Felcsatolható műfarokkal férfinak álcázta magát

Alaposan rászedte női szexpartnereit egy nő Nagy-Britanniában, aki férfinak adta ki magát. Samantha Brooks első barátnőjével hat évig tartott fenn szexuális kapcsolatot anélkül, hogy bevallotta volna, anatómiailag nő. Szinte hihetetlen, hogy partnerének ennyi évre volt szüksége, hogy rájöjjön, Lee Brooks valójában Samantha Brooks. Az ügy bíróságra került.
Samantha Brooks, aki környezetének Lee Brooksként mutatkozott be, másodszor is elkövette ugyanazt a hibát, igaz, másodjára már öt nap alatt kiderült a turpisság. Akkori társa szintén feljelentette a valószínűleg transzszexuális Samanthát. A két becsapott nő most morális és anyagi kártérítést követel a csalótól, amiért szexuális eszközöknek használta őket.
A 25 éves Samantha a bíróság előtt bevallotta, hogy valóban becsapta első barátnőjét. Nagy gondot fordított arra, hogy szexuális együttléteik lekapcsolt villany mellett történjenek. Rögzíthető műpéniszt használt, amire óvszert húzott. Mivel heréi nem voltak, azt mondta szexpartnerének, hogy rák miatt le kellett műteni azokat. Melleit kötszerrel leszorította, és azt hazudta, rettenetes égési sérüléseket szerzett mellkasán, melyek nem gyógyultak be.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Online szex shop és szexbolt Budapest belvárosban, az Intim Center Astoria

Milyen a jó szexshop? A jó szexbolt garantálja a teljes intim életet. A szexuális játékok [...]

Legjobb szexbabák az olcsóbbaktól a valósághű prémium guminőkig megvehetők, rendelhetők

Szexbabák az olcsóbbaktól a valósághű prémium guminőkig a Szexplázában megvehetők. Valósághű legjobb szexbabák a SZEXPLÁZA [...]

Mindig kemény legyen a farkad, legyél potens férfi a szexben

Hogyan lehet növelni a férfiak hatékonyságát? A potencia az erősebb nem termékenységi időszakában a fő [...]

Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagai is találhatók

A nemi szervek zavara számos összetett ok következménye, amelyek a szervezet működésének zavaraihoz vezetnek. A [...]