Görög Zita kipakolt a dubajozós lányokról. A vízköpő delfinektől kezdve, a pánikrohamon át a bikinis csajokig mindent bevallott. Görög Zita nemrég a Telexnek adott egy interjút, amiben említette a dubajozós lányokat, de arról is beszélt, hogy szerinte a szépségversenyek olyanok, mint a prostitúció. A modell egyszer már járt Dubajban egy megbízhatónak tartott ügynökséggel, de mégis egy nagyon kellemetlen élmény érte őt. Két évtizeddel ezelőtt Görög Zita valódi világsztárnak számított.
A ma is csupán 43 éves modell-színésznő Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban is gyakran lépett a kifutóra, sőt még olyan filmsikerekben is kapott néhány másodperces szerepet, mint a Mátrix Újratöltve. A legmerészebb Görög Zita fotók itt láthatók.
– Megjelent egy szőke csaj, magyarul beszélt, pont úgy nézett ki, ahogy általában a pornófilmekben kinéznek ezek a lányok, majd azt mondta, kapjuk össze magunkat, mert visznek vacsorázni – kezdte. Görög Zita elmondta a lapnak, hogy nem szeretett volna menni. Végül azonban mégis beadta a derekát, mert nem akart egy idegen országban konfliktust.
– Egy hatalmas kertbe vittek minket, ahol vizet köpő delfinek voltak aranyból… Undorító volt az egész, és ami a legdöbbenetesebb volt, hogy a Valami Amerika 1 egy akkora óriáskivetítőn ment, mint ez a stúdió. Tehát akkor hány magyar lány lehetett ott? Én ott kaptam egy pánikrohamot, elkezdtem sírni-üvölteni, hogy engem vigyenek ki, mert közben megpillantottam a naplementében a bikiniben mászkáló lányokat, akik tojásokat vittek vissza a homokból, és ha nem törték össze, kaptak pénzt a bugyijukba.
Párizsban napokra bezárták egy lakásba
Az első párizsi modellkedése idején az ügynökségnél elvették az útlevelét, majd napokra bezárták a lakásba. A modell elmesélte, hogyan jutott vissza Magyarországra:
Ami nagyon szürreális, és már nem tudom, csak beképzeltem-e magamnak, hogy Lionel Richie járt-e a párizsi stúdióapartmanban – ahol mi, lányok el voltunk szállásolva –, avagy egy hozzá hasonló fószer, de végül az illető visszakérte az útlevelemet, majd belerakott körülbelül kétezer frankot, hogy meg tudjam venni Budapestre a jegyet, és így hazajöhessek.
Pánikrohamot kapott Dubajban
Egyszer járt Dubajban egy megbízhatónak tartott ügynökséggel, de már a szállodában nagyon kellemetlen élmény érte. „Megjelent egy szőke csaj, magyarul beszélt, pont úgy nézett ki, ahogy általában a pornófilmekben kinéznek ezek a lányok, majd azt mondta, kapjuk össze magunkat, mert visznek vacsorázni”.
Görög eleinte nem szeretett volna menni, mert hallott a dubajozásról, de végül beadta a derekát, mert nem akart konfliktust. „Egy hatalmas kertbe vittek minket, ahol vizet köpő delfinek voltak aranyból… Undorító volt az egész, és ami a legdöbbenetesebb volt, hogy a Valami Amerika 1 egy akkora óriáskivetítőn ment, mint ez a stúdió. Tehát akkor hány magyar lány lehetett ott?”
Én ott kaptam egy pánikrohamot, elkezdtem sírni-üvölteni, hogy engem vigyenek ki, mert közben megpillantottam a naplementében a bikiniben mászkáló lányokat, akik tojásokat vittek vissza a homokból, és ha nem törték össze, kaptak pénzt a bugyijukba.
Őt degradálja, ha egy celebeskedő prostit modellnek neveznek
„Azt gondolom, a szépségversenyek sokkal közelebb vannak a prostitúcióhoz, mint a high fashion. De vannak olyan ügynökségek, akik azt mondják, modelleket keresnek, ám ezt a bujtatott szörnyűséget viszont nem szeretem. Nekem a csendes prostikkal semmi bajom, akinek ez a választott életútja, ezért felrak egy hirdetést, vagy szájról szájra terjed a híre, és ebből él meg. Azzal van bajom, amikor ezek a prostituáltak elkezdenek celebeskedni, beülnek a reggeli műsorba, a nevük alá pedig azt írják, hogy ‘modell’. Azzal ugyanis engem degradál.”
Nem rakja a kirakatba a karitatív tevékenységeit
Az orosz–ukrán háború kirobbanása után hónapokig önkéntesként segített az érkező menekült családoknak, de hajléktalanoknak is be szokott vásárolni, ám az ilyen jellegű karitatív tevékenységét nem szokta kitenni az ablakba.
– Ezen nagyon sokat gondolkodtam, és még mindig nem tudom ezt meglépni, mert annyira öncélúnak érezném. (…) Abban a helyzetben, amikor segítséget nyújtok, nagyon sokszor a kocsiban hagyom a mobilom. Amikor a gyerekemmel társasozom, azzal sem árasztom el az Instát. Nekem a segítségnyújtás is az intim szférámhoz tartozik, ez az én dolgom, az önismereti utam része – mondta Görög Zita.
A melleit lényegében az összes fotón közszemlére tett, alul azonban mindig diszkrét takarásban maradt, így lényegében teljesítette az előzetesen tett ígéretet.
– Már körülbelül négy éve harcolok azért, hogy a Playboy felkérésének eleget tudjak tenni, ugyanis én csak speciális feltételek mellett vállalnék el ilyen munkát… Igazság szerint nem voltam elégedett a magyar Playboy eddigi fotóival, szerintem elég csúnyák. Első ránézésre meg lehetett állapítani, hogy melyik képek származnak az amerikai és melyek a magyar kiadásból. Ezért kizárólag olyan fotóssal, sminkessel és stylisttal vagyok hajlandó együtt dolgozni, akiknek a munkájával elégedett vagyok. Másik kikötésem az, hogy kizárólag félaktot vállalok – nyilatkozta akkoriban Zita, mielőtt végre megvalósulhatott a közös munka a leghíresebb férfimagazinnal. Végül mindenki elégedett lehetett, hiszen abból a lapszámból nagyjából 50 ezer példányt adtak el az újságárusok.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A csiklóizgatók királynője a Womanizer
Az új Womanizer PRO W500 csendes, praktikus és kielégítőbb, mint az előző tipus. A minden [...]
Dildók, gésagolyók és a fotós fasza Pál Alexandra pornó castingján
Az amatőr castingos lányok már szétszéledtek. Akinek jó kapcsolatai voltak, az saját weboldalt hozott létre, [...]
Játékos szex eszközök az Intim Center szexshop választékából
Játékos szex eszközök az Intim Center sexshop választékából: A játékot a felnőttek is nagyon szeretik, [...]
Budapesti szexshop ajánló, Intim Center rendelés és szexbolt
A normál maszturbációs mozgások unalmasak lehetnek. Ha új fényes érzéseket akarsz, amikor kísérletezni akarsz, nem [...]