Gyereklányokat használ a divatszakma

Korábban is lehetett már kapni Dior logós babaruhákat, de úgy tűnik, 2011-ben a felső kategóriás divatházak szervezett támadást indítanak a szülők pénztárcái ellen. Gombamód szaporodnak a gyerekeknek szánt luxuskollekciók, így a csemetéket saját maguk kicsinyített másának öltöztethetik a pénzes szülők.

Úgy tűnik, miután a luxuscikkek végérvényesen meghódították maguknak a megfelelő felnőtt közönséget, úgy gondolták a divat nagy mágusai, ideje áttérni a fiatalabbakra. Az Elle, az Interview és a Vogue magazinok olyan tiniszínésznőkkel interjúznak, mint Chloe Moretz a Ha/Ver című filmből vagy Kiernan Shipka a Reklámőrültekből (Mad Men).
Steinfeldet, aki A félszeműben játszott, a Miu Miu választotta új múzsájának, míg Elle Fanninget, akit most a Super 8-ban láthatunk a mozikban, a Rodarte tervezőpáros karolta fel. Az amerikai tinédzserek 50 milliárd dollárt költenek évente, így nem csoda, ha ráeszméltek okos üzletemberek, hogy érdemes erre a területre is figyelni.
A méret zsugorodik, az ár marad – De a radikáis fiatalodásnak ezzel még nincs vége: a divattervezők elképesztő sebességgel, egymás után mutatják be az egészen kis gyerekeknek szóló ruhakollekciókat. A Baby Dior és a Little Marc (Marc Jacobs egyik “alvállalkozása”) után a Fendi, a Gucci, a Burberry, Stella McCartney és Jean Paul Gaultier is csatlakozott a bébibummhoz.
Kislány Burberry kabátbanA helyzet viszont most kezd igazán kicsúcsosodni: csak múlt héten két nagy márka, a főként estélyi ruháiról ismert Lanvin, illetve a jellegzetes kötöttárujáról híres Missoni prezentálta a sajtónak új gyermekruha vonalát, a Lanvin Petite-t és a Missoni Baby-t. Mindkettő a felnőtt vonal jellegzetességeit ültette át miniatűr változatba.
Fodros, kicsi bikini – A Lanvinnál kristályokkal díszített selyemtaft ruhácskákat képzeljünk el, a Missoninál picurka fodros, cikkcakkos bikiniket. A Versace szintén ebben a hónapban fogja bemutatni a rock által inspirált Young Versacét az olaszországi Pitti Bimbo vásáron.
Bár a méretek összezsugorodtak, az árak korántsem: Stella McCartney gyerekruhái 20-150 dollár között mozognak, a Guccinál akár 3000 dollár is lehet egy rugdalózó. Úgyhogy ezeket ismét csak az fogja vásárolni, aki nem sajnálja kidobni a csodálatos organza dresszt, amit épp leevett vagy összesarazott a kis drágaság. A Hint és a New York Magazine cikkei nyomán.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátorral, masszírozóval újraértelmezett klasszikusok

Mi lehet Vénusz, Mona Lisa, Danae, Neptun, Napoleon… sejtelmes mosolyának hátterében? Hát egy szexshopokban kapható [...]

Pornósztár vaginák és popsik másolva maszturbátornak

A pornósztárok nemi szerveinek másolatai olyan maszturbátorok, amelyek bizonyos emberek szereplőiből készülnek. Ez a pornóiparban [...]

Intim Shop budapesti szexshop és online webáruház

Mikor jártál utoljára szexshopban? Mit értesz azon, hogy soha? Az ilyen üzletek eladói azonban azt [...]

Vibrátor vásárlás, tippek és használat, nagy vibri tanácsadó

Nem minden lány, még akkor sem, ha tökéletesen ismeri a testét, és világosan érti, mire [...]