Fritzl savval akart végetvetni a vérfertőzésnek

josef_fritzlHogy ne maradjon nyoma rémtetteinek, savas fürdőben akarta eltüntetni pincéjében rejtegetett családját Josef Fritzl. Az osztrák férfi 24 éven át rejtegette házuk pincéjében lányát, Elisabethet, közben hét gyermeket nemzett neki, akik közül egy meg is halt.
Rémtettei miatt a bírósági ítélet szerint élete végéig börtönben kell maradnia. Felesége és többi gyermeke fönn élt a házban, ők semmit sem tudtak a családfő kettős életéről.
Az amstetteni rém korábbi borzalmas tervébe csak egy cellatársát avatta be. A tinédzserkorú Patrick Jacob már az első nap rettegett tőle, ugyanakkor meglepte, mennyire kitárulkozó előtte Fritzl. Jacob azonban időközben rájött, hogy elbeszéléseivel Fritzl csak manipulálni akarta, hogy jó színben tüntesse föl magát előtte, hazudozott is családjáról, hátha állításai kitudódnak, és enyhítést kap. Azt akarta elhitetni cellatársával, hogy Elisabeth drogozott, és saját érdekében zárta a pincébe.
Aztán azzal rukkolt elő a fiúnál, hogy nem hagyta meghalni a saját gyermekétől született lányát, Kerstint, akinek egészsége a pincében való élet miatt omlott össze. Akkor bukott le, amikor Elisabethnek megengedte, hogy a lányt kórházba vigye.
– Azt mondta, a végén már félt, hogy lebukik kettős élete miatt, ezért akarta savban feloldani a családját – emlékezett vissza már egy másik börtön rejtekéből a gyújtogatásért elítélt tinédzser.
– A cellában is két arca volt. Amikor szembesítették lányával, és mindent bevallott, a cellában rögtön lefeküdt, és úgy zokogott az ágyában, mint egy gyerek. Akkor szánalmas öregembernek nézett ki, de pillanatok alatt vademberré vált. Ha este nem tudta megnézni a híradót, tombolt, olyankor rettegtem tőle. Egyébként máig nem értem, hogy kispályás létemre hogy rakhattak egy cellába egy ilyen szörnyeteggel…
További cikkek: Natascha Priklopil rabja maradt – Öngyilkos lett a Natasha Kampusch ügy főnyomozója – Hallották a megerőszakolt Fritzl-lány sikoltozását a szomszédok


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Fontos a nagy pénisz, de nem annyira mint hiszed

A nagy pénisz sok férfi vágya,  ezért a pasik leggyakrabban azt kérdezik meg a szexológusoktól, [...]

Szexshopban személyes vásárlás? Akkor az Intim Center, Budapest Károly krt. 14. a nyerő!

Szexshopban személyes vásárlást tervezel? Akkor az Intim Center szexbolt a legjobb, Budapest, Károly krt. 14. sz. [...]

Kicsi a péniszed és nagyobb farkat szeretnél?

Mi a teendő, ha kis péniszed van? A farok mérete növelhető? A test és a [...]

Puha farkú férfiak és kis hímvesszők megmentője az Intim Center

A kis farkú férfiak és puha pöcsök megmentői vagytok, mondta egy vásárlónk, aki már sokadszorra [...]