuálisabb utalásnál Heni mintha leállt volna. Biztosra vettem hogy lucskos a bugyija. Azután 11 előtt egy kicsivel elindultunk a helyről.
Teljesen simának tűnt az ügy, Heni egy két lábon járó nedves pina volt. Olyan szinten izzott a levegő ahogy a kis utcákban sétáltunk hogy nem csodálkoztam volna ha beránt egy kapualja hogy azonnal basszam meg.
A kocsihoz érve megkérdeztem : – Na, akkor feljössz hozzám ?
– Nem. Csak meg akarsz dugni valójában nem tetszem neked.
Paccs. Brávó. Ezt is beszoptam. Gondoltam magamban. Nagyon buta arcot vághattam, mert Heni nevetni kezdett. Amikor nevetett már egészen humanoid volt az arca. Legalábbis a szemei szép alakba rendeződtek nevetéskor.
– Csak vicceltem. Szívesen felmennék hozzád, de nem tudok, éjfélre otthon kell lennem.
Phüüü…
– Holnap egész nap ráérek. – tette hozzá.
Ebben maradtunk, hazavittem. Újpest központ közelében lakik egy panelben. Leálltam a parkolóba. 11:39.
– Még húsz perced van éjfélig. – mondtam és lesmároltam. Ő is akarta talán túlságosan is, szemüvegeink összeakadtak. Ráadásul nem voltam felkészülve egy ekkora orr támadására. Mindenesetre jót nevettünk a dolgon.
Folytattuk a smárolást, és pár perccel később kezem bekúszott a combjai közé. Összerezzent, én pedig nadrágon át is éreztem hogy pinája olyan forró mint a katlan.
11:54 Kezem becsúszott a bugyiba. Minden el volt túlozva odabenn. Isszonyatos szőrdzsungel, hatalmas kemény csikló, és olyan lucskos volt hogy ilyet még nem pipáltam. Ujjbegyem a csiklóra tapadt és körözni kezdett sebesen, mint egy motolla. Heni lihegett.
11:55 – Vedd elő ! – lihegte nekem Heni. Két másodperc sem tellett bele és farkam a nadrágon kívül meredezett. Hosszú pókujjai ráfonódtak.
11:58 Néhány perc körözés után Heni elélvezett. Amilyen csúnya lány, oly rettentő izgató hangokat adott ki. Úgy éreztem farkam mindjárt szétreped. Iszonyatosan kellemes volt a pinájának az illata. Orgazmus után hosszan csókolóztunk. Nagyon nagyot élvezett.
00:02 – Mennem kell – mondta Ő. Kérleltem hogy ne, hát nézze már meg a farkam hogy hogy áll, holnapig megőrülök.
– Gyorsan verd ki nekem, 1 perc az egész. – kértem. Belement. Megmutattam hogy csinálja, gyorsan és erősen.
Nagyon ügyes ujjai voltak, és nagyon fürgék is. Fél perc csókolózás és húzogatás után már éreztem is hogy tolul felfelé a sperma a farkamban.
Magamon kívül üvöltve élveztem el mint egy szibériai barbár. Telefröcsköltem a kormányt, a szélvédőt és kb mindent a kocsiban még a plafonra is jutott.
Nevettünk majd smároltunk majd megint nevettünk.
Megbeszéltünk hogy holnap reggel korán, már 10kor találkozunk és egész nap fent lesz nálam. A kérdésre hogy mit fogunk egész nap csinálni válaszolnom sem kellett, csak megszagoltam az ujjam ami a pinanedvétől illatozott. Nevettünk.
00:08 Hazaindultam, és otthon éreztem hogy egy kiverés még beférne, de másnapra való tekintettel nem csináltam.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Vibrátor ajándékba, avagy apa és lánya együtt vásárol vibrit
Vasárnap reggel felkeltünk, rámnéz fater, azt mondja: – Jó reggelt lufifej! Te figyejjé má ide, [...]
Nemi gerjesztők férfiaknak és nőknek bombasztikus szexhez
A modern élet gyors üteme néha olyan helyzetekhez vezet, ahol a partnerek közötti szexuális vágy [...]
A legjobb potencianövelő tabletta az Intim Centerben kapható
A természetes szexuális fokozók ugyanolyan idősek, mint amennyi problémát megoldani kellene. Több száz évvel ezelőtt [...]
Brutális élvezéshez szexshop áruválasztékából férfi és női szexjátékok
A szex és a technológia hosszú utat tett meg az elmúlt évtizedben, és a szexuális [...]