Dobó Kata terhes

Rendesen kapta az ívet Dobó Kata, amikor 2009-ben összejött Gulyás Leventével, az akkor még nős zenei igazgatóval, aztán azóta lecsendesedtek a dolgok, ők ketten meg családot alapítnak. A színésznő ugyanis terhes, a hírt pedig a Hot magazinnal osztotta meg: “Szeretném a lehető legnyugodtabban és stresszmentesen megélni ezt az időszakot. Jó ideje vártunk már a babára” – vallotta be, és azt is hozzátette, régóta készül az anyaszerepre, melyben szeretne maximálisan helytállni. Hogy a baba milyen nemű, azt még nem lehet tudni.
A Blikk kiderítette: a vörös színésznő – akinek kedvese, Gulyás Levente a feleségét és két gyermekét hagyta ott érte –, már túl van a félidőn is, azaz terhességének ötödik hónapjában jár. Pedig Dobó Kata nemrég még éppen az ellenkezőjét próbálta elhitetni az egész világgal.
A Blikk májusban az igazat írta meg a színésznő várandósságáról, azaz lapunk május 18-i számában az a tény, hogy Dobó Kata babát vár: igaz.
Akkor Dobó Katát olvasó-riporterünk buktatta le, aki egy budai kórház nőgyógyászati osztályán várt az ultrahangvizsgálatra. Ekkor lett figyelmes a színésznőre, aki a vizsgálóból kijőve egy ötven körüli hölgynek mesélte, hogy minden rendben van és állítólag kisfia lesz.
Mi boldogan adtunk hírt erről az örömteli eseményről, hiszen tudtuk, a vörös szépségnek nagyon nagy vágya teljesült azzal, hogy végre a szíve alatt hordhatja első gyermekét három évvel azután, hogy Gulyás Levente személyé­ben rátalált az igazi nagy szerelem.
Dobó Kata azonban tagadta még a tényt is, hogy gyereket várna, majd az aznap esti Aktív adásában a TV2-n kikelt a Blikk ellen, hazugnak állította be lapunkat, úgy magyarázkodott, hogy csak a frissen szült húgát látogatta meg a kórházban.
Másnap lapunk jóhiszeműen lehozott egy helyreigazítást, pedig ő már akkor is tudta: félrevezeti az újságot és olvasóinkat is!
Persze elfogadható lett volna, hogy a babona miatt esetleg nem kommentálja az értesüléseinket, hiszen érthető, hogy egy negyvenhez közelítő nő mennyire óvatosan nyilatkozik a babáról egészen addig, amíg az orvosok meg nem nyugtatják, hogy minden rendben van. Kata korábban sem szívesen nyilatkozott a magánéletéről.
Ám Dobó Kata túllépett egy határt, hiszen nemcsak valótlanságot állított, de a Blikkel szemben még hitelrontást is elkövetett. Az ugyanis, hogy annak ellenére cáfolta az értesülést, hogy a hír igaz volt, rossz színben tüntette fel a Blikket, így újságunk jogi lépéseket fontolgat a színésznő ellen. Forrás: Blikk, Velvet


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Valósághű műpuncik rendelhetők vagy megvehetők, van művagina élvezkedő női hanggal

Realiszitus punci vibrátorral és ki és bekapcsolható nyögdécselő, kéjelgő női hanggal. Szuper vagina maszturbátor valósághű [...]

A legjobb szexshop cikkek és szexáruk a varázslatos szexhez

A szexboltokban kapható termékek egy része szexuális problémákra adhat megoldást, ám az áruk többsége a [...]

Csak kemény farokkal tudsz karmester lenni a szexben

A pasik sokat aggódnak a szexuális teljesítményük miatt. A mai világban minden csak a behatolásról, [...]

Tartós erekció nélkül nincs jó dugás

A merevedési zavar és impotencia egyre gyakoribb, ezt mondják a szexológusok. Ezért olyan sok agresszió [...]