Fülledt éjszaka – leszbikus történet

Részlet a leszbi történetből: A tekintetünk összetalálkozott és egy pillanatra mindketten megdermedtünk. A folyosó üres volt. Távolról hallatszott a buli dübörgése, de nem jutott el az agyamig és láttam, hogy az övéig sem. Hosszú pillanatokig néztünk egymás szemébe. Istenem, el tudnék veszni abban az igéző barna szempárban.
Aztán hirtelen, a legváratlanabb pillanatban, amikor már a legkevésbé sem számítottam rá, légiesen könnyed mozdulattal odalibbent hozzám és megcsókolt.
A szívem akkorát dobbant, hogy már azt hittem, kiugrik a mellkasomból. Puha ajkai úgy simultak az enyéimhez, minta csak üde virágszirmok lennének, karjai pedig átkulcsolták a derekamat.
Kezeim ösztönösen előre lendültek, amikor hozzám simult, de beletelt néhány pillanatba, amíg magamhoz tértem és átadva magam a szenvedélynek én is átkulcsoltam a derekát a karjaimmal, miközben pedig tenyerem akarva, akaratlanul is megpihent a fenekén, visszacsókoltam őt. Éreztem, hogy elmosolyodik a csók ölelésében és hirtelen nyelve szétfeszítette az ajkaimat, hogy utat találjon magának a számba.
Szeméremajkaim hevesen lüktettek, szinte már felvéve a versenyt őrülten dobogó szívemmel, miközben vadul csókolóztunk, apró kezei pedig vándorútra indultak a kivágott ruha által meztelenül hagyott hátamon. Én pedig nem tudtam uralkodni magamon és megmarkoltam a fenekét, ami viszont, úgy tűnt, őt borzasztóan felizgatta, mert abban a pillanatban mégjobban hozzám simult és ajkaink szinte teljesen összeforrtak. A teljes történet a Tagi oldalon itt olvasható


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Pornó a szexshopban, Marta La Croft nem szégyenlősködik a vásárlók előtt sem

A nagy mellű pornószínésznő Marta La Croft szexshopban vásárolt, de nem bírt a vágyaival és [...]

A vágyak szolgálatában három évtizede az Intim Center budapesti szex shop

A felnőtt áruk üzlete, szexbolt, intim áruk piaca vagy a család megerősítésére szolgáló üzlet, célja [...]

Személyesen vásárolj erotikus ajándékot az INTIM CENTER szexshopban

Szexshop karácsony, szilveszter és újév, adj olyan szexi ajándékot az Intim Centerből a párodnak, amit [...]

Sexshop centrum Budapest, INTIM CENTER üzlet és webáruház a vágyak kielégítője

Az INTIM CENTER webáruház és bolt, szexshop centrum Budapest a legjobb budapesti szexshop, az első [...]