Clooney barátnője is levetkőzött

elisabetta_canalisHírességekkel kampányolnak a nagy divatcégek. Eva Mendes kiveri a biztosítékot szexi Calvin Klein reklámjaival, Megan Fox Armani csapatát erősíti, George Clooney barátnője Roberto Cavalli arca lett.
Eddig is sok támadás érte George Clooney harmincegy esztendős barátnőjét, Elisabetta Canalist. A műsorvezetőnőt azzal vádolják, hogy munkái nagy részét színész kedvesének köszönheti. Sőt, nélküle egy fabatkát sem érne. Az olasz szépség valószínűleg most is számíthat a rosszindulatú megjegyzésekre, ugyanis ő lett a Roberto Cavalli divatcég új arca.
– Egy karizmatikus, érzéki nőt szerettem volna látni a következő kampányomban. Elisabetta pedig tökéletesen megfelel ezeknek a kívánalmaknak – nyilatkozta Cavalli, aki nem árulta el, mibe került a cégnek, hogy a műsorvezetőnő leszerződjön hozzájuk, de bennfentesek szerint legalább százezer dollár, azaz közel tizennyolc és fél millió forint üthette Clooney barátnőjének markát.
Szintén friss hús a divatszakmában Megan Fox, ám ő sokkal többet, állítólag negyedmillió dollárt (negyvenhatmillió forintot) kapott egy divatcégtől. A huszonhárom éves színésznő játékát ugyan sok kritika éri, de fantasztikus alakjában senki nem találhat kivetnivalót. Valószínűleg ezért kérte fel őt Giorgio Armani, az Emporio Armani új modelljének. Megan Victoria Beckham helyére lép a kampányban. A tervező maximálisan elégedett a munkájával:
– Megan friss, vad, szexi. Mindaz, amit az Emporio képviselni akar. A jelek szerint Eva Mendes és Calvin Klein is kölcsönösen elégedettek egymással, hiszen a színésznő 2008 óta szerepel a divatház nem kis port kavaró kampányaiban. Eddig szinte minden reklámot azzal az indokkal cenzúráztak az amerikai médiahatóságok, hogy túl erotikusra sikerült. Az új kollekciókampány sem éppen visszafogott: Eva félmeztelenül pózol a homokban egy jóképű férfi társaságában.
– Calvin kedvéért bármit szívesen megteszek! – nyilatkozta korábban Eva, akinek meztelenségét díjazzák is: ötszázezer dollárt, azaz kilencvenkétmillió forintot kap kampányonként.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Minden normális nőnek rendelkeznie kell vibrátorral

Minden normális nőnek rendelkeznie kell vibrátorral, a szexterapeuta szerint. Szexuális játékok felnőtteknek, megengedettek? A szex, akárcsak [...]

Férfivadító szexi rucik hátulról, aztán elölről is

Férfivadító szexi rucik hátulról, aztán elölről is, és egyéb információk lenge ruhákról. A szexi fehérnemű [...]

Maszturbátor punci és segg, műpinával kielégülés

A szexshopkban kapható férfiaknak készült maszturbátor egy nő testének mesterséges része, amelyet örömre hoztak létre. [...]

Hosszú szex, hatalmas élvezés egy 💊 kapszula, és bika leszel másnap is

Biztos volt már, hogy stresszes helyzetben nem jött össze az erekciód! Vettél már be potencianövelő [...]

enhu