Éveket ülhet a szurkáló tanárnő

leszbikus_tanarnoÓriási felháborodást keltett a 16 éves lányt leszúró tanárnő ügye. Mindeközben iskolája a védelmére kelt K. Alexandrának, aki cáfolja, hogy szerelemféltés miatt történt a bűncselekmény. Hozzászólók tucatjai estek a tanárnőnek, aki Dunaújvárosban megszúrta a 16 éves diáklányt, K. Diánát. De főnöke védelmébe vette a tanerőt.
– Tíz éve dolgozik nálunk, soha semmilyen panasz nem érkezett vele kapcsolatban – jelentette ki Gyöngyössy Csaba, a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója, aki azt is hozzátette: a történetben szereplő egyik diáklány sem iskolájuk tanulója. A dirigens úgy véli, tanintézetüknek nem tiszte vizsgálni, milyen viszonyt tart fenn dolgozójuk az iskolán kívül a diákokkal.
Az oktatásügyi államtitkárság szerint sem felelhet az iskola minden emberi gyarlóságért. De hozzátették: Hoffmann Rózsa államtitkár szándéka, hogy külső szakemberek ellenőrizzék az iskolákban folyó pedagógiai munkát és módszereket. A tárca érzékeli, hogy az iskolákban rendet kell tenni, túl szabad szellemű szemlélet uralkodik az oktatásban. Amennyiben a rendőrségi vizsgálat a tanárnő bűnösségét igazolja, úgy az államtitkárság szerint a pedagógus valószínűleg nem tud többé elhelyezkedni a szakmájában. A rendőrség korábban úgy nyilatkozott: nem kommentálják a szóbeszédet, amely szerint a tanárnő intim kapcsolatba került diákjaival. Az ismert jogász, dr. Magyar György úgy véli: a diákok elmúltak 14 évesek, így megrontás nem történhetett.
– Erőszakról sem beszélhetünk, ha két ember között egymás beleegyezésével jön létre szexuális kapcsolat. Az Alkotmánybíróság 2002-ben törölte a Btk.-ból a természet elleni fajtalanság passzust, így egy tanár és diákja között létrejövő homoszexuális kapcsolat sem büntethető. Ugyanakkor az életveszélyt okozó súlyos testi sértésért 2–8 év börtön is kiszabható – tette hozzá az ügyvéd. A TV2 híradójának nyilatkozott a megszúrt lány. Azt mondta, hogy K. Alexandra nem szándékosan sebezte meg őt.
További szex, erotika, bulvár: A diáklányt szeretett a leszbikus tanárnő, fétékenységből leszúrta – Gólyatábor – Leszbikus csajok szeretik egymást – 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő – Szűz diákkal seggbedugattam magam – A feleségem tanárnő, gruppenszex történet – Tanárnő kérem szopjon – Zongoratanárnő pornó a művészfilmekben


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Csak kemény farokkal tudsz karmester lenni a szexben

A pasik sokat aggódnak a szexuális teljesítményük miatt. A mai világban minden csak a behatolásról, [...]

Sex shop üzletek és áruk, az INTIM CENTER az első és legjobb

Sex shop online üzletek, és új áruk nagy választéka a bejegyzésben! Lányoknak, nőknek: Légy olyan, mint [...]

19 éves vagyok, és van vibrátorom. Anyám megtalálta, szerinte perverz vagyok!

19 éves vagyok, és van vibrátorom. Anyám megtalálta, és szerinte perverz vagyok! Azzal keltett reggel, [...]

Vibrátorral is szexel Balogh Zsuzsa és Márkus Petra

Az erotika szakma hamar felkapta a szexshop üzletekben kapható különféle szexkellékeket. A rendező ehhez a [...]