Férfiba is szorulhat vibrátor

Furcsa történetet mesélt el a TLC televízió szexuális balesetekkel foglalkozó műsorának a kaliforniai orvos, Stevey Pope. Egy alkalommal egy középkorú házaspár érkezett hozzá az ügyeletre; a férj szörnyű szorulásra panaszkodott. Miután előzetes vizsgálatokat végzett rajta az orvos, röntgenre küldte. Az elkészült felvételt ő és egyik kollégája alaposan megvizsgálták és megdöbbentő felfedezést tettek.

“Egyértelműen látszott, hogy valamilyen idegen tárgy ragadt a végbelébe. Kiderült, hogy egy bekapcsolt vibrátor szorult a betegbe” – mesélte Pope, aki azt is elmondta, sehogy sem tudta kiszedni a férfiból, hogyan történt az eset, mígnem a feleség végre színt vallott.

“Az asszonyka elárulta, hogy ki akartak próbálni valami újat az ágyban, ezért beszereztek egy vibrátort. A játszadozás közben aztán kicsúszott a keze közül az irányítás, a szexjáték pedig elveszett a férfi testében” – tette hozzá a doktor, akinek végül sikerült kiszednie az eszközt a szenvedő páciensből. A videó itt nézhető meg.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Műbránerek, síkosítók, szexbabák kánaánja az INTIM CENTER szexshopban

Sokan attól rettegnek, hogy mint gondolnak majd mások róla, ha kiderül, intim shop szexboltba jár. [...]

A legjobb potencianövelő tabletta az Intim Centerben kapható

A természetes szexuális fokozók ugyanolyan idősek, mint amennyi problémát megoldani kellene. Több száz évvel ezelőtt [...]

Vibri kell minden nőnek, hogy egy se legyen kielégületlen

A vibrátornak vibri a beceneve. Rengeteg formájú, méretű és anyagú vibrátort lehet kapni, ami nagyon [...]

Vibrátort, dildót szeretnél? Személyen vásárolhatsz, online rendelhetsz innen!

Sexshopokban és online üzletekben annyi rezgő kütyü lett eladva, hogy a számok alapján mérár minden [...]