Herélés

herelesA herélés többnyire háziállatok hímjeinek ivartalanítása, kasztrálása. A herélés célja az alkalmatlan egyedek kizárása a tenyésztésből, ill. a munka- és haszonállatként tartott jószágok vérmérsékletének megváltoztatása. A herélt állat kezesebb, békésebb, hízékonyabb. – A herélés különféle eljárásai közül legarchaikusabb a herék szétroncsolása, „kitörése”. Ez a módszer régebben Eurázsia nagy részén ismert volt; a máramarosi ukránok még századunk elején is alkalmazták. Nálunk Baranyában, Somogyban vannak emlékei a ló töréssel való herélésének. – A herélés másik eljárása a herék elkötése. Régebben elterjedtebb lehetett, mint századunk derekán. Ma már csak a moldvai magyarok, csíki, gyergyói, bukovinai székely csoportok alkalmazzák, s kizárólag juhok esetében. Az ily módon ivartalanított kost fordított berbécsnek nevezik. – Az egész magyar nyelvterületen elterjedt, legáltalánosabb herélési mód a metszés. Ehhez a műtéthez a mén lovat ma is úgy döntik le, mint egykor a szkíták. Hurkot vetnek a négy lába csűdjére, majd kötéllel két hátsó lábát és egyik első lábát előre húzzák, a másik első lábát pedig hátrafelé. A talajt vesztett állat előkészített szalmára dől, lábait összekötözik. Két kis csíptető fácskával (cserepcsík) összeszorítják a herezacskó tövét, majd a heréket éles késsel kifejtik. A csíptetőt csak másnap veszik le. Ezt a műtétet sok vidéken hivatásos herélők végezték, manapság állatorvosi feladat. – A bikaborjú ledöntése szintén lábaira kötött kötelekkel történt, de a műtét egyszerűbb volt, akárcsak a disznóherélés. Gulyások, csordások, hozzáértő parasztok is elvégezték. – A juhászok a kosbárány heréit fogukkal húzták ki a felmetszett zacskóból. Ez a nagy szakértelmet igénylő eljárás az ország számos vidékén századunk derekáig gyakorlatban volt (Kiskunság, Nagykunság, Hortobágy, Bakony, Palócság). A herélésnek ez a módja elterjedtségéből következtethetően igen nagy múltra tekint vissza. Ismerik az ural-altáji népek csakúgy (pl. lappok, mongolok), mint a Ny-európaiak (németek, svájciak, franciák). Feltűnő, hogy a merinótenyésztő spanyol pásztorok nem szokták herélni, hanem külön nyájakban tartották a kosokat. Az erdélyi magyar juhtartásban is hiányoznak az ürünyájak; az erdélyi pásztorok általában nem herélik a juhokat. – A herélést rendszerint ivarérés előtt végzik el az állatokon. Lovak, szarvasmarhák és juhok herélését tavasszal, hagyományosan nagypéntek napján ejtik meg; feltehetőleg kultikus okokból. Ugyancsak a húsvét előtti pénteken kurtítják meg a nősténybárányok (jerkék) farkát. A pásztorok a kivágott heréket tojással megsütve elfogyasztják. – A herélést követően megváltozik az állat megnevezése. Ló esetében csődör – paripa, herélt; szarvasmarhánál bika – tinó, ökörtinó, ökör; juhnál kos – ürü, ürütoklyó; sertésnél kan – ártány; baromfinál kakas – kappan. Előfordul, hogy a herélés nem sikerül. A rosszul herélt állatok neve: butacsírás vagy komor ló, komor bika. A későn herélt kos neve cap. – Irod. Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Györffy István: Gazdálkodás (A magyarság néprajza, II., Bp., 1941–43); Szebeni Géza: A csíki juhászat (Ethn., 1962); Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása (Debrecen, 1965).


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Felcsatolható dildóval dugja egymást Erdei Judit és Tánczos Zsuzsanna

Az online szexshop internetes webáruház dildó választékából, a felcsatolható péniszek közül egy kisebb méretűt választott a [...]

Merevedési zavarnál ki a hibás és mit kell tenni?

Annak érdekében, hogy egy férfi érzelmileg és fizikailag egészségesnek érezze magát, különös figyelmet kell fordítani [...]

A nyúl vibrátor szexjáték, a nőket a mennyországba repíti

A nyúl vibrátor híres arról, hogy egyszerre stimulálja a hüvelyt és a csiklót, sőt néha [...]

A sexshop vásárlás már életünk mindennapi része lett, íme a legjobb szexshop

Fedezze fel a legújabb felnőtt játékokat, fehérneműket és újdonságokat felnőtt boltunkban. Prémium termékválasztékunk biztosan örömet [...]