Egyszer csak megláttam Laurát, nem voltam benne biztos, hogy ő most egy fiú, egy lány – vallotta be Gallusz Nikolett színésznő.
Gallusz Niki a kezdetek óta felvállalja szerelmét, hat évvel ezelőtt árulta el: egy nő ejtette rabul a szívét.
Kapcsolatukról nem sűrűn nyilakozik, de most a Fem3-on futó Hálószobatitkok című műsorban meséltek magukról a szerelmesek Orosz Barbinak.
– Szeretnénk családot, rugalmas, de konzervatív lány vagyok, kell a gyereknek apuka és anyuka egyaránt. A párom alkalmas lenne arra, hogy részt vegyen egy ilyen konstrukcióban, de azt az úriembert még nem találtuk meg, aki ebben részt venne. De nem is keressük, mert ha ennek így kell lennie, ez létre fog jönni – mondta el Niki.
Gallusz Niki közel hat és fél éve él hatalmas boldogságban szerelmével, Laurával, aki nemrégiben harmadszorra is gyűrűt húzott a színésznő ujjára.
Szerelmük kiállta az idők próbáját, együtt tervezik a jövőt, ezért is szerettek volna mindenképpen örök hűséget fogadni egymásnak.
Jólesett, amikor azt mondta nekem, szeretne valamit adni, ami mindig velem van – vallotta be Niki Orosz Barbarának a Hálószobatitkok című műsorban, majd azt is elárulta, hogy Laura Bécsben kérte meg a kezét.
“Bementünk egy templomba, nem volt fontos, hogy milyen templom, hiszen nem ez volt a lényeg. Csak szerettünk volna megélni egy szent pillanatot.
Ez számunkra egy elköteleződés. Nem mások, hanem magunk előtt. A Jóisten előtt. Leültünk, imádkoztunk, meditáltunk, a szeretteinkre gondoltunk. Majd, amikor megkaptam ezt a gyűrűt, összebújtunk kicsit és beszélgettünk.”
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Pénisznövelő szerek és eljárások, így lehet nagyobb a farkad
A férfiak körülbelül fele álmodik egy hosszabb péniszről, látva azt a férfiasság garanciájának és a [...]
Milyen egy szexbolt belülről? Nézd meg az Intim Center szexshopot!
Nem számít, mennyit beszélünk a nézetek szabadságáról és a társadalom gátlástalan természetéről, a – Voltál [...]
Ha merev pénisszel a teremtő isten akarsz lenni, szex előtt dobj be egy potencianövelőt
Problémás erekció esetén ne kockáztass, ne égesd magad a nő előtt soha. Mindig legyen nálad [...]
A szexi ruci durván izgatja a férfiakat, sok van az intim szexshopban
A történelem fejlődésével a divat is fejlődött. Annak ellenére, hogy a leghíresebb divattervezők – férfiak, [...]