Dita von Teese erotikus tusolás: a táncosnőt eredetileg a méltán híres Alfred Hitchcock film, a Pscycho tusolós-gyilkolós jelenete ihlette, bár a végeredmény erősen különbözött attól. Az eredeti filmben szereplő színésznő, Janet Leigh sem csúnya, de Dita könnyedén megelőzné egy szépségversenyen!
A burleszk-előadóművész Dita szerdán (május 18.) lépett fel a 2009-es rendezvénysorozat egyik VIP előadásán. A 36 éves táncosnő természetesen sztriptízzel kezdte a bevonulást, és mire a tus alá került, már csak bugyi és két mellbimbókorong maradt rajta. Kíváncsiak vagyunk, azokat leveszi-e valaha?
Dita von Teese, Marilyn Manson exfelesége bosszantónak találja az Eurovíziós Dalfesztivál végeredményét, legfőképpen azért, mert még ő sem tudta lenyűgözni a közönséget – írta a Female First. A sztriptíztáncosnő a német produkciót segítette – minden gonoszkodást mellőzve is csak szimplán a jelenlétével, és abban reménykedett, hogy közreműködésével az első helyen végeznek. Ehhez képest 25 országból a 20. helyre szavazta őket a közönség. Teese kisasszony a Twitteren öntötte ki a lelkét az olvasóinak, számára meghökkentő volt az is, hogy az ő kedvencei, vagyis a számára legtetszetősebb előadások szintén nem kerültek a legjobban közé. A táncosnő leginkább Dániát, Ukrajnát és Észtországot hiányolta az első öt között.
Pornózott? Marylin Manson volt feleségéről megdöbbentő botrány-videó terjeng a világhálón: a hölgy ugyanis egy leszbikus pornó szereplője. Az elhagyott feleség az internetre felkerült filmben másik két nővel együtt szerepel, s közben vibrátorral elégítik ki magukat, és egymást. A sokkoló videó mocskosabb részleteit a fogalmazó cég Dita kérésére kivágta. Von Teese kisasszony tavaly vált el a szintén botrányos viselkedéséről híres Marylin Mansontól.
– Az a hét év, amit együtt töltöttünk, számomra végig a bizalom és a hűséges szerelem mintaképe volt. Tiszta szívből hittem abban, hogy kapcsolatunk örökké fog tartani.De mindez erőteljes hanyatlásnak indult, miután összeházasodtunk – mesélte szomorúan Dita Von Teese az elhagyott feleség.
Marylin Manson korábbi felesége egy interjú során a szexuális szokásairól nyilatkozott. Von Teese nem rajong a különféle perverz kis játékokért az ágyban. A beszélgetés során mesélt mellműtétéről, valamint Mansonhoz fűződő viszonyáról.
Dita Von Teese modell és sztriptíztáncos az Observernek adott interjújában őszintén nyilatkozott életének legkülönfélébb részleteiről. A legmeglepőbb dolgokat a pin-up [1] girlként tevékenykedő modell a szexuális szokásaival kapcsolatban mondta.
Egyáltalán nem perverz
„Az emberek úgy állítanak be, mint valakit, aki benne van ebben az egzotikus szex dologban, ami valahol igaz is – azt mondtam, benne vagyok a bondage [2]-ban, meg az elfenekelésben. De azt hiszem, egy csomó ember, ha őszinték lennének, azt mondanák: ’Ez jó mókának tűnik’” – utalt a prűd normáknál szabadabb elvű értékrendjére Von Teese. Majd folytatta mondókáját: „Ugyanannyira szeretem a hagyományos pozitúrákat, mint a szomszéd lány. Néha, amikor pasikkal randizom, úgy érzik, produkálniuk kell magukat. Én meg: ‘Hagyd már abba, hogy kétségbeesetten próbálsz lenyűgözni a szexuális perverzióiddal’”.
Nem változik meg
A művésznő elmondta, nagyon megviselte és megviseli a szakítása Marylin Mansonnal, de úgy érzi, muszáj volt, hogy így alakuljanak a dolgok, mert Manson arra kérte, hogy hagyja abba munkáját. Von Teese pedig nem változik meg senki kedvéért sem. A kapcsolatról elmondta, furcsa volt neki, hogy csak azért állították be őket különc párnak, mert kitömött állatok voltak a házukban, pedig a kastélyok is tele vannak vadásztrófeákkal. Egy újabb házasságtól egyáltalán nem zárkózik el: „Újra meg fogok házasodni. Nem hagyom, hogy egy rossz tapasztalat legyen a meghatározó egész életemben”. Amennyiben valaki azt hinné, hogy itt egy normális pár, akik a celebvilág fényes egén csillognak, tudnia kell, hogy Marylin Manson ugyanazt mondta a válás egyik okáról, mint Von Teese. Azt, hogy azért mentek szét mert éppen a feleség volt az, aki lépten nyomon meg akarta változtatni a zenészt, akinek ezért a lelke [3] is tönkrement a sok civakodásban.
Motivációk és börleszk
Dita Von Teese azzal híresült el, hogy a ’40-es évek stílusában felöltözve, fűzőben, nagy mellekkel ad elő varietészámokat. A nagy mellhez szüksége volt egy plasztikai műtétre, amit egyáltalán nem is tagad: „Volt egy mellnagyobbító műtétem. Annyira fárasztó, amikor az emberek hazudoznak a beavatkozásaikról”. A leghíresebb mutatványa, amivel már 1993 óta járja a világot az, amikor egy óriási martinis pohárban pancsol és egy olajbogyó formájú szivacsból facsarja magára a vizet. A számokban természetesen vetkőzik, de a műfajban [4], amit képvisel, nagyobb hangsúly van azon, hogy valaki szexi legyen, mint azon, hogy megszabaduljon a ruháitól. Von Teese az interjúban kitért arra is, hogy miért adta a fejét arra, hogy retró vetkőző legyen: „Opal nagynéném nagyon festői karakter volt – zöld szemhéjpúder, festett szépségpöttyök, lángvörös haj. Szipkával dohányzott és úgy káromkodott, mint egy kocsis. A legtöbb ember szerint vulgáris volt, de én olyan akartam lenni, mint ő, amikor felnövök”.
Manson és a szex
Az interjúban kitértek arra is, hogy mit gondol Von Teese arról a videoklipről [5], ami Manson új lemezének első sinlge-jéhez készült, a Hart shaped glass-hez, aminek az elején Manson egy meglehetősen valóságosnak tűnő szexjelenetben látható új csajával Evan Rachel Wooddal, ráadásul a pár korábbi hitvesi ágyában. “Annyira szerelmesek voltunk egymásba. Nem úgy ismertem meg, mint aki feláldozza a válásunkat a lemezeladásai oltárán. Nem hiszem, hogy az emberekben tudatosul, hogy a hitvesi ágyunkat használta abban a videoklipben arra, hogy szexeljen azzal a lánnyal. És rajta volt a jeggyűrűje is. ‘Huh, ez aztán a megszállottság. Azt hiszem még mindig számítok'” – foglalta össze érzelmeit a sztriptíztáncos.
Az interjúban kitértek arra is, hogy mit gondol Von Teese arról a videoklipről [5], ami Manson új lemezének első sinlge-jéhez készült, a Hart shaped glass-hez, aminek az elején Manson egy meglehetősen valóságosnak tűnő szexjelenetben látható új csajával Evan Rachel Wooddal, ráadásul a pár korábbi hitvesi ágyában. “Annyira szerelmesek voltunk egymásba. Nem úgy ismertem meg, mint aki feláldozza a válásunkat a lemezeladásai oltárán. Nem hiszem, hogy az emberekben tudatosul, hogy a hitvesi ágyunkat használta abban a videoklipben arra, hogy szexeljen azzal a lánnyal. És rajta volt a jeggyűrűje is. ‘Huh, ez aztán a megszállottság. Azt hiszem még mindig számítok'” – foglalta össze érzelmeit a sztriptíztáncos.
Dita sztriptíz videó itt!
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Vibrátor anális izgatásokra
Az ánusz, a végbélnyílás ma már elismerten a gyönyör egyik izgalmas forrása. Ha egyszer kipróbálod [...]
Szex segédeszközök ajánlója sexshop termékekből
Sexshop ajánló férfiaknak és nőknek, fiúknak és lányoknak, valamint heteró és homó pároknak is. Az [...]
Sexshop centrum Budapest, INTIM CENTER üzlet és webáruház a vágyak kielégítője
Az INTIM CENTER webáruház és bolt, szexshop centrum Budapest a legjobb budapesti szexshop, az első [...]
Miért néznek a férjek pornót?
Szexfüggőség, vagy ahogy a tudósok nevezik, a pornófília semmiképpen sem a XXI. század betegsége. A [...]
Hozzászólások lezárva.