Szőke Krisztina pornósztár szült gyermeket Hujber Ferencnek: fény derült a színész feleségének múltjára! Hujber Feri felesége Szőke Krisztina pornókban a legdurvább dolgokat is elvállalta: korbácsolás, pisanyelés, öklözés, stb. A szexi anyuka és feleség a nagyfaszú pornósztárral, Rocco Siffredivel is baszott Lyen Parker néven.
Az elmúlt években mintha kicserélték volna Hujber Ferencet. A tehetséges színművész szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, külföldre költözött, csak időnként ad hírt magáról. Pár éve amikor feltűnt az RTL Konyhafőnök című műsorában, elmondta, Londonban él, újra rátalált a szerelem, kedvesét, Szőke Krisztinát feleségül is vette és a hölgy harmadik gyermekével is megajándékozta őt.
– Őszintén remélem, hogy jó apa leszek, jobb apa, mint az elsőknél. Nem voltam sokszor ott, amikor kellett volna. Akkor már nagyon ki voltam égve kapcsolati szinten is, színészileg is – vallotta be a színész, aki teljesen új életet kezdett.
Egy ideig hangtechnikusként, majd pincérként kereste a kenyerét, de a kétkezi munkától sem riadt vissza. A Valami Amerika sztárja azóta féltve óvja magánéletét, azt is elhallgatta, hogy újra házas ember lett és az utolsó pillanatokig titkolta újabb gyermeke érkezését is. Szíve választottjának kilétéről sem sokat lehetett tudni, ám kiderült a hölgy bizony nem ismeretlen a felnőttfilmes szakmában. A jellegzetes hasi, mellkas és nyaktetoválásai egyértelművé tették, hogy Szőke Krisztina bizony Lyen Parker néven számos videó és fotósorozat főszereplője!
A híres pornós Rocco fasza után napokig kezelgetni szokták a vaginájukat és ánuszukat a pornós lányok. Olyan durván bassza a csajokat, hogy sokan nem vállalják, vagy csak emelt fizetésért.
Ezeken a neveken pornózott Szőke Krisztina: Lyen Parker, Demetris, Lien, Lien Parker, Lyen. Itt Rocco Siffredi kúrja porrá a pornós pinát, a segge vérzett is.
Az öklözés, ökölszex is visszatérő peverzió Szőke Krisztina, Lyen Parker szexfilm jeleneteiben. Az anális szex, a szájba élvezés, és a geci lenyelése, már alap a pornóban.
A facial, a ganbang, gruppenszex, bukkake, kettős behatolás, tripla behatolás, creampie és több férfi kielégítése sem állt távol tőle. A pornós munkájainak listája nagyon hosszú.
Lyen Parker 1992. július 3-án született Magyarországon. Adult színésznő. 170 cm magas. 20 évesen kezdte karrierjét a szexiparban, és első forgatását a DDF filmstúdióban készítette.
Ezt követően pornószínésznőként is dolgozott más filmstúdiókkal, és ezek a filmstúdiók elsősorban a Private Media, a Pulse Distribution és a Killergram. A Rocco baszás videó nincs fenn a neten, de ez hasonló, csak Roccó papa sokkal durvább.
A 49 éves színész ismét Magyarországon tartózkodik. A Bánfalvy Stúdió Funny Money című darabjában szerepel. Hujbert Londonban megismert menyasszonya, Szőke Krisztina és a kisfiuk, Regő is követte hazánkba. A színésznél 19 évvel fiatalabb nő nemrég a Story magazinnak nyilatkozott, és most először az arcát is láthatják az emberek a magazin legfrissebb címlapján.
– 2017-ben találkoztunk először, miután Feri írt a Facebookon. Akkor már régóta Londonban dolgoztam, és éppen itthon voltam, Pesten. Volt itthon is egy kis bérelt lakásom, ott került sor az első randevúra. Bevallom, eleinte nem tudtam, hogy híres színész, annyira más világban éltem kint Londonban – mesélte Szőke Krisztina, aki nem szégyelli, hogy egykor felnőttfilmesként dolgozott.
– A mi kapcsolatunkban nincsenek tabuk – emelte ki a menyasszony, akinek még 2020-ban egy Starbucksban kérte meg a kezét Hujber, ám esküvőre azóta sem került sor. Az életüket viszont már nem Londonban, hanem Magyarországon képzelik el. Feri a karrierjét szeretné újraépíteni, én online személyi asszisztensként akarok dolgozni, emellett lakáskiadással foglalkoznék, és úgy tűnik, a festményeim iránt is van érdeklődés – árulta el Krisztina, aki tehetséges festő és szobrász is.
Szőke Krisztina szülein durva bosszút álltak a lányuk munkája miatt
Hujber Ferenc felesége, Szőke Krisztina megdöbbentő dolgot mesélt el a szüleiről: édesanyjával évekre megromlott a kapcsolata. Túlélte az első kiesést a Nyerő Párosban Hujber Ferenc és Szőke Krisztina kettőse.
Szőke Krisztina szülein bosszút álltak. Hujber Ferenc feleségéről régóta nem titok, hogy évekig felnőttfilmesként dolgozott. Szőke Krisztina azonban egy kisebb településről származik, ahol annak idején valaki nagy botrányt csinált, felhasználva a szexiparban dolgozókkal szembeni stigmát.
„Krisztina édesapja elindult a helyi polgármester-választáson. Az egyik ellenfele azzal próbálta őt lejáratni, hogy a kis település lakosainak postaládájába bedobálta a Lyen Parker néven felnőttfilmes karriert építő színésznő addig elhallgatott munkájáról készült erotikus fotókat” – írja cikkében a Blikk. Édesapja jól reagált a támadásra, de Szőke Krisztina így beszél az édesanyjáról:
Hujber Ferenc elismerte, miket hibázott a párkapcsolataiban, a gyereknevelésben: Ezekért most vezeklek. Hujber Ferenc elismerte, miket hibázott a párkapcsolataiban, a gyereknevelésben: Ezekért most vezeklek. Hujber Ferenc egy hosszú interjút adott, amiben arról is beszél, mennyire rosszul érezte magát szülővárosában, Szombathelyen, de szóba kerül a legendás-botrányos Mokka-szereplése is.
„Anyukám viszont rosszul reagált, vele akkor meg is romlott a viszony. Másfél-két évig nem is igazán beszéltünk. Neki fájt, hogy ezen a kis településen valaki esetleg más szemmel néz ránk emiatt.” Kapcsolatuk azóta szerencsére rendeződött.
Aki még emlékszik Hujber Ferenc kisebb botrányára a foci-eb idejéről, annak most talán eszébe juthat az a sztori, hiszen már megint egy labdarúgóról van szó. Az 50 éves színész júniusban a következőket írta egy posztban a Facebookon: „11 magyar senki! Legalja a magyar futball! Annyi pénzből, amiből a kultúrát, egészségügyet, oktatást alapjaiban lehetne megváltoztatni! Remélem, gyorsan kiestek!
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Anál és prosztata izgatók pasiknak az intim webshop kínálatában
Nem csak a nők szeretik használni a játékokat az ágyban. A modern férfiak sem szégyenlősek [...]
Valósághű műpuncik rendelhetők vagy megvehetők, van művagina élvezkedő női hanggal
Realiszitus punci vibrátorral és ki és bekapcsolható nyögdécselő, kéjelgő női hanggal. Szuper vagina maszturbátor valósághű [...]
Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagait találták
Hét gyógynövény-kivonatnak hirdetett, de valójában Viagrával és más hasonló szerekkel „feljavított” potencianövelő szert talált a [...]
Szükséged van szexuális játékokra? A cikkből megtudod…
Hogyan lehet megérteni, hogy itt az ideje, hogy menjen a szexboltba játékokért? Van egy egyszerű [...]